2010. január 2., szombat

Virsli csirkemell bundában és friss sajtgolyó

A szilveszteri tálamra ezek kerültek. Nagyon egyszerűek, csak az ötlet miatt írom le.
Volt 1,5 szép nagy csirkemellem, jó ujjnyi vastag csíkokra vágtam, kiklopfoltam, betettem sós fokhagymás tejbe(kb 70 ml) ázni, pácolódni kb 2 órára, hogy ne száradjon ki sütés közben. Jól lecsepegtettem a tejtől, majd le is itattam papírtörlővel, ez fontos, a tej könnyen megég a forró olajban. A nagyobb darabokkal betekertem 1-1 virslit, majd paníroztam a szokásos módon, forró olajban, de lassú tűzön sütöttem. Mikor kihűl középen srégen elvágtam. Összesen 8 db virslit bundáztam, de lehetett volna 10-et is. A kisebb csirkemelldarabokat csak simán kirántottam, ezek is áztak a tejben, így tuti nem szárad ki, ízesíteni a tejet ízlés szerint lehet.
Ui: Azt elfelejtettem beírni, hogy a csirkemellet a virslire fogvájóval vagy hústűvel tudjuk rögzíteni, amit a sütés után távolítsunk el.

A sajtgolyókhoz, lecsepegtettem 1 nagytejfölt, most nem csak simán cseperészett, hanem nehezéket is tettem rá, így hamarabb csepegett, és a konyharuhát 3x cseréltem rajta, hogy minél több nedvességet szívjon ki. Villával kellett áttörjem, olyan kemény lett. Sóztam, belereszeltem 1 kis fokhagymagerezdte, szórtam rá petrezselyemzöldet, gömbölygettem, majd lenmagba, szezámmagba, napraforgóba és reszelt sajtba hempergettem. Szinte az utolsó pillanatban csináltam meg hirtelen felindulásból, díszíteni akartam vele a tálat (a tejfölt nem ezzel a céllal csepegtettem), finom volt frissen is, de másnap (marad 1 db) sokkal jobb volt, a fokhagyma íze már a háttérbe került, nem volt olyan tolakodó, az állaga is javult, szóval javaslok neki egy napos pihenőt, bár akkor frissen is nagyon kapós volt. Ízesíteni kedvünk szerint lehet.

6 megjegyzés:

  1. Szuper ötlet mind a kettő!
    BOLDOG, SIKERES ÚJ ÉVET KÍVÁNOK! :-)

    VálaszTörlés
  2. De jóóóó!
    Micsoda ötlet, és még zseniálisan is néz ki!
    Igazi vendégváró, el is mentettem!

    VálaszTörlés
  3. Gasztroboszi köszi!

    Raindrop, örülök, hogy tetszik!

    VálaszTörlés
  4. Örömteli, boldog új évet kívánok én is!

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Teljesen véletlenül találtam rád és el vagyok bűvölve. Hol voltál eddig te lány? Ilyen csuda tortákat csinálni nem hétköznapi tehetségre vall. Rendelésre is sütsz vagy csak a családod élvezi a remekeidet?

    Betettelek a kedvencek közé, jövök mostmár rendszeresen.

    Ui: Ziláék meg hát.... inkább nem is mondok semmit. Nem akarok megbántani senkit, de azok közül akikről én tudok, hogy beválasztották őket, te toronymagasan vered a mezőnyt. Szerintem itt más érvek döntöttek. Sajnos ma már ez az általános. Puszi

    VálaszTörlés
  6. Otiis, köszönöm!

    Zsuzsi, üdv nálam! Csinálok rendelésre is tortákat, szerencsére nem mind mi esszük meg...Örülök, hogy tetszik amit csinálok!:))
    A Zilás pályázatot meg már nem bánom egyáltalán, de egyetértek veled hogy más érvek döntöttek, s ha jobban megnézzük kik is jutottak be, akkor rá is jöhet bárki, hogy mi is volt az érv.

    VálaszTörlés