A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gersli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gersli. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. február 11., péntek

Töltött káposzta gerslivel

Tudom nem egy újdonság, de én most készítettem gerslivel először káposztát. Nem csalódtam, a gersli ebben is nagyon finom, sőt, szerintem veri a rizses változatot.
A megszokott elkészítési módomon nem változtattam, csupán a rizst helyettesítettem a gerslivel. Véleményem szerint bárhogy készíti az ember a töltött káposztát a rizst mindegyikbe lelehet cserélni olykor gerslire, már a változatosság kedvéjért is.
Én mindig savanyúkáposztába töltök (szerencsém van, mert édesapámék évről évre ellátnak finom házi savanyúval). Ha nagyon savanyú, akkor kicsit átmoshatjuk (ez ritkán fordul elő), ha pedig nem elég savanyú, akkor mindenképp a levéből is tegyünk a főzővízhez.
A töltelék része pedig kb. 850 g darált hús (keverve kicsit zsírosabb disznó, és zsírszegény pulyka, mert jobban szeretjük ha nem túl zsíros), ehhez kb. 120-150 g gerslit, máskor rizst veszek. Egy vöröshagymát apróra vágok, kis olajon megdinsztelem, ráteszem a gerslit /rizst, ezzel is pirítom kicsit. Ízlés szerint teszek bele sóban eltett darált paprikát, sót (vugyázni vele, a káposzta is sós), borsot, kevés fűszerpaprikát. Ezt hozzákeverem a darált húshoz, majd töltöm a káposztalevelekbe. Régebb tetem bele tojást is, de már jó ideje nem teszek, fölösleges szerintem, nem megy szét a töltelék tojás nélkül sem, ha lassan főzzük. A töltelékeket egy méretes fazékba helyezem, aminek az aljában a káposzta ormóját teszem , bőven legyen hely fölötte, megtűzdelem itt ott egy kis füstölt szalonnával. Tetejére általában kerül egy kis vágott káposzta (most nem került, így is jó lett), felöntöm annyi forró vízzel, hogy jó 2-3 ujjnyival ellepje, egy lapos kistányért teszek rá, hogy lenyomjam a töltelékeket, és lassú tűzön (minimumra véve) főzöm. Ezt a gerslis változatot főztem kb. 2 órán keresztül (lehet hamarabb is meglett volna, az az igazság, hogy nem néztem meg korábban), a rizses kb. fele idő alatt elkészül.
Tejföllel tálalom.

2011. február 10., csütörtök

Gerslis lencsekrémleves

Igazán finomra sikeredett, ez a télies hangulatú, véletlen szülte leves.
Volt kb. 1.5-2 l húsleveslevem, ez szolgált alapnak. Elfeleztem, egyikbe odatettem kb. 4-5 (lehetett volna többet is, így utólag azt mondom, nagyon jó a levesbe) kanálnyi gerslit főni, mikor már tejesen megpuhult (több volt mint egy óra az biztos), akkor egy kisebb répát is belekockáztam. Az elfőtt levet vízzel pótoltam. Sózni csak óvatosan, a húsleves eleve sós, ráér a végén is ha szükséges.
A másik felébe kb. 250 g lencsét tettem, egy negyed hagymát nagyobb darabokra vágva, és 2 fokhagymagerezdet, 2 babérlevelet. Puhára főztem, kivettem a babérlevelet, majd kb. 1 dl tejföl hozzáadásával leturmixoltam. Nem tetszett benne a sok kis héjdarabka, ami nem ment teljesen szét, ezért átpasszíroztam. Ez lett a leves leve, azaz a krémlevesrésze. Betétként került hozzá a húslevesben főt gersli, és répa, persze a levével együtt (ha szükséges ekkor még önthetünk hozzá vizet, ha túl sós lenne, vagy ha túl sűrű, vagy tehetünk bele sót, ha még igényeljük), majd a kettőt együtt újra felforraltam.
Sütöttem mellé kolbászt is apró darabokra vágva, de olyan jó lett a leves magába, hogy végül kolbász nélkül ettük, nem hiányzott belőle.
Látványra nem szép, de annál finomabb.

2009. december 11., péntek

Sólet pataki tálba


Nemrég megláttam Mónikánál a sóletet, hát nagyon megkívántam. Eddig még soha nem készítettem ilyet, az általa leírt receptet követtem nagyjából, de mivel nálam pataki tálba készült így a sütést illetően változtattam a dolgon.

