2009. június 25., csütörtök

Zöldbabpörkölt

Gyermekkoromba nem szerettem a zöldbabot. A zöldbablevesnek csak a levét ettem meg, és azt is nagyon gyorsan, hogy hamar túllegyek rajta.

Már felnőtt voltam, mikor rájöttem hogy köretként viszont szeretem, ennek ellenére nagyon ritkán kerül az asztalunkra. Levest kb évente kétszer főzök belőle, és azt is csak azért, mert édesanyám ellát mindig zöldbabbal fagyasztott állapotba, helyes kis félkilós csomagokba, amibe mindig tesz egy kis paprikát is, és zeller és petrezselyemzöldet is. Tavaly is ellátott minket vagy 5 csomaggal, hát még kettő mindig itt ült a hűtőmbe,
és elérkezetnek láttam sz időt, hogy végre elhasználjam az egyiket.



Hozzávalók:

kb fél kg konyhakész zöldbab

2 kisebb paradicsom

1 paprika

1 vöröshagyma

1 kis gerezd fokhagyma

só, bors, paprika, zeller és petrezselyemzöld



A hagymát apróra vágjuk, kb két kanálnyi olajon kicsit pirítjuk. Ráreszeljük a fokhagymát, teszünk rá ízlés szerint paprikát, borsot, sót, rátesszük a babot és a paprikát és a paradicsomot apróra vágva. Felöntjük kicsi vízzel, ha van kéznél akkor húsleveslével, és készre pároljuk fedő alatt.

A vége felé tettem bele még egy kis friss petrezselyem és fellerzöldet finomra vágva.Majd kb az 1/3-át külön vettem, tettem bele egy kanálnyi tejfölt is tettem. Ezt a család többi tagja kapta, nekik még husi is járt a köret mellé.

Köretnek rizst főztem, kicsi petrezselymet szórtam rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése