A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kókusz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kókusz. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 29., szerda

Kókuszos holdacskák

Lehetne "kiskiflik" is, de a gyerekek szerint ezek holdacskák. A tésztájában kókuszos, egyszerű kis aprósüti, kiadós, mutatós, olcsó, jól tárolható.

Hozzávalók:

600 g liszt
200 g porcukor
220 g (házi) sertészsír
200 g kókuszreszelék
1 csomag sütőpor
csipet só
5 evőkanál rum
kb. 12 evőkanál víz

étcsoki a díszítéshez

A lisztet a kókusszal, sütőporral, sóval elkeverjük,elmorzsoljuk benne a zsiradékot, hozzáadjuk a porcukort, és a rumot, valamennyi vizet, és összegyúrjuk, a vizet addig adagoljuk hozzá, míg egy képlékeny tésztát kapunk. Nekem pont 12 evőkanálra volt szükségem, de ez függ a kanál méretétől. Kisebb diónyi darabokat veszünk a kezünkbe, meggömbölygetjük, majd kisodorjuk, kifli alakba kicsit meghajtjuk. 180 fokon sütjük, míg szép szint nem kap. Mikor kihűlt végeit belemártjuk egy kis olvasztott csokiba.

2010. szeptember 4., szombat

Kókuszkocka

Kicsit újragondolva, vagy hogy is mondjam...
Régen is dupla adagot csináltam, mert egy szimplához nincs megfelelő tepsim. Most, hogy jópár év után elővetem a receptet (amit nagyon szerettem, nem is tudom miért nem sütöttem mostanában), utánaszámoltam, és elrettentet hogy mennyi margarin/vaj és cukor van egy dupla adagba. Jól megfaragtam, a cukort is, a vajat is, tej egy részét kefirre cseréltem, bónuszként kapott egy kis zabpehelylisztet, ez lett a végeredmény.

Hozzávalók egy nagytepsihez ( kb. 30x40-es):

300 g cukor
60 g vaj
2 tojás
100 g méz
450 g finomliszt
150 g zabpehelyliszt
1 csomag sütőpor
fél kiskanálnyi szódabikarbóna
2 dl tej
2 dl kefir

Hozzávalók a mázhoz:

100 g cukor
3 evőkanál kakaó
1,5 evőkanál keményítő
4 dl tej
190 g vaj
+ kókuszreszelék a hempergetéshez

A cukort, vajat, tojást és mézet jól eldolgozzuk egy mixerrel. A kétféle lisztet és a sütőport elkavarjuk, majd hozzáadjuk a mézes keverékhez több részletben, közben a tejet és a kefirt is hozzáadjuk, jól kidolgozzuk az egészet. Beleöntjük egy sütőpapírral ellátott tepsibe, majd 175 fokra előmelegített sütőbe toljuk, megsütjük. Most is ugyanúgy viselkedett ez a tészta mint rég, a szélei jóval alacsonyabb maradt.
Amit változtattam az arányokban a régihez képest a tésztán, 100 g cukorral és 40 g vajjal kevesebb került bele, a fele folyadék kefir lett, plusz a liszt egy részét lecseréltem zabpehelylisztre (zabpehely megőrölve).

A mázhoz a cukort, kakaót, keményítőt szárazon elkavarjuk, majd hozzáadjuk a tejet, csomómentesre keverjük, majd megfőzzük. Lazább puding állaga lesz. Mikor kész, lehúzzuk a tűzről, beletesszük a vajat, majd olvadásig kavarjuk. Ezután a felkockázott sütit beleforgatjuk, majd meghempergetjük a kókuszreszelékbe.
Nekem pár darab máz nélkül maradt, következő alkalommal 1 dl tejjel többet teszek, de a többi hozzávalón nem változtatok.
Kakaóból lehet többet is tenni, ízlés szerint növelhető, csökkenthető az adag.
Amit változtattam a mázon, 100 g cukorral és 210 g vajjal kevesebb van benne, tejből 12 evőkanál helyett 4 dl, és pluszba van még benne az 1,5 evőkanál keményítő.