Hozzávalók:
400 gr száraz bab
100 gr gersli
500 gr füstölt hús (én tarját használtam)
2 ek zsír (nekem disznózsírom volt itthon)
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
só, bors, paprika ízlés szerint
víz

A babot és gerslit este beáztatjuk. Reggel beáztatjuk a pataki tálat. A vöröshagymát apróra vágjuk, a zsíron megfuttatjuk, majd ráreszeljük a fokhagymát, fűszerezzük . Én kb 1 kk pirospaprikát, 1/4 kk borsot tettem, tettem hozzá 1 kk sót is, de ez fölösleges volt, sós lett a sólet így , máskor elhagyom a sót, mert a hús kellően megsózza.
A húst megmostam, felkockáztam, egyben is lehet hagyni, de nekem így tetszett. A tálba tettem a leszűrt babot a gerslivel, húst, hagymát, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy kb 1 ujjnyival ellepje a babot, majd hideg sütőbe tettem, beállítottam 220 fokra, addig sütöttem ennyin míg felforrt, ezután levettem 150 fokra. Az egész 3 óra alatt elkészült. Néha bele bele kavartam, és egyszer öntöttem hozzá egy kis forró vizet. A lényeg, hogy víz alatt legyen végig.
Lehet bele 4 nyers megmosott tojást is tenni, én ezt elhagytam.
Hatalmas adag, szerintem legalább 6 felnőtt jóllakik vele, még ha leves nincs is előtte.
Svanyú káposztát és kenyeret adtam mellé.

Finom, egyszerűen elkészíthető tartalmas fogás, köszönöm Mónika!

2009. július 23., csütörtök

Bolognai spagetti

Ez egy nagyon régen használt receptem, még mielőtt szültem volna első lányomat találtam az egyik Kismama újságban, azóta is rendszeresen csinálom, mert finom és kiadós.
Nagyon nagy adag, mi (ha én is eszem belőle) akkor kb 3x eszünk belőle, általában egy adagot lefagyasztok, így mikor szükség van rá akkor csak kiveszem a fagyóból, kis tésztát főzök be mellé, és az lesz a gyors és finom változat.

Hozzávalók:
500 gr darált hús (én most disznót használtam)
3 fej nagy vöröshagyma
5-6 duci gerezd fokhagyma
2 közepes répa
2 közepes petrezselyem gyökér
5 paradicsom (télen lehet kevesebb is, akkor tegyünk több paradicsom sűrítményt, vagy paradicsomlevet)
kb 150 gr paradicsom sűrítmény
bazsalikom, oregánó, só, bors ízlés szerint

spagetti
sajt

A hagymát apró kockára vágjuk. A répát és a petrezselymet lereszeljük (ha a gyerek nem zöldségevő akkor apró lyukú reszelőn, mert úgy nem látszik majd benne, én most a répát nem tudom miért nagylyukún reszeltem, a perezselyemnél már észbe kaptam, egyből válogatnom kellett nagylányom adagjából a répát)
A paradicsomot forró vízbe mártjuk, levesszük a héját, felkockázzuk.
A fokhagymát lereszeljük, vagy összezúzzuk.
Ezek után megvagyunk a dolog nehezével, a többi már gyorsan megy.

Egy nagyobb serpenyőbe teszünk kb 2 ek olajat, rátesszük a hagymát, kicsit pirítjuk, majd jöhet rá a fokhagyma és a hús is. Kicsit pirítjuk majd rátesszük a fűszereket (én a bazsalikomból kb 3 kk oregánóból ennek kb felét teszem), sózzuk, borsozzuk.
Kicsi (kb 80 ml)vizet öntünk alá (ha van kéznél húsleveslé akkor azt is tehetünk), majd fedő alatt elkezdjük párolni, kb 5 perc után mehet hozzá a reszelt répa és a petrezselyem is.
Mikor már majdnem puha tegyük hozzá a paradicsomot és a sűrített paradicsomot is.Főzzük teljesen puhára, majd kóstoljuk meg, ha nagyon savanyúnak találnánk, akkor egy kis cukrot tehetünk bele, sózzuk, borsozzuk ha még kell.

