2009. december 1., kedd

Tepsis disznóságok krumplival és savanyú káposztával


Palócprovence-nál láttam ezt az eledelt, már akkor eldöntöttem, hogy majd ha lesz hurka a háznál akkor elkészítem. Tegnap kaptunk egy adag kóstolót, és egyből bevillant ez a tepsis fogás, így ma ez készült ebédre. Annyit változtattam, hogy tettem közé pár karika kolbászt is, és egy kis savanyú káposztát is.

4 közepes krumplit pucoltam hozzá, elég lett volna 3 is, mert még így is nagyok voltak a hurka átmérőjéhez képest, így mindegyik szeletkét feleztem, hogy ne lógjon nagyon túl a hurkán, így még körbe a szélén is tehettem egy sort. A hurkát jó ujjnyi vastagra vágtam, a krumplit kb fél centisre, és rétegeztem őket, krumpli, kolbász vagy hurka, csipet káposzta, és újból krumpli, és így tovább. Öntöttem rá egy kávéscsészényi vizet, szórtam rá fél kk sót, majd forró sütőbe toltam.
Kb 75 percet sült 220 fokon. Gyanítom, hogy ha káposztát nem tettem volna közzé, akkor hamarabb megpuhult volna a krumpli, de így együt nagyon finomra sült.

Volt amiről levettem a bőrt, volt amiről nem, az lett jobb amiről levettem, máskor mindegyikről le fogom venni.

Ui: aki nem szeretné, hogy ennyire megpiruljon az le is fedheti kb 40-50 percre az elején alufóliával.


22 megjegyzés:

  1. te jó ég, de megkívántam! :O

    VálaszTörlés
  2. Ez nemcsak finom,hanem nagyon latvanyos is!Mondjuk nalad nem csodalkzom,hogy meg a disznosagokbol is csodat krealsz:)

    VálaszTörlés
  3. Dög, nem csodálkozom, én is úgy voltam mikor megláttam anno...

    Edó, köszi!

    VálaszTörlés
  4. Ez csodajol nez ki!!! Szerinted helyettesitheto a hurka valami massal? Mert mi nem nagyon szeretjuk. A kolbasz az johet, krumpli is, savanyukaposzta is.

    VálaszTörlés
  5. Szerintem csinálhatod az egészet kolbásszal, én nagyon szeretem a hurkát, de férjem nem annyira, ezért tettem bele ide-oda egy kis kolbászt is, de nem panaszkodott, sőt, mondta, hogy a hurkát ezután is így készítsem, így neki is bejön. De biztos nagyon fincsi csak kolbásszal is.

    VálaszTörlés
  6. Én is láttam anno Palócprovence-nál, de most is megláttam, és csurog a nyálam... Pedig még éhes se vagyok.

    VálaszTörlés
  7. Anyám, de éhes lettem...
    Megyek, feltúrom a hűtőt!:)

    VálaszTörlés
  8. Palócprovence, köszi, de az érdem a tied!

    Macus, én is úgy voltam vele:D

    Szepyke, aztán vigyáz, már elég késő van...

    VálaszTörlés
  9. Csoda jól néz ki!! Szinte érzem az ízét, és az illatát. Most nagyokat nyelek.

    Kérlek nézzél be hozzám, van ott számodra egy meglepi!!!

    VálaszTörlés
  10. Nalam is van egy kis ajandek szamodra:)

    VálaszTörlés
  11. Látványnak sem semmi:)) Nagyon szép lett! A véreshurka nálam jöhet:))

    VálaszTörlés
  12. Edó, megyek nézem!

    Trinity, köszi, én a véreset nem eszem...

    VálaszTörlés
  13. Gizi, köszi szépen! Megyek nemsoká!

    VálaszTörlés
  14. Elkeszult vacsira!!! Nagyon izlik, kar, hogy kis adagot keszitettem...
    Leontottem egy kis tejfollel az utolso 5 percben :)
    Koszi a receptet! A savanyu kaposzta csucs otlet volt!!!

    VálaszTörlés
  15. Judith, nagyon szívesen! Örülök, hogy ízlett nektek, a tejföl biztos nem rontott rajta:D

    VálaszTörlés
  16. Névtelen, ezt a hozzászólásod sem értem, ezt sem bánom, ha kifejted...

    VálaszTörlés
  17. Elkészítettem és nagyon finom lett.
    Köszi az ötletet!!!

    VálaszTörlés
  18. Már heti rendszerességgel készítjük a "disznóság"-ot,annyival kiegészítettem,hogy minden 2-3 krumpli után beleteszek egy karoka póréhagymát,de csináltam már sima hagymával is.Úgy is ízlett!
    Köszi a jó ötletet!Zsóka

    VálaszTörlés
  19. Zsóka, örülök, hogy nektek is bejött, és köszi az ötletet, hétfőn lehet már ki is próbálom, mert akkorra tervezek megint egy sütést.
    Én köszönöm a kedves bejegyzésed!

    VálaszTörlés