A szerkezete jó laza lett, igaz már nagyon rég nem csináltam a sima fehérlisztest, de szerintem ez lazább, úgy gondolom, hogy a kefirt miatt.

2010. március 20., szombat

Kókuszos-ananászos sütemény

...vagy inkább torta, esetleg pite? Bár pitének csak a forma miatt lehetne nevezni. Nem is tudom minek hívjam, de fincsi. Egyszerű, gyors, viszonylag olcsó, és nem a megszokott összeállítás.

Hozzávalók (egy 24 cm pite formához):

1 konzervananász
100 gr kókuszreszelék+ még egy kicsi a szóráshoz
120 gr liszt
2 ek kakaó
2 kk sütőpor
100 gr cukor
2 tojás
1 kk vanília kivonat
4 ek olaj
10 ek ananászlé (jó nagy kanállal mértem, így majdnem 150 ml volt)

a tetejére:
2,5 dl tejföl
ízlés szerint cukor (kb 2 ek-val tetem)
1 kk vanília kivonat
gyümölcs díszítésnek

Az ananászt jól lecsöpögtetjük. A pite formát kikenjük vékonyan vajjal, majd megszórjuk kókuszreszelékkel, rá teszünk egy réteg ananászt, majd azt is megszórjuk kókusszal.
A lisztet, kakaót, sütőport, kókuszreszeléket elkavarjuk.
Egy másik edénybe a tojásokat alaposan elkavarjuk a cukorral, majd hozzáadjuk a vaníliát, ananászlevet és olajat.
A két keveréket lágyan összeforgatjuk, majd a ananász tetejére öntjük.
180 fokos sütőbe toljuk, majd megsütjük. Végezzünk tűpróbát, ha nem ragad, akkor készen van.
Elkészítjük a tetejére a "krémet", amihez a tejfölt a cukorral és a a vaníliával elkeverjük. Használhatunk porcukrot is, az rögtön oldódik, kristály cukor esetén érdemes első vegyítés után kb 5 percet pihentetni, majd újból átkeverni, hogy feloldódjon benne a cukor.
Az ízesített tejfölt a már langyosra, vagy teljesen kihűlt tésztára kenjük.
Várjunk 4-6 órát legalább hogy a tejföl savóját a tészta magába szívja, majd utána szeletelhetjük(lehet szeletelni rögön is, de olyankor még folyós rajta a tejföl, állás után már jól szeletelhető).
Tálalás előtt díszítsük ízlés szerint gyümölcsökkel.

2010. március 14., vasárnap

Erdélyi Raffaello szelet

Nem hiszem, hogy tudnék ezzel a sütivel újat mondani, sokan ismerik és készítik, sok helyen láttam már, én legelőször a Rámás füzetben láttam meg, és onnan is próbáltam ki. Nagyon finom süti, de nem túl kiadós, ha azt nézzük, hogy 10 tojás is benne van. Én most kicsit változtattam rajta, bár egy része véletlen volt, ugyanis a felső részhez egyszerűen a kakaót elfelejtettem kimérni, de így is elég sötét lett a diótól, az izében kakaó nélkül meg méginkább a Raffaellora hasonlít, szóval ezután lehet akarattal fogom kihagyni, és kipróbálom majd dió helyett mandulával, úgy még Raffaellosabb lenne. Mivel kakaót kifelejtettem belőle tartottam tőle, hogy a végeredmény túl édes lesz, így a krémbe kicsit csökkentettem a cukor mennyiségén.

