A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parfé. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parfé. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 21., vasárnap

3 éves a kislányom

Igen igen már ő is 3 éves, ovi érett, szinte nem is hiszem, nagyon szalad az idő.
Ő a tortát csak dicséri, hogy milyen szép, legfőbb dicsérőm és elismerőm, még egy egyszerű piskótát is mindig megdicsér, lehet már látja benne a kész tortát:D, de enni nem eszik egyikből sem. Ezért nem tortát sütöttem, hanem parfét készítettem, gondoltam ebből majd milyen jóízűen fog majd enni, hát nem , meg sem kóstolja. Na mindegy, majd a jövő szülinapjáig remélem kiderül, hogy mit is szeretne enni is, és nem csak gyönyörködni.
Azért terveim szerint a torta sem fog elmaradni ebben az évben sem, csak azt majd jövő héten, a nagy családdal együtt, remélem...

Szóval a parfé is most debütált nálunk, még nem csináltam, bár nagyon szeretem, gyermekkorom egyik kedvenc csemegéje, édesanyám gyakran készítette, általában vaníliás, kakaós és málnás változatban. Nem tudom miért nem fogtam eddig hozzá, mert egyszerű, és finom édesség, bár kalóriaszegénynek nem mondható, és azért gyorsnak sem, ha a fagyasztási időt is hozzászámoljuk, de néha belefér az ember életébe.

Hozzávalók:
4 dl tejszín
3 ek porcukor

5 tojás sárgája
3 ek cukor
1 vaníliás cukor, vagy 1 rúd vanília magjai vagy vanília kivonat

ha szeretnénk, akkor a tojásfehérje is felhasználható hozzá, ez esetben e mellé is 3 ek cukor


A tojássárgákat a cukorral és vaníliával elkeverjük, majd forró gőz felé tesszük és besűrítjük, majd lehűtjük.

A nagyon hideg tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük.

Ha a tojsáfehérjét is felszeretnénk használni, akkor azt is kemény habbá verjük a cukorral.

A kihűlt tojásos pépet elkeverjük kevés felvert tejszínnel, majd hozzátesszük a többi tejszínhez, jól elkavarjuk, ha szeretnénk, akkor a tojásfehérjehabot is hozzákeverjük. Én ezt most nem tettem, de édesanyám, hogy szaporítsa a a parfé mennyiségét mindig hozzá tette, emlékeim szerint semmivel sem volt rosszabb, s talán nem is annyira zsíros az egész.

Mikor jól elkevertem a tojásos pépet a tejszínben, akkor 3 részre osztottam, egyikbe kakaót kevertem, másikba meggyszószt (megfelel lekvár is amit leturmixoltunk, vagy mirelit gyümölcs szintén leturmixolva), majd rétegeztem egy tupperes tortagyűrűbe. Az egész (dupla adagot készítettem, tehát 8 dl tejszínből) nem fért bele, kicsi maradt ki is, azt másik edénykébe tettem.


Sokkal keményebb mint a fagyi, várni kell vele legalább 5 percet, hogy könnyen kanalazható legyen. A kész megfagyott parfé viszonylag könnyen kijött a formából, miután hajszárítóval megmelegítettem a forma oldalát.