A spagettit sós vízben főzzük meg, én miután megfőtt nem szoktam lemosni, hanem egy kis olajba forgatom a tésztákat.

Tálaláskor szórjunk a tetejére reszelt sajtot.

2009. július 7., kedd

Zöldséges gersli piláf

Életembe először a múlt héten vettem gerslit. Kíváncsian vártam, hogy milyen lesz, mit szól hozzá a család. Tegnap készítettem el egy részét, no nem mind ilyen zöldségesre, a többiek húst kaptak volna mellé, de férjemen kívül nem kóstolta meg senki ebédkor. Igaz brokkolikrémlevest készítettem még, és abból rendesen beettek a lányok, mert az az egyik kedvencük, gondolom ezért sem kóstolták meg.
A férjem véleménye nem volt túr rózsás, szerinte az ízével nincs gond, de nagyon rágós a gersli, lehetőleg ezt hanyagoljam máskor. Neki csak csupaszon adtam a gerslit, zöldségek nélkül, húst kapott mellé, de így sem nyert el a tetszését.
Nekem nagyon ízlett, és úgy döntöttem nem keseredem el a dolog fölött, jól megebédelek és bevacsizok belőle, a többi csupasz gerslit pedig lefagyasztom, aztán rájárok más keményítőnapokon. Így is tettem, egy kis adag gerslit a maradék zöldségekhez még hozzákavartam (ezt szántam vacsinak)a többi ment a fagyóba. De koppon maradtam, mert kisebbik lányomnak (2,5 éves) nagyon megtetszett a vacsim, és úgy döntött, hogy márpedig ő evvel lakik jól , és megette a vacsim legalább 85%-át. Én örültem is meg nem is, de inkább örültem, és már lelki szemeim előtt láttam, hogy lesz még nálunk gersli főzés, legfeljebb ketten esszük majd meg.
Piláfszerűen szerettem volna megcsinálni, mert nagyon szeretem rizsből a piláfot, de még nem csináltam, mert a férjem nem igazán rajong a szottyos rízsételekért, gondoltam hátha ennél bejön ez az elkészítési mód. Neten keresgéltem a recik közt, számomra most a legszimpatikusabbat Lúdanyó blogján találtam, ezt variáltam meg kicsit hozzávalók hiányában. Az eredmény nagyon finom lett.

Hozzávalók:
250 gr gersli (hántolt árpa)
0,5 l húsleveslé
1 dl víz
1 közepes vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
sült, marinált kápia paprika
egy kisebb cukkini
1,5 bögrényi tisztított, darabolt zöldbab
1 kisebb vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
só, bors ízlés szerint

A közepes hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát lereszeljük, kevés olajat forrósítunk, rádobjuk a hagymát, kicsit pirítjuk, majd a fokhagymát is. Majd rádobjuk a a gerslit is. Pár percig pirítjuk, majd felöntjük a húsleveslével. Sózzuk borsozzuk ízlés szerint. Néha belekavarva főzzük, addig míg meg nem puhul, én kb 1 órányit főztem, és fövés közbe még öntöttem hozzá kb 1 dl vizet kis adagokban (de lehet több volt nem mértem).
A zöldség raguhoz a hagymát és fokhagymát szintén felvágtam ill lereszeltem, kis olajon megfutattam, rátettem a zöldbabot, felöntöttem kevés vízzel, sóztam, és párolni kezdtem. Mikor már elég puhának éreztem akkor tettem hozzá a rusztikusabb darabokra vágott cukkinit, és a paprikát(ezt ráért volna végén is hozzátenni). Készre pároltam. Ha kel közbe önthetünk alá kis vizet. A végén kóstoljuk meg és fűszerezzük ég ízlésünknek megfelelően.
A paprikám még szintén fagyasztós, még tavaly készíttettem. Kápia paprikát grillen feketére grilleztem, műanyag edénybe tettem, lefedtem, kis állás után könnyen lehúzható a héja. Felcsíkoztam, készítettem neki egy pácot fokhagymából, balzsamecetből, olajból, sóból és vízből, ízlés szerint, annyit hogy ellepje, és ebben érleltem egy kicsit. Fagyasztottam is le belőle, pár kis tormás üvegbe (200 gr) , az utolsót most vettem elő, ennek a felét tettem a zöldségraguhoz.