Hozzávalók:

a fehér laphoz:
5 tojásfehérje
15 dgk cukor
15 dkg kókuszreszelék
2 ek rétesliszt
fél csomag sütőpor

a barna laphoz:
5 tojásfehérje
15 dkg cukor
15 dkg darált dió
2 ek rétesliszt
fél csomag sütőpor

a krémhez:
10 tojássárgája
17 dkg cukor (20 dkg helyett, elég lenne 15 is)
1 ek vanília kivonat, vagy 1 cs vaníliáscukor
1 csomag vaníliás pudingpor
3 dl tej
25 dkg margarin

díszítéshez:
kókuszreszelék

Mindkét lap esetében a tojásfehérjét csipet sóval felverjük, majd hozzá adjuk a cukort, kemény habbá verjük. A kókuszreszeléket (ill. diót) a lisztel és a sütőporral elkavarjuk, majd a kemény habhoz keverjük egy kézi habverő segítségével. Egy kb. 35x28-as tepsit kibélelünk papírral, majd elegyengetjük benne a tésztát, majd 175 fokon sütjük, míg szép szint kap.

A tojások sárgáját a cukorral fehéredésig kavarjuk, majd hozzáadjuk a vaníliát a pudingot, jól elkavarjuk, majd a tejet is hozzáadjuk, és folytonos kavargatás közben sűrű péppé főzzük, majd lehűtjük. A puha margarint kihabosítjuk, majd hozzá adjuk a lehűlt pépet, és jól kidolgozzuk vele is.

A kókuszos lapot tesszük alulra, rá a krém fele, majd rá a diós lap, rá a maradék krém, kókuszreszelékkel megszórjuk. Hűtőbe tesszük, hogy összeérjen, majd tetszés szerint vágjuk. Én most egészen apró falatkákká vágtam, kb 2,5x2,5 cm-re.

2009. december 16., szerda

Angyalszem

Ma elkezdetem sütni célzottan az ünnepekre az aprósütiket. A sort ezzel a finom kis aprósütivel kezdtem, Latsia receptje alapján készítettem, de egyből dupla adagot csináltam, azt fogom beírni.

Hozzávalók:

300 gr liszt
120 gk cukor
1 csipet só
100 gr kókuszreszelék (nekem elég darabos volt ezért kicsit átdaráltam)
200 gr vaj(én margarint használtam, a margarinnal nem akart összeállni, ezért tettem hozzá 2 ek tejfölt is, vajjal biztos finomabb)
2 tojássárga

+szóráshoz vaníliás porcukor, töltéshez valamilyen lekvár (én epret használtam)

A lisztet, cukort, sót és kókuszt elkavarjuk.
A tojást a vajjal/margarinnal kikavarjuk, majd hozzáadjuk a lisztes keveréket, összegyúrjuk az egészet. Mivel nekem nem akart összeállni, ezért tettem hozzá 2 ek tejfölt, ezzel már szépen egy gombóccá tudtam gyúrni.
1 órára hűtőbe tesszük pihenni.
Diónyi gombócokat görgetünk belőle, azt vettem észre, hogy akkor lehet a legszebben megcsinálni benne a mélyedést, ha kicsit át is melegítjük a kezeink közt, ha ezt nem tesszük meg akkor repedezni fog a széle. Sütőpapírral ellátott tepsire tesszük, majd egy vastag fakanálnyéllel vagy kerek végű marcipánformázóval, vagy akinek van kicsi nyújtófája aminek kerek a vége azzal mélyedést nyomunk minden tészta közepébe. Jó nagy mélyedés nyomjunk, mert sokat nő felfele sülés közben.
180 fokon sütjük míg szép szint kap.
Megvárjuk hogy kihűljön, majd megszórjuk porcukorral, a mélyedésekbe teszünk felforrósított eperdzsemet (vagy amit szeretünk) majd mikor már langyos a sütő betehetjük az anygalszemeket, hogy szikkadjon rajta hamarabb a eperdzsem. Természetesen ha azonnal fogyasztjuk, akkor a szárítástól eltekinthetünk, de ha dobozba szeretnénk tenni, akkor valamien módon ki kell szárítani a lekvár felszínét, hogy ne ragadjon egymásba. Én próbáltam többféleképp, nekem ez vált be a legjobban.
41 darab lett belőle.

