2009. június 5., péntek

Cseresznye befőzés

Ilyen szép cseresznyéket kaptam a minap, kis gondolkodás után eldöntöttem, hogy lekvárt is , befőttet is készítek.

A lekvárhoz idő hiányában Dr.Oetker-es dzsemfixet használtam, 3:1 arányosat, egy adagot készítettem, és az egy adaghoz tettem fél kk fahéjat is. 4 üveg lett , az utolsó adaghoz tettem még két nagyobb csipet őrölt gyömbért is, azzal is felfőztem, aztán üvegbe került az is.

A befőtt sült eperbefőtt mintájára készült, aminek itt van a receptje, és egy kedves forumozótársam hívta fel rá a figyelmemet

http://eteto.freeblog.hu/tags/sult_eperbefott/. Eperbefőttet is készítettem, gondoltam kipróbálom cseresznyéből is.


Két kiló cseresznyét kimagoztam, tettem rá 100 gr cukrot, és arra számítottam, hogy sok levet ereszt, de nem így történt, úgy hogy levével együtt tettem 200 fokos sütőbe egy vas lábasba, és addig sütöttem míg annyi levet engedett, hogy ellepte a gyümölcsöt.

Közben a mikróba betettem pár üveget és 3 percig "csírátlanítottam". A tetőket a sütőbe tettem pár percre. A forró üvegekbe szedtem a befőttet, rátettem a tetőt, és betettem még a forró sütőbe kb 15 percig, utána száraz dunsztba tettem. Most már csak arra vagyok kiváncsi, hogy mennyire tartós lett a végeredmény.

Kis kóstoló maradt ki, íme:



6 megjegyzés:

  1. Hahó,mit látnak szemeim:-D.Mégis belevágtál?Annyira örülök:-D

    VálaszTörlés
  2. Köszi Belly! Én is örülök!

    VálaszTörlés
  3. Kiskukta!
    Gratulálok a blogod megnyitásához! Ez a sült cseresznyebefőtt nagyon guszta! Én is

    kíváncsi leszek rá, hogy mennyire lesz tartós...

    VálaszTörlés
  4. Margitka köszönöm szépen! Lehet hamar elfogy, és nem lesz ideje megromlani. De mindenképen beszámolok róla, hogy mikor bontjuk fel az utolsó üveget, és hogy milyen állapotban...

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok a blogodhoz és köszi a linket! Ügyi vagy!
    Tetszik ez a sütős módszer. Azon gondolkodom, hogy vajon egészben, magozás nélkül nem működne a kompót? Elvileg miért ne?
    Meg kéne próbálni....

    VálaszTörlés
  6. Fruzsika köszi!
    Én azért magoztam ki, mert így szerintem könnyebben kiengedi a levét, de tegyél egy próbált, és utánna majd megbeszéljük. Ez még nekem is csak próba volt, majd meglátom mennyire válik be.

    VálaszTörlés