2010. november 28., vasárnap

Hópelyhek advent első vasárnapjára

Elkezdtem én is készülődni.
Már tavaly is szerettem volna írókázni mézest, de idő hiányában nem jött össze, vagy nem is tudom miért maradt el. Az idén sincs több időm, de nagyon elszántam magam, sokaknak szeretnék ilyen ajándékot adni, szóval edzeni kell.
Az edzés elkezdődött, első darabokat láthatjátok a fotókon.

Mindenkinek áldott, meghitt készülődést az ünnepekre!

2010. november 26., péntek

Honlapajánló

Figyelmetekbe ajánlok egy honlapot, a Parentia-t, a kisgyermekes szülők földjét.
Mint ahogy a címében is benne van kisgyermekes szülőknek szól. Szó van benne a táplálkozásról, egészségről, gyermeklélekről, fejlődésről, biztonságról, és szórakozásról, és ezen belül is több témát érint. Van lehetőség fórumozásra is. Megtudhatjuk, hogy mi van a gyorséttermi csirkében, olvashatunk arról, hogy hogyan kezdjünk megszervezni egy gyerekzsúrt, de megtanulhatjuk azt is, hogyan kell katicabogarat készíteni dióhéjból, és még sok más cikkből is csemegézhetünk.
Pár tortám már megtalálható a Parentia-n, de ez idővel bővülni fog úgy néz ki.
Menjetek, nézzétek meg ti is.

2010. november 6., szombat

Áfonyás piskótatekercs

A héten gyönyörű piskótatekercseket láttam, Ms. Poppynál, és a Kifőztük újságban is, egy sütőtökös krémsajtos verziót. Hát nagyon megtetszett, és eldöntöttem, hogy előbb utóbb mindenképp kipróbálom. Szintén a héten ölembe hullott, fél kiló lefagyasztott áfonya, azaz a sógornőm ölébe hullott, ő meg adott nekem is belőle, s kíváncsian várja, hogy mit csinálok belőle. A gyönyörű tekercsek után mindenképp piskótatekercsben gondolkodtam, hát az enyém ilyen lett. Nem túl szép (nem használtam zselatint fixáláshoz, így vágásnál maszatolódott a krém, ezért nem szép, legalábbis erre fogom), de nagyon finom. Levontam a konklúziót, nem érdemes tekercselni, egyszerűen összerakható egy edénybe is, és lehet kanalas desszert.

Hozzávalók:

a piskótához
4 tojás
4 csapott ek cukor
3 halmos ek liszt
1 halmos ek kakaó
1 ek olaj
csipet só
pár csepp citromlé

az áfonyás krémhez
250 g áfonya
3 dl almalé
40 g pudingpor (1 csomag)
3 ek cukor (vagy ízlés szerint)

a fehér krémhez
250 g alaposan lecsöpögtetett tejföl (vagy mascarpone sajt)
4 dl tejszín
ízlés szerint porcukor és vaníliás cukor

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéhez adjuk a sót citromlevet kemény habbá verjük, majd a cukorral együtt nagyon kemény habot verünk belőle. Hozzáadjuk a tojások sárgáját, az olajat, majd a kakaóval elszitált lisztet (ezt már csak egy habverővel). Egy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral, ezen eloszlatjuk a tésztát, 175 fokon sütjük. Vigyázzunk ne süssük túl, mert feltekerésnél elreped.
Miután megsült rögtön lehúzzuk a sütőpapírról, majd a sütőpapírral együtt feltekerjük, hűlni tesszük.

Közben elkészítjük a krémeket.

Az áfonyát 2 dl almalével főzni tesszük. 1 dl almalében elkeverjük a pudingport és a cukrot, majd mikor felforrt az áfonyás almalé hozzáöntjük, megfőzzük, vízfürdőbe néha belekeverve lehűtjük.

A tejszínt 3-4 ek porcukorral kemény habbá verjük, ketté osztjuk, egyik részét félretesszük a külső borításra . A lecsepegtetett tejfölt porcukorral és vaníliás cukorral elkavarjuk, majd hozzá adunk pár kanál felvert tejszínt, fellazítjuk, majd az egészet egymásba forgatjuk.