2009. november 6., péntek

Ensaimadas, a spanyol briós- kókuszosan és fahéjasan



Rég készülök a spanyol briós kipróbálására, ma jött el az ideje. Judith receptjét és formázási tanácsait követtem, nagyon finomak és szerintem szépek is lettek, köszönöm szépen! Egy dologba tértem el, 40 gr élesztő helyett csak 25-öt tettem, így kicsit tovább kellett keleszteni, de én elővigyázatosságból tettem kevesebbet, hogy elkerüljem az élesztő ízű tésztát.

Hozzávalók:
2,5 dl tej
2 ek olaj (ha lehet olíva)
2 tojás
fél kk
500 gr Bl80-as liszt
70 gr cukor
25 gr élesztő

Mindebből lágy, kicsit tapadós, de szép gömbbé összeálló tésztát dagasztatunk, nekem még kellett hozzá egy jó halmos kanálnyi liszt. Duplájára kelesztjük. Lisztezett felületen 10 felé osztjuk, mindegyik részt meggömbölygetjük, majd pihentetjük őket kb 15 percet. Kb 30x20-as ovális alakúra nyújtjuk, majd megkenjük a töltelékkel.

A kókuszoshoz 250 gr kókusztejet főztem össze 100 gr kókuszreszelékkel és 2 ek cukorral, hagytam hogy alaposan kihűljön és magába szívja a nedvességet a kókuszreszelék. Ajánlatos pár órával előtte ezt megtenni.
A kókuszos pépet csak a tészta kb 2/3 részére kentem rá, az üresen maradt részt olajjal kentem le.




A fahéjashoz cukort kavartam össze ízlés szerint fahéjjal, majd a tészta egész felületét megszórtam vele vékonyan.



A további formázás mindkét esetben egyforma, lentről feltekertem bejgliszerűen, addig görgettem, míg a tészta vége a rudacska oldalára került, majd balról kezdtem el feltekerni csiga alakban.



Formázásról Judith bőven írt és sok-sok képet is készített, érdemes elolvasni a tapasztalatait.

Miután megkeltek lekentem 1 tojássárga és 1 ek tej keverékével, majd 200 fokon sütöttem meg őket.

6 kókuszos és 4 fahéjas lett.

2009. október 20., kedd

Mázas kifli

Sok-sok édes keltészta nem válik a kedvencemmé, mert érzem rajta az élesztő ízét. Ez erre a tésztára nem érvényes, élesztő íz sehol, finom, puha (még másnap is, főleg ilyen sok töltelékkel), szóval számomra tökéletes.
A receptjét Margit2 oldalán tanultam, egyik fórumtársam, Rozika ismertetett meg vele.

Hozzávalók:
250 ml tej
125 ml olaj
1 tojás
kevés só(nálam ez kb 1/3 kk)
0,5 kg finomliszt
1,5 ek cukor
12,5 gr élesztő

Máz:
100 gr cukor
kb 37 ml víz

Mindebből lágy tésztát dagasztunk, vagy dagasztatunk kenyérsütő géppel. Az élesztő nem tévedés, tényleg csak ennyi kell bele.
Duplájára kelesztjük (kb 70 perc)majd elosztjuk. Én most 8 darabba osztottam, de lehet 6 darabba is vágni, mert könnyebb nagyobb darabokkal dolgozni.

Mindegyik tésztadarabot zsemleszerűen megformáljuk, majd hagyjuk pihenni egy 15 percet, utána könnyebben tudjuk kinyújtani.
Kerekekre nyújtjuk (kb 22-24 cm átméröjűre, ha 6-ba osztjuk, akkor 28-30 cm-re), majd deremeccővel 8 felé vágjuk.
Ezután rátesszük a tölteléket, akármivel tölthetjük amivel szeretnénk. Én szoktam dióval, mákkal, raháttal, kókusszal és mogyorókrémmel.
Most kókusz és mogyorókrém került bele.

A dióshoz és a mákoshoz a darált magvakhoz cukrot keverek ízlés szerint, majd összekavarom annyi tejjel, hogy egybeálló masszát kapjak.

