2009. december 3., csütörtök

Ünnepi szilvakrémleves

Pár hete vettem észre egy karácsonyi receptversenyt amit Nemisbéka írt ki, s gondoltam kellene valamivel nevezni. Épp akkortájt szilvakrémlevest készítettem, birsalmával, igen finomra sikerült, így ez adta az ötletet a nevezéshez. Igazából ennek a levesnek az alapötletét még régebb Tirnitynél találtam, de sokat változtattam rajta az idők folyamán, a blogomba is felkerült már róla a bejegyzés első alkalommal.
A leves finom, de valami különlegesebbel akartam tálalni, így döntöttem alma mellett amit vajas, fűszeres mézben pároltam puhára, és gyömbéres, olvasztott cukorban megforgatott darabolt dióra. A végeredmény igen jó lett, szerintem méltó helye lehet az ünnepi asztalon.

Hozzávalók:
500 gr szilva (mirelitet használtam)
1 dl száraz vörösbor
5 dl víz
2,5 ek méz
diónyi vaj
1 dl tejszín
csipet só
1/3 kk fahéj, 1/3 kk gyömbér, 1/4 kk szegfűszeg (ettől el is lehet térni ízlésnek megfelelően)
1 ek citromlé

Levesbetétnek:
1 savanykás alma
2 marék dió
3 ek barna nádcukor (lehet sima cukor is)
1/4 kk gyömbér

Az almát megmossuk, megpucoljuk, kockázzuk (max 2 perc)

A vajat és a mézet abba az edénybe rakjuk amibe majd a leves elkészül, összemelegítjük, mikor már forró rátesszük a fűszereket majd beleforgatjuk az almát, megpároljuk, de nem kell, hogy túl puha legyen, inkább kicsit roppanós maradjon, szűrőkanál segítségével kiszedjük. (max 5 perc)

A maradék mézes, fűszeres vajhoz adjuk a szilvát (nekem félig volt csak kiengedve, de bele lehet tenni teljesen fagyosan is, akkor is elkészül 45 perc alatt az egész), átforgatjuk, megvárjuk hogy levet ereszen (eddig kb 5 perc)

majd felöntjük a borral és a vízzel, sózzuk. Fedő alatt megfőzzük.( ez kb 20 perc, ha teljesen fagyosan tettük bele, akkor kb 5 perccel több lehet)

Mialatt a leves fő addig egy tálcát vagy deszkát(ez utóbbi praktikusabb, mert ezen majd fel is apríthatjuk) megkenünk vékonyan olajjal, a két marék diót darabosra vágjuk (nem az olajos deszkán), egy vastag aljú edényben a cukort felolvasztjuk, majd rádobjuk a durvára vágott diót és a gyömbért, jól elkeverjük. Ezután rátesszük az előre odakészített olajos tálcára (vagy valamire), ellapogatjuk (mindez 5-7 percnél nem lehetetett több, de itt bevallom nem néztem az időt, de ez úgyis benne van a főzési időbe, szóval a 45 percben nem játszik). Hűvös helyre tesszük hűlni.

Miután a szilva megpuhult merülő mixerrel leturmixoljuk az egészet, vagy bármilyen erre alkalmatos eszközzel (ez maximum 2 perc) ,

majd beleöntjük a tejszínt, felforraljuk, a legvégén adjuk hozzá a citromlevet, megkóstoljuk, ha kell még adunk hozzá mézet, én savanykásra hagytam, mert az alma is a dió is igen édes (ez max 3 perc).

Eddig ha fagyosan is tettük bele a szilvát akkor 42 percnél járunk, tehát még van idő az addig már kellően megkötött, lehűlt cukorba forgatott diót felvágni, ez az utolsó lépés, ez bőven belefér a maradék 3 percbe.

A leves szerintem langyosan a legfinomabb, tehát jól előkészíthető fogásról van szó.

Én a levesbetétet külön tálaltam hozzá. A dió adagja elég nagy, de érdemes ennyit csinálni belőle, mert nagyon finom úgy magában is, csak arra ügyeljünk,hogy nehogy elpárologjon míg tálalni szeretnénk!

Ez 3 nagyobb esetleg 4 kisebb felnőtt adag.

10 megjegyzés:

  1. Az biztos, hogy finom lehetett...nagyon szeretem a gyümölcsleveseket!

    VálaszTörlés
  2. Én is szeretem, de ritkán készül, és kis adag, mert mindkét gyermekem elutasítja, ha hagyományosan főzöm, ha borra (mondjuk ez nem is nekik való) ha nyersen készítem.

    VálaszTörlés
  3. Éppen tegnap mostuk ki a nagy mélyhűtő ládánkat... Szépen rendet is raktam benne...Kiderült, hogy rengeteg kimagozott szilvám van még... Ma szilvásgombóc is lett ebédre! ...De ilyen levest még így nem csináltam eddig... De tetszik! Jó, hogy átnéztem, majd egyszer kipróbálom. :-)

    VálaszTörlés
  4. Margitka, szerintem nem bánjátok meg, ha elkészíted! Köszi, hogy beugrottál!:-)

    VálaszTörlés
  5. Kiskukta,
    ezt annyira finomra felturbóztad-nagyon tetszik!!! A dióval, gyömbérrel valóban karácsonyi lett!!

    VálaszTörlés
  6. Én nem tudom, hogy milyen lehet, mert még soha nem ettem, de a színe, az pazar!:)

    VálaszTörlés
  7. Trinity, örülök, hogy így is tetszik!
    És köszi az alapracit!

    Szepyke, szerintem nagyon fincsi, és egyszerű elkészíteni, és tényleg szép a színe!

    VálaszTörlés
  8. ellenorizni kell:)

    VálaszTörlés
  9. Névtelen, nem tudom, hogy kinek és mit kell ellenőrizni, nem bánnám, ha kifejtenéd!

    VálaszTörlés
  10. elkészítettem és nagyon finom lett (picit nádcukroztam, meg több tejszínnel csináltam, mert mi krémesebben, édesebben szeretjük a gyümölcsleveseket) - nem szoktam kommentelni, de ez megérdemelte. Köszi nagyon a receptet!

    VálaszTörlés