2010. január 14., csütörtök

Tulipán süti

Ez egy egyszerű, látványos, és finom süti, vendégvárónak is megfelel.

Hozzávalók és elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 175 fokra.

2 tojásfehérje
csipet só
pár csepp citromlé
40 gr cukor

A tojsáfehérjét a sót és a citromlevet felverjük, majd hozzáadjuk a cukrot,jó kemény habbá verjük.
Egy másik edényben kimérjük a következőket:

10 gr cukor
75 ml tej
75 ml olaj
2 tojássárgája

Jól elkavarjuk.

175 gr liszt
1/2 cs sütőpor

Ezeket elkavarjuk, majd a tojásos keverékhez szitáljuk. Együtt jól kidolgozzuk őket( kb 2 perc), majd kézi habverővel hozzá keverjük a tojás kemény habját.

Ketté osztjuk a keveréket, egyik részébe reszelünk

50 gr fehér csokit,

a másikba pedig

50 gr keserű csokit.

A két masszát belekanalazzuk külön külön egy zacskóba, majd lezárjuk vagy elkötjük a végét, majd vágunk rajta egy kb 1,5 cm-is nyílást.


Egy püspökkenyér formát kibélelünk papírral(ezt ajánlatos még az elején megtenni), majd nyomunk egy csík fehér masszát hosszan a közepére, rá egy sötétet, majd megint egy világosat, mindig a közepére nyomjuk, majd ő formálja, teríti tovább magát, épp úgy mint a zebra süti esetén. A rétegzést addig folytatjuk, míg el nem fogy a tészta.
Legalább 4-4 csíkot nyomjunk a sötétből és a világosból is, mert ekkor formálódik szépen ki a tulipán (legalább is én annak látom).

Ezen a képen az első 3 réteg látható.

Betesszük a forró sütőbe, majd tűpróbáig sütjük.

Lehet a sötét részt kakaóval is színezni, ebben az esetben egy halmos kanál kakaót szoktam használni, és kb 2 ek tejet, úgy még erőteljesebben kirajzolódik a minta.

Aki igényli bevonhatja csokival is a sütit.

21 megjegyzés:

  1. Nagyon ötletes kis süti,tuti kipróbálom egyszer :D
    Köszi a receptet!!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon mutatós és biztos finom is!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta! Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  4. De szuper,ki is próbálom majd!:-))
    Tudom,hogy működik,mert a rókafaroknál se értem,miért,de tényleg kialakul a minta...:-))

    VálaszTörlés
  5. Isteni ez a tulipános kaja!
    Minden elismerésem!

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörűszép! Mint minden, ami kikerül a kezed alól.. :))

    VálaszTörlés
  7. Hajnal, egyszerű, és a gyerekek nagyon szeretik általában, főleg ha még csokit is teszel a tetejére. Amúgy ha kakaóval készítem, akkor nem reszelek fehér csokit bele, jó így is, úgy is, kakaóval szebb, mert sötétebb benne a kakaós rész.

    Liza, szerintem az!:)

    Raindrop, köszi!:))

    Mary, köszönöm!:D

    Andi, a rókafaroknál fogalmam sincs, hogy miért alakul ki, de ezt tudom, ahogy terül már alakulnak a szirmok, miközben sül meg felemelkedik szépen. A lényeg tényleg az, hogy legalább 8 réteg kerüljön egymásra, 6-nál nem lesz olyan látványos.

    Tűzpadka, köszönöm szépen!

    Yasmine, köszi!:))

    VálaszTörlés
  8. De ügyes vagy! Nagyon jó ötlet, meseszép!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó, és tényleg tulipán formájú!! :))

    VálaszTörlés
  10. Tudtam én, hogy ügyes vagy! Csodaszép dolgokat művelsz két kezeddel.

    VálaszTörlés
  11. Azt még megkérdezhetem,hogy kb. hány centi hosszú a forma amiben készült??

    VálaszTörlés
  12. Andi, köszönöm!

    Vica, ugye? Szerintem is!

    Edith, köszi!

    Anna, köszi! De ez olyan egyszerű, hogy bárki megtudja csinálni!

    Hajnal, lent mértem, felfele kicsit bővül. Szóval lent a hozza szűk 27 cm, a szélessége bő 8 cm.

    VálaszTörlés
  13. Nagyon szép és mutatós lett!

    VálaszTörlés
  14. Nagyon jo az otlet, majd felhasznalom en is! Koszi!

    VálaszTörlés
  15. Szepyke, köszi!

    Judith, örülök, hogy tetszik!

    VálaszTörlés
  16. De jó hogy megtaláltam ezt a receptet! A fiam tulipán csoportba jár az oviban, úgyhogy lehet hogy ilyet viszünk farsangra. Ha sikerül.

    VálaszTörlés
  17. Tetszik nekem is,biztosan kipróbálom.

    VálaszTörlés