2009. július 10., péntek

Kukoricabundás csirkecomb


Hozzávalók:
1 kg csirke alsócomb
2 dl joghurt
3 duci gerezd fokhagyma
1 csapott kk
bors ízlés szerint
kevés olaj
kukoricapehely

A csirke combikat mossuk meg, bőrüket húzzuk le, ez elég macerás feladat el lehet bénázni vele, úgy a legegyszerűbb(erre tegnap jöttem rá az utolsó daraboknál), hogy elkezdjük a combi vastagabb részénél lefejteni a bőrt a kezünkkel, mikor már nem igazán boldogulunk vele, akkor a lefejtett bőrrészt megfogjuk egy papírtörlővel, így könnyedén tovább tudjuk húzni.
A fokhagymát pucoljuk meg, reszeljük finomra, keverjük a joghurtba, sózzuk, borsozzuk. A megtisztított combokat beleforgatjuk, majd betesszük a hűtőbe, ha lehet egy teljes éjszakára.
Másnap már csak annyi a dolgunk, hogy összetörjük a kukoricapelyhet (de megcsinálhatjuk előző este is), ezt legegyszerübb úgy megvalósítani, hogy betesszük egy erősebb zacsiba, majd vagy a tenyerünkkel, vagy egy nyújtófával jól áttörjük.
Egy tepsit sütőpapírral látunk el, öntünk rá 1 kanálnyi olajat, kezünkkel elkenjük rajta.
A combikat beleforgatjuk az összetört kukoricapehelybe, rátesszük a tepsire, mikor mindegyikkel megvagyunk, akkor mindegyik tetejére öntünk kb fél kk olajat, majd betesszük 220 fokos sütőbe sülni(alufólia nélkül, különben ledobja magárol a panírt a husi!). Kb 15 perc után a kukoricás panír már megkeményedik rajta, ezután érdemes befedni alufóliával, majd így sütni készre, majd az utolsó 5 percre alufólia nélkül süssük, hogy megpirulhasson és ropogóssá váljon a panír a husin. Ezek elég kicsi combok voltak, kb egy órát sütöttem így összesen.
A család többi tagja most rizst kapott mellé. Igazából krumplipürével a legfinomabb, de nem akartam kínozni magam, így döntöttem a rízs mellett.
Az egész család nagyon szereti, még a húst nem igazán evő nagylányom is megevett belőle egy kis darabot.
Fontos hogy olyan kukoricapelyhet válaszunk, ami nem édeskés beütésű, mert az szerintem elütt ettől az ízvilágtól.

Ennek receptnek az ötletét Sthal konyhájában láttam.

2 megjegyzés:

  1. De szép!
    Milyen szép képet csináltál róla, biztos nagyon finom volt. A kukoricapelyhes bunda szerintem nagyon finom, szeretem, hogy olyan ropogósra sült

    VálaszTörlés
  2. Szepyke, köszi, hogy újból benéztél!
    Én is nagyon szeretem ezt a bundát, nagyon fincsi volt. Köszi a dícséretet!

    VálaszTörlés