A kihűt lapot megkenjük először a tejszínes krémmel, majd eloszlatjuk rajta az áfonyás krémet, feltekerjük. Kívülről megkenjük a maradék tejszínnel.


Tálalás előtt megszórjuk kakaóval, mintázzuk tetszés szerint.

2010. november 5., péntek

Ordás-magos pogácsa


Ne ijedjen meg senki az orda láttán, igazából ez egy túrós pogácsa recept, csak volt a hűtőmbe 300 g elfekvő ordám, valamit kezdenem kellett vele, így ezt használtam fel túró helyet.
Ritkán sütök pogácsát, mert igazi sikerélményem még nem volt eddig. De ez a darab olyan lett amilyet kívánni csak lehet, finom puha, szellős, könnyű tésztájú, másnap is puha. Amin megpróbálok következő alkalommal változtatni, az az, hogy belecsempészek egy kis teljeskiőrlésű lisztet is.
A receptet innen vettem, ici-picit változtattam rajta.

Hozzávalók:

200 g vaj
2 dl tejföl
500 g liszt
1 tojás
300 g orda
30 g élesztő
3 tk
250 g reszelt sajt
1 tojás megkenni a tetejét
3-3 ek mák és napraforgómag a tésztába + szórásnak a tetejére egy kevés

A szobahőmérsékletű vajat a lisztel, sóval, magvakkal elmorzsoltam. Belereszeltem az ordát ezzel is elkevertem. Lyukat csináltam a keverék közepébe, beletettem a tejfölt, tojást, rámorzsoltam az élesztőt, elkavargattam, hogy feloldódjon az élesztő, majd alaposan összegyúrtam a lisztes keverékkel.
Lisztezett felületen kinyújtottam, megszórtam 125 g sajttal, hajtogattam, pihentettem 10 percig, majd még kétszer kinyújtottam és hajtogattam már sajtszórás nélkül (szerintem egy nyújtás-hajtogatás elmaradhat nyugodtan). Férfiujjnyi vastagságúra nyújtottam, lekentem tojással, megszórtam a maradék sajttal, magvakkal, majd kis kockákra vágtam(nem szoktam kerekre szaggatni, számomra így is szép a pogácsa). Kicsit a széleket meggömbölygettem, majd sütőpapírral ellátott tepsire tettem. 180 fokon sütöttem míg szép színt nem kapott.

2010. november 1., hétfő

Sütőtökös-duplán csokis keksz


Még mindig kedvencünk EZ a keksz, készül nálunk sütőtök szezonban többször is. Amit változtattam rajta az az, hogy a fele adag csokit felolvasztva teszem hozzá(ezért lett duplán csokis, mert tettem bele olvasztva és darabolva is, akár lehet emelni is a darabos csoki adagját), így barnásabb lesz a tészta, nem olyan sütőtöksárgás, gyerekeim szívesebben eszik így a sokadik darab után is. A friss darabokat betermelik ők különösebb szín, állagvizsgálat nélkül, de mikor már "ráunnak" akkor figyelik ezeket is, és szembetűnik a keksz "furcsa" színe, esetleges sütőtökrostok benne. A rostok ellen úgy küzdök, hogy ha nagyon rostos átpasszírozom egy fém szitán, ha kevésbé, akkor csak botmixerrel szétcsapom.
Most barna nádcukorral készítettem, talán mégfinomabb lett tőle a végeredmény.
Ami viszont számomra érdekes, szerintem ez a keksz finomabb margarinnal mint vajjal.

Mindenki figyelmébe ajánlom ezt a kekszet, sütőtökutálóknak is kedvenc darabja lehet. A családban csak én szeretem(rajongásig) a sütőtököt, de így mindenki legyűr belőle jópár darabot különösebb megerőltetés nélkül. Tele van rosttal, sokáig puha marad, jól tárolható, megfelel uzsira, de akár reggelire is, szinte észre sem lehet venni, hogy tele van teljeskiörlésű liszttel és zabpehellyel, nem munkaigényes, kiadós, szóval minden jó elmondható róla. Egy hátránya van, nem szép, így nem is fotogén, de ezt megbocsájtom neki.