A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pulyka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pulyka. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 24., szerda

Hamburger



Halburger szerepel már a blogomon, de hamburger nem, pedig inkább ez a jellemző nálunk :) Most nagyon-nagyon finomra sikeredett, ezért megérdemli, hogy bekerüljön a blogba.

A zsömle most is a halburger receptnél leírt módon készült.

A húspogácsát most így készítettem:

500g darált marhahúst, 1000 g zsírós darált disznót, 1500 g darált pujkahúst elegyítettem.
Hozzáadtam kb 30 cm kolbászt kis darabokra vágva, sót kb. 4 kk-al, borsot ízlés szerint, kb 2 ek ketchupot, és kb 4 ek worcester szószt. Elegyítettem, majd az 1 adag zsömléhez 1 kg kész masszát sütöttem meg. A maradék masszát lefagyasztottam, így következő alkalmakkor már csak sütni kell :)  Most kisebb zsömlét készítettem, de logikusan annyi részbe osztjuk a húst, ahány zsömlénk van, majd megformázzuk a húspogácsákat, és grillen megsütjük (de sütőbe is lehet).

A szószhoz:
2 gerezd fokhagymát kb. 2-3 ek olivaolajjal és 3 csipet sóval kikavartam, majd adtam hozzá kb. 2-2,5 dl tejfölt, kb. 1 dl majonézt. 1 ek (aprószemű, jó savanykás) kapribogyót apróra vágtam, ezt is elkevertem, egy kis csilit, csipet cukrot és adtam hozzá és kicsit utánsóztam.  Nagyon fincsi lett, máskor is fogom készíteni, jól összepasszolna egyéb grillezett húsokkal is, majd próbálgatom.

Tálalással kapcsolatosan, mostanában ráálltam arra, hogy a zöldségfélét inkább mellé teszem, így könnyebben lehet enni a végeredményt, nem csúszkál, nem esik szét kezünk közt a falat.

2010. augusztus 16., hétfő

Nyári gombócleves

Azért hívtam el nyárinak, mert gyorsan elkészül és savanykás, ha teszünk bele kefirt vagy joghurtot, és egy ilyen tulajdonságokkal bíró leves, nagyon jól jön a nyári nagy melegben.
Egész nyáron ez (vagy ehhez hasonló, más zöldségekkel) készült, ha gombóclevesre vágytunk, a hosszan fövő változatot (ITT olvasható) hagyom a hűvösebb napokra.

Hozzávalók (kb. 3 l leveshez):

kb. 350 g finomra darált pulykahús
kevés (kb 2 ek) kefir
zabpehely
1 gerezd zúzott fokhagyma
2 kockacukornyi finomra vágott hagyma
2 répa
3 krumpli
2 maréknyi zöldborsó
só, bors, paprika
2 evőkanálnyi sóban eltett tárkony

Tálaláshoz pluszba még kefir vagy joghurt.

A zöldségeket a szokásos módon megpucoljuk, a répát vékonyra gyaluljuk, a krumplit kockázzuk.
A húst összekeverjük annyi kefirrel és zabpehellyel, hogy formázható masszát kapjunk (a zabpehely egyáltalán nem fog érződni benne), fűszerezzük a fokhagymával, vagymával, sóval, borssal egy evés pirospaprikával. Ha a gyerekek megeszik, akkor keverhetünk pele apróra vágott petrezselyemzöldet is, mert jól mutat úgy és finom is.
A répát 2-3 evőkanál olajon addig pirítjuk, míg szépen meg nem színesíti az olajat. Ekkor kiszedjük, félretesszük. Az edényt felöntjük vízzel, sózzuk, beletesszük a tárkonyt (én teatojásba szoktam betenni) majd hagyjuk hogy felfőjön. Mikor forr a víz beletesszük a húsgombócokat, főzzük kb. 15 percig, majd beletesszük a zöldségeket (répát is) és puhára főzünk benne mindent.
Ha mindenki kefirrel/joghurttal kéri, akkor már a főzés végén beletehetjük, ha nem tálaljuk külön.

(Házilag készült kaukázusi kefir nagyon jól vegyül a levesben, nem lesz csomós, boltihoz érdemes egy szűrőt használni.)

2010. július 14., szerda

Pulykanyársak és díjak


Nincs kedvem főzni, gondolom nem vagyok ezzel egyedül. Minden esetre a mai ebédet kint árnyékban sütöttem meg (kivéve a levest) a lányokkal, élvezték ők is, gyorsan is kész lett (kb fél óra alatt minden megsült, a köret is), holnapra is valami grillezős kaján gondolkodom.

Szeretek darált húst használni, mert több az esély rá, hogy a lányok is megeszik (a kicsi ebből nagyon jóízűen evett, a nagy hozta a formáját, és nem szeretemmel elrendezte), és gyorsabban elkészül az étel.

Már rég tervezgetem, hogy így hurkapácára "fűzöm" a húst, mert tetszik, meg olyan jópofa, jól fogható. Ma kipróbáltam, nekünk bejött. Sok helyen láttam már így formázni a darálthusit, nem saját ötlet a formázás.