A kókuszost is régebb a fent írt módszerrel készítettem, de száraz lett. Aztán készítettem egyszer egy fincsi kókusztöltelékes muffint, a töltelék egyáltalán nem volt száraz, most ezt a tölteléket tettem bele, és ebbe sem száradt ki, ezután mindig így csinálom..

Kókuszos töltelék:
390 ml sűrített tej (Aldiba vettem, a soványabb változatot, de meg lehet otthon is csinálni, a muffinnál leírtam)
2 ek cukor
170 ml kókuszreszelék

Célszerű akár előző nap elkészíteni, de pár órát mindenképp várjunk vele. Egyszerű elkészíteni, a tejet felforraljuk, majd beletesszük a cukrot és a kókuszreszeléket, majd hagyjuk hogy álljon, lehűljön és a kókusz felszívja a sűrített tejet. Ha előző nap elkészítjük, akkor kihülés után tegyük hűtőbe.

Ebből a töltelékből tettem jó sokat mindegyik tészta darabra, majd feltekertem kifli formára.


A mogyorókrémeset így szoktam kenni, mert szeretem hogy csíkos lesz így a végeredmény, de most túl sokat kentem, sem feltekerni nem tudtam szépen, és ki is sült egy része, ami még eddig soha nem történt meg. Ezt először lekenem, utána vágom el deremeccővel, úgy egyszerűbb. Természetesen lehet a végébe is tenni a mogyorókrémet, mint a kókuszosnál, majd utána tekerni, kinek hogy tetszik.
Most bő két kanálnyit tettem, ez sokank bizonyult.
A kókuszosat szépen tudtam tekerni és formát adni neki.


A mogyorókrémesnél ez nem sikerült.

És itt látszik a mogyorkrémes kisülve, azért mutatom meg, hogy lássátok, nekem sem mindig jönnek úgy össze a dolgok ahogy tervezem, hiába most bővebben kentem a mogyotrókrémet, ez lett az eredménye. Látványra randa, de ízre finom.

De a kókuszosak nagyon szépek lettek, és kevés tej folyt ki, kevesebb mint amire számítottam.


A mázhoz valókat összefőzzük, csak addig kell főzni míg az oldat letisztul, és már nem fehér habos, hanem áttetsző.
A kifliket ahogy kivesszük a sütőből, rögtön kenjük is le egy sütőecset segítségével, így rászárad a kiflikre, kicsit kifehéredik, de nem lesz ragacsos a végeredmény. Ha megvárjuk hogy mind kisüljön és utána kenjük le az összeset egyszerre, akkor azok amik már kihűltek ragacsosak maradnak. Ha időközben a máz besűrűsödik, akkor melegítsünk rajta, és újból kenhetővé válik.
Ui: Azt elfelejtettem írni, hogy hogyan sütöm. Nekem ez az adag 3 tepsire fér rá. Mire ezt mind megcsinálom addig már kezdhetem is a sütését az első tepsinek. Persze gyakorlottabak többet is keleszthetik, mert hamarabb megvannak a formázással. 200 fokon szoktam sütni.
A nyolc körből 5-öt töltöttem kókusszal, 3-at mogyorókrémmel. De a kókusz töltelék ha kevesebbet teszünk és 6-ba osztjuk a tésztát, akár az egészre elég lett volna.

2009. július 11., szombat

Cukkinis muffin kókusz töltelékkel

...hát igen, ma cukkinit cukkinivel ettünk.
A cukkinis süti sikere után gondolkodtam, hogy hogyan lehetne még másként megcsinálni.
Az elképzelésem az volt, hogy kevésbé legyen csokis, dió helyett meg kókusz legyen (ezekkel a változatatásokkal férjemnek akartam kedveskedni)
Az alapja ennek is a múltkori cukkinis süti tésztája, arányosan lecsökkentve, kicsit változtatva.
A tölteléke meg egy nagyon finom, egyáltalán nem száraz Raffaellóra emlékeztető töltelék lett, ennek alapötletét Laura blogján találtam.
Nagyon finom lett, bár nekem hiányzik belőle még kb 1,5 ek kakaó, de férjem miatt csináltam ilyenre, számára így tökéletes.

