2009. június 18., csütörtök

Meggyes-mákos palacsinta rumos csokiöntettel



Hát én sem tudtam ellenállni a mákos-meggyes duónak, igazság szerint Belly meggyes-mákos habos sütiét szerettem volna megcsinálni, de nem volt meggylekvárom. Erre fel épp tegnap este kaptam a szomszédból meggyet, kimagozva volt 1 kiló. Ezt csináltam meg úgy, hogy felét leturmixoltam, másik felét egészben hagytam, és megfőztem dzsemfixel. Finom lett. De jött a következő probléma, kis családom palacsintát óhajtott(már napok óta, mondtam nekik várjanak míg én is ehetek belőle, és sütök), gondoltam kipróbálom ezt a nyerő párost így is.


A palacsinta tésztához a jól bevált receptemet használtam volna, de nem tudom miért, de két tojás helyett 4-et tettem bele. Lehet ezért, lehet a mák miatt nem lett olyan szép vékony mint máskor, de az íze nagyon jó lett.


Hozzávalók:

30 dkg liszt (én felét teljes kiörlésűvel szoktam, most is tettem bele 15 dkg graham lisztet, de következő alkalommal inkább hanyagolom ha mákosan csinálom)
100 gr darált mák
7 dl tej
4 tojás (de ez csak véletlen volt, máskor 2-őt teszek)
2 ek cukor (máskor mézet szoktam)
csipet só
annyi víz, hogy megfelelő állagot kapjunk (most jócskán kellett utánaöntsek)
kb 3 kockacukornyi margarin olvasztva
Máskor szoktam tenni fahéjat is, most nem tettem.
Tölteléknek a friss meggydzsem.
Öntetnek:
120 gr étcsoki
100 ml tejszín
20 ml rum
A palacsinta hozzávalóit jól összedolgoztam, majd kicsi állás után szokásos módon megsütöttem. Közben ha sűrűsödik a massza nyugodtan öntsünk után vizet.
A friss darabos meggydzsemmel jó gazdagon megkentem, az öntettel nyakon öntöttem, és lehet enni is.Ha teljesen kihűl az öntet akkor krémszerű lesz, érdemes utána melegíteni.
Az öntethez a csokit a tejszínbe felolvasztottam, hozzá öntöttem a rumot is, majd felforraltam.
Egyre inkább arra jövök rá, hogy szeretem én nagyon ezt a fogyókúrát!

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, tényleg ízléses a díszítés is. Biztos fincsi.:)

    VálaszTörlés
  2. Igen, és mákos. Nagyon jó kis ötlet, recept ez! :)

    VálaszTörlés
  3. Móni, tényleg nagyon fincsi!

    Szepyke, köszi szépen!

    VálaszTörlés