2009. december 10., csütörtök

Sárgabarackos-diómorzsás sütemény

Ez a süti egy tartalmas húsgombócleves mellé készült, így a másodiktól most eltekintettünk.
Az alapja a már megszokott kevertsütim, amit tortalapnak s használok, de most tettem bele graham lisztet is, és a tej jó részét savóval helyettesítettem. Igazából nem új fajta ez nálunk, gyakran készítem, csak még nem került feljegyzésre.

Hozzávalók:
35 dkg liszt (ebből most 10 dkg graham volt)
1 szitált sütőpor
4 tojás
1,5 dl olaj
1,5 dl tej (ebből 1 dl tejsavó volt) (lehet joghurttal is készíteni, ebben az esetben kb. 170 ml joghurtot tegyünk)
20 dkg cukor+ 8 dkg a habba
1 vaníliarúd kikapart belseje(vagy 1 cs vaníliás cukor)

50 dkg sárgabarack (fagyasztottat használtam, kiengedve lecsepegtetve)

a diós morzsához:
150 gr darált dió
100 gr cukor
100 gr szobahőmérsékletű margarin
75 gr liszt (ebből 40 g graham volt)
Lehet bele tenni kb 1 kk őrölt gyömbért, most ezt kihagytam, mert a vanília ízét akartam érezni, mert örülök, hogy megérkezett végre Szepykétől a vaníliám.

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét csipet sóval, pár csepp citromlével felverjük, majd hozzá adjuk a 80 gr cukrot, jó kemény habot verünk.
A tejet, lisztet, cukort, tojássárgát, vaníliát elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztben elkevert sütőport, majd ezzel jól kidolgozzuk, legalább 2-3 percet keverjük mixerrel. Hozzákeverjük óvatosan a tojásfehérjét, majd sütőpapírral ellátott tepsibe tesszük, elegyengetjük.
Tetejére rátesszük a barackokat, majd mixerrel a morzsa hozzávalóit elkeverjük, majd egyenletesen rászórjuk a tetejére.
175 fokon sütjük.

A graham liszt miatt a morzsa most még porhanyósabb, ropogósabb, következő alkalommal megpróbálom csak graham lisztel készíteni a morzsát.
A tejsavó is nagyon jót tett a süti állagának, de használhatunk joghurtot, kefirt is, azok is nagyon jót tesznek neki.

7 megjegyzés:

  1. Ez isteni finom lehet,es el tudom kepzelni a finom illatat....:)

    VálaszTörlés
  2. Kedvenc gyümölcsöm a sárgabarack, biztos nagyon finom ....

    VálaszTörlés
  3. Edó, tényleg finom!

    Egycsipet, köszi!

    Liza, érdemes szerintem kipróbálni!

    VálaszTörlés
  4. Szóval már Te is megkaptad!:-)))
    Szuper,igaz? Nálunk a postás is azt kérdezgette,hogy mi ez az illat? Szuper lehet a dióval,s barackkal ez a vaníliás süti!:-)))

    VálaszTörlés
  5. krisztallit említett téged,mézeskalácsos ablakos kreálmányaival kapcs.ott is írtam,hogy nekem megolvadtaK a 21 fokos szobahőmérsékleten a cukor részek múlt évben.1 hét elteltével(a házikó ablakait is így csináltam)te is így jársz,vagy van valami tuti tipped?most hétvégén csinálunk ismét..

    VálaszTörlés
  6. Andi, igen én is nagyon örülök a vaníliának! A süti vanília nélkül is fincsi volt, de így mégjobb!

    Csipkebogyo, sajna én nem találtam csak az Aldiban töltetlen cukrot, így azt vettem meg, azzal nem volt semmi gond, viszont nem olyan olcsó. Kis fém dobozkában van, ha jól emlékszem 250 gr-os. Nagy részét elajándékoztam, egy valaki épp a héten említette, hogy még megvan, majd felteszi a fára, szóval október óta jól tartja magát. Bár gondolom hogy a dobozában tartja, amivel adtam neki, nem tudom, hogy szabad levegőn is így viselkedne-e.

    VálaszTörlés