Hozzávalók:
2 bögre liszt (1 bögre =250 ml)
2 bögre reszelt cukkini
1/2 cs sütőpor
csipet szódabikarbóna
1/4 tk
85 ml olaj
300 ml cukor
2 tojás
1 púpos ek joghurt
(+a kakós íz kedvelőinek még legalább 1,5 ek kakaó)

120 ml tej
100 ml rum
100 gr keserűcsoki

Töltelék:
1 liter tej (sűrített tejnek, de használhatunk boltit is, akkor 320 gr kell)
1,5 ek cukor
120 gr kókuszreszelék.

A tölteléken gondolkodva eszembe jutott, hogy láttam egy sütit Laura blogján kókusz töltelékkel, megkerestem, tetszett, eldöntöttem megcsinálom a töltelék részét. A kisebbik lányom viszont aludt, sűrített tejem meg nem volt, ekkor eszembe jutott, hogy láttam valamelyik blogon, hogy lehet tejet házilag is sűríteni, kis cukorral édesítve főzzük, míg el nem érjük a kívánt sűrűséget. Emlékezni már nem emlékszem hol olvastam róla, ha valaki tudja akkor szóljon, mert belinkelném.
Itthon csak uht tej volt, abból is az 1,5%-os(zsírosabbal,vagy házi tejjel biztos még finomabb lett volna), de mégis megkíséreltem a sűrítést, nem bántam meg. Egy jó vastag aljú edényt vegyünk elő, tegyük bele a tejet, keverjük hozzá a 1,5 ek cukort, majd kezdjük el főzni, ne zubogjon, de azért rendesen főjön, ne csak gyöngyözve. Én kb 1,5 órát főztem, ekkora lecsökkent a tej térfogata 1 literről 320 ml-re, a színe egy kicsit sárgásodott, intenzívebb tejpor íze lett, látható sűrűsödést nem tapasztaltam, de valószínű ha hagyom magába kihűlni akkor az is észrevehetővé vált volna. Nem kell folyamatosan kavarni, én kb 10 percenként kavargattam meg, közbe összeszedtem a konyhát, elmosogattam, stb, közben néha leszedtem a fövő tej felszínén keletkezett pillét. Úgy gondoltam másfél óra után, hogy ez már elég sűrű nekem, lemértem, elzártam alatta a gázt, és beletettem a kókuszreszeléket, és utánacukroztam még ízlés szerint (kb 1 ek cukrot tette még). Hagytam hogy jól kihűljön, betettem a hűtőbe és estig hagytam, hogy magába szívja a kókusz a sűrített tejet.
Laura 350 gr sűrített tejet ír, 80 gr kókuszreszeléket, 80 gr finomra szinte lisztszerűre őrölt mandulát,és még porcukrot ha ne cukros a sűrített tej, nekem ne volt itthon mandulám, a tej is kevesebb lett de ehhez épp elég volt így , és finom is. Bár belegondolva biztos, hogy a mandula méginkább Raffaelositott volna rajta.

A míg készült a sűrített tej 120 ml tejbe beletördeltem a csokit, odatettem melegedni, felolvasztottam benne a csokit, majd a végén hozzáöntöttem a rumot, ezt is kihűlés után hűtőbe tettem.

A tésztához a száraz hozzávalókat összekavartam, majd hozzá tettem a reszelt cukkinit,a tojást, olajat, a csokis tejet, joghurtot, összekavartam egy kanál segítségével.

A muffin formát kibéleltem papírral, tettem mindegyik aljába egy kicsit a tésztából, rá egy jó nagy diónyit a töltelékből, majd befedtem tésztával. ( a képért elnézést, este fotóztam, mivel akkor sütöttem a sütit)


Mikor mindegyiket befedtem 175 fokos sütőbe tettem, kb 20 percig sütöttem, tűpróbát azért készítsünk. Nekem összesen 17 db muffin lett, de jól megvoltak töltve a formák.

Jól kihülve a legfinomabb.