2009. december 15., kedd

Az egyik sikerül, a másik meg nem

Tegnap nagy öröm ért mikor átnéztem Nemisbéka bolgjába, és első kép amit láttam az ünnepi szilvakrémlevesem volt. Hát sokszor visszanéztem, hogy tényleg az én levesem van az első helyre besorolva? Nem is vettem fel a kapcsolatot ajándék átvétele ügyében Nemisbékával csak este, mert addig tartott feldolgozni, hogy tényleg én nyertem a leves és előétel kategóriában. Bevallom nem sok reményt fűztem ehhez a versenyhez, talán ezért is volt ekkora nagy a meglepetésem és az örömöm! Köszönöm a zsűri tagoknak, hogy méltatták a levesemet a dobogóra!



Ami nem sikerült, az meg a Zilás tesztcsapatba bejutni. Nagyon szerettem volna, és nagyon reménykedtem abban, hogy bekerülök, bár kétségeim voltak az elejétől fogva, tegnapi levelük után meg tejes mértékben elbizonytalanodtam, mert írták, hogy nagyon erős a mezőny, és mára ígérték a végleges döntést.
A pályázati lehetőségről már írtam itt, abban reménykedve, hogy valaki kedvet kap a nevezésre a bejegyzésemet olvasva.
Így utólag egyrészt bánom, mert most éghetnék miatta(bár ezt a lehetőséget már akkor felvállaltam, amikor megírtam róla a bejegyzést), hogy nem kerültem be, de amúgy is éghetnék, mert a 35-be pedig bekerültem, és azt írták hogy a legjobb 35-öt bemutatják majd az oldalukon is, és úgy is kiderült volna, hogy neveztem. Másrészt viszont nem bánom, mert mint írtam fentebb, így lehetőséget nyújtottam a nevezésre másoknak is, olyanoknak is, akik nem kaptak tőlük levelet, mint pl én sem.
A fenti diplomata tortával pályáztam, sajnálom, hogy nem nyertem el a zsűri tetszését, a családom és barátaink tetszését viszont teljes mértékben, és legalább ettünk egy fincsi tortát.

17 megjegyzés:

  1. Gratulálok a nyereményedhez!!! :) Nem szabad elkeseredni, minden csak attól függ, honnan nézed! Pl. csak egyik "versenyt" NEM nyerted meg, a másikat viszont igen. :)
    Látod, én még iylesmiről sem számolhatok be, hiszen végül nem pályáztam a tortaformákra. Lebetegedett a nagyobbik lányom és mire felocsúdtam, már 10-e volt. Aznap meg semmiképpen sem tudtam összehozni. Szóval, még egyszer: sok-sok gratula és ne feledd: az nyer, ami mer, és nem a nyerés a fontos, hanem a részvétel! :)
    (Amúgy éppen a "kukacommal" akartam én is pályázni.:))

    VálaszTörlés
  2. Még mindig csak azt tudom mondani: ügyes vagy és szívből gratulálok! :)))

    VálaszTörlés
  3. Sedith, köszi szépen! Nem vagyok elkeseredve, csak azért írtam ezt le, mert azt is beírtam anno, hogy szeretnék pályázni, hát ez van. És egyetértek veled, csak akkor sikerülhet valami, hogy ha megpróbáljuk, másképp nem. Én megpróbáltam, de minden nem jöhetett össze, ez így volt megírva.

    Egycsipet, köszi!

    VálaszTörlés
  4. Nem kerültél beeeeeee?
    Teeeeeee? Nem mondod, hogy nem választottak be?
    Ehhh, nah, ezt nem kommentálnám.

    VálaszTörlés
  5. Hát Szepyke, ez van! De mint írtam így utólag nem vagyok szomorú miatta, csak a formát sajnálom, sajnos én nem tudok ennyit költeni 1 formára, jó lett volna így hozzájutni.

