2009. június 29., hétfő

Petrezselymes-citromos-fokhagymás harcsa

Abban a "szerencsés" helyzetben vagyok, hogy férjem nagyon szeret pecázni, hát mikor afrikai harcsával jön haza, akkor tudom díjazni ezt a nemes hobbiját, de ez nem mindig így van.
Szombat hajnalban is fogott két nagyon szép példányt, vasárnap készült is egy részéből ebéd, a többi a fagyóban várja a sorsát.

Hozzávalók:
kb 500 kg filézett afrikai harcsa
1 nagyon szűk kk só (vagy inkább fél kk)
3 púpos kk petrezselyemzöld
2 gerezd fokhagyma
1/2 citrom reszelt héja
kicsi olaj(kb 2 ek)
kicsi víz(kb 2 ek)

Az olajat, vizet, citromhéjat, zúzott fokhagymát, petrezselyemzöldet, sót összekavarjuk egy akkora tálba amibe beleférnek majd a haldarabok is, majd rátesszük a halat, összeforgatjuk, hogy a pácból mindenhova jusson, egy éjszakára hűtőbe tesszük.

Másnap olajjal vékonyan kikenünk egy tepsit,bele szórunk vékonyra vágott (kb 2 mm) krumplit, répát, vagy bármit amit szívesen megeszünk vele. Sózzuk, fűszerezzük ízlésünk szerint, majd egyik oldalba húzzuk. A haszeleteket is elhelyezzükk melette, vagy közötte, kinek hogy tetszik.

220 fokos sütőbe toljuk, kb 35-40 perc alatt megsül.

Most készítettem mellé még egy tejfölös ubisalit, amihez egy kígyóuborkát lereszeltem héjastól, kevertem hozzá 1 dl tejfölt, és tettem hozzá vágott kapribogyót, kb 2 evőkanálnyit. Sózni csak ezután érdemes, mert a kapribogyó eléggé sóz.

Én jégsaláta levelet tépkedtem a tányéromra, erre tettem az ubisalit, majd erre került a hal.

(Recept forrása a Mindmegette oldaláról van.)


5 megjegyzés:

  1. Hú, ez nagyon jól néz ki! :)
    Nálunk egyébként ponttyal és amurral van tele a fagyasztó... :D

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is jó!
    Afrikai harcsa nálunk csak a Tescóban terem,de ehhez a recepthez nem kell sok.Nálunk is inkább ponty van a fagyóba

    VálaszTörlés
  3. Egycsipet gyertek ide, itt nyáron kb 4 alkalomal telepítenek afrikai harcsát, 2halat naponta el lehet hozni, szombaton 17 perc alatt fogta ki férjem a kettőt. Azóta csak eggyeséval hordaj haza, de haordja.

    Belly, érdemes kipróbálni, én már így nagyon sokszor készítettem, egyik kedvenc halrecepte ez.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszta,jól jönne egy szép példány,de sajna erre tényleg csak a tecsóban van.Igaz én ezt jobban is szeretem,mert nincs benne szálka,de ezt Te már ezt tudod.
    Felkerült a listára!:))Puszka!

    VálaszTörlés
  5. Brigi örülök hogy tetszik, majd számolj be róla légyszi, ha sorra kerül listáról, hogy hogyan ízlett.

    VálaszTörlés