A fűszerezés most így alakult:

700 g darált pulyka
2-3 evőkanál kefir
1 evőkanál mustár
1 duci gerezd zúzott fokhagyma
1/4 fej apróra vágott vöröshagyma
zabpehelyliszt (kávédarálón őrölt zabpehely)
zsemlemorzsa

bors
paprika

A darálthúst összekevertem a kefirrel, mustárral, hagymákkal, annyi zabpehellyel és zsemlemorzsával hogy formázható massza legyen ( a zabpehely volt a többségben), ízlés szerint fűszereztem sóval, borssal, pirospaprikával, majd 8 részre osztottam, majd nedves kézzel félbe tört hurkapálcára dolgoztam. Asztali grillen sütöttem meg, mellette sült lapcsánka is, és készítettem hozzá még ubisalit, nagyon fincsi lett így együtt.
A hús nagyon szaftos maradt, gondolom a kefirnek köszönhetően, máskor is fogom így készíteni. Lehetne többfelé osztani és vékonyabb rudakat sütni, így egy kicsit nehezebben sült át.

És díjat is kaptam Amitól, ami nagyon jól esett, köszönöm neked!!!


Ezt a díjat már megkaptam, sőt ez volt az első díj amit kaptam, szóval különösen kedves nekem. Mivel akkor kiosztottam, ezért most eltekintek ettől. Ugyanezt a fenti díjat megkaptam Biankától is, plusz még a következő kettőt, de nem csak én, hanem az egész Kifőztük csapata, köszönöm neked a csapat nevében is!



És kaptam mégegy díjat Jutkától, amiről elfeledkeztem, de most eszembe jutott, kösznöm ezt is nagyon-nagyon szépen, ezt küldöm mindenkinek aki erre jár, az a neve, hogy Szívből jött kedvesség:), fogadjátok szeretettel!

2010. április 27., kedd

Tárkonyos pulykagombóc leves

Mindenből volt egy kevesem, leginkább tárkonyos krumplilevest szerettem volna főzni, de nem volt csak két krumplim. Volt két nagyobb rózsa karfiolom is, így azt is odakészítettem. Gondoltam jó lenne bele egy kis húsféle is, így elővettem egy kis csomag (200g) darált pulykát, ennyit szoktam mostanában levesekhez elcsomagolni, fagyasztani, és készítettem belőle egy kis gombócot is, kicsit rendhagyó módon. A végeredmény meglepően jó lett.

Hozzávalók:

2 nagyobb krumpli
2 rózsa karfiol
fél fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
fél fej karalábé (fagyasztott)
200 g darát pulyka
zabpehely
só, bors, paprika, petrezselyemzöld,vegamix, tárkony
kefir (kaukázusi, házi kefirgombából)
víz
olaj

A vöröshagymát apróra vágtam, a krumplit felkockáztam, a karfiolt apró rózsákra szedtem.
A húst fűszereztem sóval borssal, paprikával, petrezselyemzölddel, öntöttem hozzá 1 ek kefirt, majd annyi zabpelyhet tettem hozzá, hogy gombócolható masszát kapjak.
Két kanálnyi olajon a vöröshagymát kicsit megfuttattam, majd ráreszeltem a fokhagymát, felöntöttem kb 1l vízzel, sóztam, tettem hozzá vegamixet, egy teatojásba jó sok tárkonyt és a fél karalábét (ezt direkt levesek ízesítésére tettem el, kicsit már fás, így nem szoktam csak bele főzni az ízéjért). Mikor felforrt beletettem a mini húsgombócokat, fűztem kb 10 percet , majd hozzátettem a krumplit és a karfiolt is, tetem hozzá még vizet, mert nagyon sűrűnek találtam, majd addig főztem, míg minden megpuhult.
A végén kefirrel savanyítottam, beletettem kb 1,5 dl kefirt. Nagyon jó volt vele dolgozni, még soha nem tettem kefirt levesbe, féltem is, hogy könnyebben összekapódik mint a tejföl, de nem így volt. Azért nem egyből a forró levesbe öntöttem, hanem ugyanúgy mint tejföl esetén, mindig kevés forró levessel hígítottam. A tárkonyhoz nagyon jól passzol a kefir, de szerintem más savanykás levesbe is nyugodtan tehetjük.
Szóval nekem ez most nagyon új, még nem használtam ilyesmire kefirt, de ezután többször fogom, mert ízlett a végeredmény.

2010. március 19., péntek

Paradicsomleves húsgombóccal

Még tavaly Felhőlánynál találkoztam egy hasonló levessel, jól befészkelte magát a tudatomba, és várta, hogy elkészítsem. Ma úgy ébredtem, hogy én ma ilyet akarok enni, ezért elkészítettem, igaz sokat változtattam rajta, finom lett nagyon, kedvenc paradicsomlevesem lesz mostanában úgy gondolom.