    VálaszTörlés
  6. Én is csak csodálkozom, mint Szepyke, de ne is gondolj a múltra. Te már eddig is letetted az asztalra, amit le lehetett, s ahogy "ismerlek" még nagyon sok minden van benned. Hajrá ! Egyet megnyertél, s gondolj vissza: Ezt sem akartad elhinni. Én továbbra is óriási gratulációmat és elismerésemet tudom kifejezni, mert TUDSZ :)

    VálaszTörlés
  7. Elfelejtettem pályázni,pedig tudtam én is....A sakkossal akartam.
    Nagyon-nagyon megérdemelted volna,hogy bekerülj!!!!Nem csak ezzel,az összes tortáddal.
    Mindenesetre nálam Te nyertes vagy!:-)))

    VálaszTörlés
  8. Ez vicc....
    Hogy te levelet sem kaptál??? Nem is értem... Én, aki nem tudok tortát sütni, én kaptam, de persze nem neveztem, ez nem nekem való..
    De hogy te nem kaptál teszt-formát??? Meg mertem volna esküdni, hogy te biztosan...
    Na, mindegy. Nem éri meg a bosszankodást....Kíváncsi lennék, mi alapján döntöttek.
    De akkor is: Te vagy tortában a csúcs és az etalon!!!!!! Ezt el ne feledd!!!!!

    VálaszTörlés
  9. Viki, köszi!Igen,lényeg ebben a bejegyzésben hogy Nemisbékánál nyertem, és nem az hogy nem kapok formát tesztelésre. Köszi, hogy így gondolod, igyekszem ezután is!

    Andi, köszi, aranyos vagy!

    Trinity, én is kíváncsi lennék mi alapján döntöttek, de ezt úgysem tudjuk meg. Hát én nem voltam benne annyira biztos, de reménykedtem. Köszi a szép szavakat! De tényleg már nem bánkódom, csak a formát sajnálom.

    VálaszTörlés
  10. Kiskukta,
    sajna nem mindig igazságos az élet:(
    De tessék szépen örülni Nemisbéka díjának, gratulálok hozzá!!!

    VálaszTörlés
  11. Az élet ezzel is tanít engem valamire, lehet ha bekerülök nagyon fejembe szált volna na dicsőség. Ennek így kellett lennie. Nemisbéka díjának meg határtalanul örülök! És ezt részben neked köszönhetem, mert a te levesed gondolkodtatott meg, és ezzel nyertem!

    VálaszTörlés
  12. Gratula az elsőhöz, a másodikat pedig ne sajnáld, nem mindig elfogultság-mentesek az ilyen helyezések!!

    VálaszTörlés
  13. Renáta, köszönöm! Lehet igazad van!

    VálaszTörlés
  14. Az elsőhöz szívből gratulálok!!
    A másodikat pedig egyszerűen nem értem.. Az általam ismert gasztrobloggerek között Te sütöd a leggyönyörűbb tortákat, mindenki csak tanulhat Tőled. Teljesen érthetetlen számomra a dolog... :O

    VálaszTörlés
  15. Yasmine, köszi!

    Itt nem csak azt nézték, hogy ki milyen tortát süt, hanem hogy milyen alapanyagból, milyen ízpárosításokat készít, mennyire érdekes, egyedi stb., stb. Az enyém úgy néz ki kevés kritériumnak felelt meg, vagy voltak sokkal érdekesebbek. De tényleg nem bánom már, jó ez így ahogy történt!

    VálaszTörlés
  16. Kiskukta,
    először is: Nemisbéka nyereményét csakis magadnak köszönheted és örülök ennek a sikernek nagyon!!!

    A második: én nem ilyen egyszerűen látom a válogatást torta ügyben, de bárcsak ne lenne igazam:(((
    Az biztos- a hiba nem a te készülékedben, akarom mondani tortáidban van-ebben biztos lehetsz!!

    Abban meg én vagyok holtbiztos, hogy nem szállt volna a fejedbe a dicsőség. Te nem olyan vagy....

    VálaszTörlés
  17. Köszi Trinity! Jólesik, hogy ezt írod!:))

    VálaszTörlés