2009. június 24., szerda

Tepsis csirkecomb

Vendégeim vannak, szüleim, nővérem két fia és húgom. Az egyszerű ízeket kedvelik, ezért erre a csirkecombira esett a választásom. Persze ezt is meg lehet bolondítani más különösebb fűszerekkel, de most én ezeket választottam, hogy mindenki ízlését elnyerje.

Hozzávalók:

csirkecomb
vöröshagyma
fokhagyma
zellerzöld
petrezselyemzöld

bors
paprika

Direkt nagy adagot terveztem, így vettem 13 csirkecombot, ami majdnem 3 kiló volt összesen.
A sót úgy szoktam kiszámítani, hogy egy kiló húsra egy csapott kk só, kb 1/2 kk paprika, kb 1/5 kk bors.Ezt összekeverem, majd a husit bedörzsölöm vele a sütést megelőző este.
Most tepsibe sütöttem, mert egyik sütőtálamba sem fért el ennyi combi.
A tepsit vékonyan kikentem olajjal, aljára egy karikára vágott és karikákra szedett vöröshagymát szórtam. Két gerezd fokhagymát felvágtam, ezt is elszórtam a tepsi aljába, tettem rá pár megmosott zeller és petrezselyemzöldet. Erre került a husi. A tetejére szintén egy vöröshagyma karikákra szedve, 3 gerezd fokhagyma felvágva, és szintén pár szál petrezselyem és zellerzöldje.
Ekkor így nézett ki:

Lealufóliáztam és 220 fokos sütőbe tettem, így sütöttem kb 45 percig utána fólia nélkül még kb fél órát.

A család többi tagja krumplipürét kapott még mellé, arról nincs fotó, mert mindenki éhes volt, senkinek az adagját nem akartam elvenni fotózás céljából.

Készült mellé egy egyszerű káposztás-uborkás sali, amihez egy kis fej nyári káposztát vágtam fel, egy kígyóuborkát vágtam hajszálvékonyra, tettem rá kb 2 ek olajat, ízlés szerint citromlevet, kicsi sót és darált sós paprikát. (Tálalás előtt kóstoljuk meg mert általában még utána kell savanyítani egy kis citromlével.)

A másik salihoz pár jégsalátát levelet feltépkedtem, 3 paradicsomot felkockáztam, egy újhagymát zöldjével együtt felkarikáztam.
Az öntethez 3 ek kefirt, fél ek citromlevet, sót, kicsi zeller ill pertzselyemzöldet (együtt kb egy púpos kiskanálnyi volt) apróra vágva összekevertem, ráöntöttem a zöldségekre, majd kóstolás után még sóztam.

A siker nagy volt, mindenki megelégedett.
A pecsenyelevet nem öntöttem el, majd a következő bejegyzésbe leírom mit készítettem belőle.

3 megjegyzés:

  1. Valami hasonlóra vágyakozom én is. Guszta!:))

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon jól néz ki,biztos finom lehetett!

    VálaszTörlés
  3. Mónika, akkor csináj te is ilyesmit, nem fogod megbánni.Köszi.

    Andi, köszi, finom volt.

    VálaszTörlés