Hozzávalók:

kb 3 dl víz
7,5 dl házi paradicsomlé
kb 0,5 dl tej
1 kisebb répa (kb 50 gr)
egy cikk zeller (kb 100 gr)
1 kisebb vöröshagyma fele
3 gerezd fokhagyma
200 gr darált pulykahús
1 tojás( nem használtam fel mindet hozzá, csak kb 1 kanálnyit belőle)
1 ek finom őrlésű zabpehely
2 ek olivaolaj
só, bors, bazsalikom,vegamix, cukor(ízlés szerint)

A hagymát apróra vágtam, az olajon megfuttattam, majd ráreszeltem 2 gerezd fokhagymát. Ezután hozzáadtam a kockázott zöldségeket, kicsit pirítottam, majd sóztam, tettem hozzá 2 kk vegamixet, 1 kk bazsalikomot, felöntöttem a 3 dl vízzel. Készre főztem, majd egy szűrőkanállam kiszedtem a zöldségeket, a visszamaradt lében tettem bele a gombócokat főni.
A gombóchoz a tojást villával elkavartam, majd kb 1 kanálnyit öntöttem belőle a húshoz, hozzátettem a zabpelyhet, majd sót, borsot, 1 gerezd fokhagymát reszelve, jól elkevertem, majd kis gombócokat formáltam belőle (kb 20 lett), ezt főztem kb 20 percet a zöldségek főzőlevébe.
Majd felöntöttem a paradicsomlével, hozzátettem a megfőtt zöldségeket, felforraltam, hozzáöntöttem a tejet(ez akár el is maradhat, vagy tejszínre cserélhető), újból forraltam, ezután lehet utánfűszerezni, cukrozni (kb 1 kk-al tettem) ha kell.

Kb 2 felnőtt és 2 gyermek adag lesz belőle.

2009. július 5., vasárnap

Húsleves

Hát ez az a leves, amit azért mindenki tud főzni. Mégis felteszem, mert a nekem bevált technikát neten találtam, hátha valakinek ez a bejegyzés segítséget ad. Fűszeres Eszternél olvastam erről a módszerről, kipróbáltam és azóta ezt a módszert használom, mert szerintem jobb lesz a végeredmény. .

Általában csirkéből és pulykából főzöm vegyesen, de természetesen ha nemesebb hozzávalókból főzi az ember, akkor csak finomabb levest kaphat, de ezek pénztárcakímélő megoldások.



Hozzávalók

1 kisebb pulykaszárny

3 db csirkefarhát

pár darab csirkefelsőcomb

4 db répa

1 nagy db petrezselyem

1 nagy karalábé fele

egy kisebb cikk káposzta

2 nagyobb burgonya

2 kisebb vöröshagyma

1 duci gerezd fokhagyma

egy brokkoli szár ( a rózsa szétmegy benne, a szárát szoktam lefagyasztani mikor megmarad, levesbe nagyon jó)

2 rózsa karfiol, vagy ennek megfelelően szárrész

3 db csiperke gomba

petrezselyem és zellerzöld vegyesen

két paprika csutkája a magokkal együtt(ez szintén fagyasztós, mikor felhasználom a paprikát ezeket sem dobom el, jó ízesítő a levesbe)



kiskanálnyi szemes bors

két púpos kiskanál sós paprika


(lehet bele tenni még diónyi friss gyömbért, zellergumót, kelkáposztát nekem ezek most nem voltak itthon)

A "húst" megmossuk (a mostaniba megmértem összesen 1,5 kg "hús "került), beletesszük egy nagy fazékba (én jó nagyba teszem, kb 14 literes) öntünk rá kb 6 liter vizet, megsózzuk és viszonylag nagy lángon elkezdjük főzni.

A zöldségeket közbe a szokásos módon megpucoljuk. A vöröshagymát nem szoktam csak a külső héjaktól megpucolni, hagyok rajta egy réteg színes héjacskát is azért.

Mikor a leves már fő és a habja feljött leszedjük róla a habot, majd a legkisebb gázégő legkisebb lángjára tesszük, beletesszük az összes zöldséget, lefedjük úgy, hogy azért bőven járjon a levegő a fedő alatt, és otthagyjuk reggelig. Volt mikor már meglestem éjjel is, hogy mit csinál, nem fő, azt sem lehet mondani hogy gyöngyözne, csak úgy kavarog kicsit a lé benne, de mégis elkészül.

Én általában este23 órakor szoktam odatenni, reggel 8-9 között zárom el alatta a tüzet. Kicsit hagyom hűlni, majd leszűröm a levest.

Természetesen ha tyúkból, gyöngyösből, vagy marhából készítjük akkor hosszabb főzési időt számoljunk. Volt hogy a gyöngytyúkot kb 16 óráig főztem így.

A tésztát mindig külön sós vízbe főzöm ki, tálalás előtt teszem bele a levesbe.

Nem szoktuk ezt a mennyiséget mind megenni, 2-3 0,5 literes adagot le szoktam fagyasztani, felhasználom felöntőlének, de van mikor idő hiányába onnan veszem elő a levest és csak befőzöm.

Még egy előnye van nyáron ennek a módszernek, éjszaka elkészül a leves nyitott ablak mellett, napközben meg nem melegítjük vele a lakást.