_resize.jpg)
Tegnap volt szülinapom, de tegnap nem ünnepeltük, ma sem, holnap tennénk, de ne csak az enyémet, hanem férjemét,
sógornőmét és az ő
férjéét. Igen, így összeszülettünk, 23-26-
ig 5 ünnepeljük a szűkebb családba a szülinapunkat,
holnap 4 -
en leszünk ebből együtt.
A torták készülnek
gőzerővel, teljesen jelenleg az enyém és a
sógoromé van kész, de az enyém nem éri meg a holnapot egyben, mert a férjemnek nagyon megtetszett, így megvágtuk, ezért most
teszem fel, kicsit pihenek közben.
Szóval ez valóban nem is torta, hanem süti, egyik kedvenc sütink (hát hiába, magának az ember nem viszi túlzásba). Most feleztem az adagot, és
tortaformába sütöttem.
Hozzávalók a mákos laphoz ( a rendes adaghoz mindennek a duplája):
75
gr margarin vagy vaj
1 tojás
1,5 dl cukor
1,5 dl darált mák
1m5 dl liszt
1/4 cs sütőpor
1 dl liszt
A vizes piskótához:
2 tojás (a rendes adaghoz 5 tojásból kell készíteni, arányosan növelni)
2
ek víz
4
ek liszt
4
ek cukor (nagyon szűken)
fél
kk sütőpor
A margarint,
tojást és a cukrot jól elkeverjük, kicsit
habosítjuk, majd hozzá adjuk a mákot, sütőporral elkevert és átszitált lisztet, legvégül a tejet. 25 cm
sütőpapírral ellátott
tortaformába öntjük, én 180 fokon sütöm (de meggyőződésem, hogy az enyém gyengébben süt az átlagostól).
Közben, gyorsan
összekavarjuk a
vizespiskótát, ha nem vagyunk gyakorlottak, akkor mielőtt a mákos lapot készítenénk mérjük ki a piskóta hozzávalóit, mert ezt is rá kell önteni
kb félidőben,
hogy együtt süljenek készre.
Szóval a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéhez teszünk 2
ek vizet, csipet sót, pár csepp citromlevet, a tojás legyen
szobahőmérsékletű (ez mind segít, hogy jó kemény habot tudjunk verni) Mikor már
kemény adjuk hozzá a cukrot, verjük tovább. Mikor már teljesen jó kemény, akkor a mixert
tegyük 1 -
es fokozatra, keverjük bele a sárgákat. Ezután már csak
kézi habverővel, vagy a mixer villáival kavarjuk.
Beleszitáljuka sütőporos lisztet, óvatosan összekavarjuk.
Mikor a mákos lapunk már kezd színt kapni, a közepe már nem rezeg, akkor rátesszük a piskótát, majd együtt sütjük készre.
Hozzávalók a krémhez:
1,5 dl kávé
50
gr cukor
1,5
ek liszt
1 csapott
ek zselatin
1 dl víz
4 dl tejszín
A lisztet, cukrot elkeverjük, majd a kávéval
csomómentesre kavarjuk (lehet kávé helyett tejet tenni, és pluszba még 1,5 tasak instant 2az 1-
ben, vagy 3 az 1-
ben kávét, úgy talán még finomabb)
Lassú lángon folyamatos keverés mellett felfőzzük, majd pár perc után
hűlni tesszük
vízfürdőbe, néha bele kavarunk.
A zselatint feloldjuk a vízben, majd addig melegítjük míg teljesen feloldódik.
A hideg tejszínt felverjük,
kb 1/4-
ét félretesszük a díszítéshez. A többibe belekavarjuk a zselatint, majd az egészet elkeverjük több részletbe a kávés péppel.
A
kihűlt lapot
tortatálra tesszük, köré tesszük a
tortagyűrűt, én kicsit
lazitottam rajta, hogy bővebb legyen, hogy a
tortagyűrű és a lap között legyen
kb fél cm rés, így ide is be tud folyni a massza, főleg ha egy kicsit
rásegítünk, így a torta oldalának a
díszítésével nem kell foglalkozni, mert ott is van krém, szép egyenletesen. Szóval, a rést kicsit megtömjük a krémmel, majd az összes krémet
ráborítjuk a lapra,
elegyengetjük, hűtőbe tesszük dermedni.
Mikor
megdermedt vizes késsel elvágjuk a
tortagyűrű mentén, majd levesszük róla a
tortakarikát,
díszitjük tetszés szerint.
Ha sütinek készítem, akkor csak csokit szoktam rá reszelni, majd kockákra vágom, most a félretett tejszínnel díszítettem, a tejszín tetejére csokival bevont
kávészemeket tettem.
Élőben a torta sokkal szebb, este fotóztam, csak ezt sikerütl kihozni belőle.
(Amúgy 29-et töltöttem kb 24 órája.)