2009. november 9., hétfő

Túrós fókák

Nagylányom ma nem ment oviba, mert eléggé köhécselt, jobbnak láttam szabad napot adni neki. Délután alkottuk ezeket a fókákat maradékok felhasználásával.
Volt megint felhalmozódott kefirem, így a magvas párnácskák tésztáját dagasztattam be, de most a magokat kihagytam belőle. Ezenkívül volt még egy kis sós tejfölös túró is, azokat használtuk tölteléknek.
de bármivel tölthető, pl finom lehet pizzás csiga töltelékével, de káposztásan is jó lehet, de csinálhatunk bele darálthúsos tölteléket is akár. Édes tésztából is elkészíthető, ízlésünknek megfelelően tölthető.

A megkelt tésztát 10 részre osztottam, 4-ból lett túrós fóka(ennyi volt a töltelék), a többiből különböző zsömlék, meg mindenféle alakzat, pl egy kagylózsemle is, amit ő talált ki, de nagyon jól mutat, megbeszéltük, hogy következő alkalommal olyat készítünk, majd akkor fotózom is.

A fókához legelőször nyújtsunk ki egy darab tésztát oválisabb alakra, kb 20x15-ös legyen.

Kenjük meg a kívánt töltelékkel. Utólag azt mondom, hogy inkább 1 kupacban hagyjuk a tölteléket egyik szélén, ezután tekerjük fel, mert így a tészta sülés közben kiszakadt, amúgy gondolom elkerülhető lenne, mert több tésztaréteg kerülne egymásra.

Tekerjük fel. Egyik végén metsszük be, majd fogpiszkálóval csíkozzuk meg, ez akár el is maradhat, mert kelés közben kinövi magát, elég ha sütés előtt megcsíkozzuk. Ez lesz a farok rész.



Másik végét kicsit nyissuk szét, majd vágjunk le mindkét csücskéből egy-egy háromszöget, ezek lesznek az első úszók.



Az úszókat tegyük a kívánt helyre, ezeket is megcsíkozhatjuk, majd elöl hajtsuk kicsit alá a tésztát.

Nyomjunk neki valamilyen gömbölyű fűszerből szemet és orrot (nálunk ez borókabogyó volt) bajusznak meg használhatunk felaprított fogvájót, de akár spagettit is.
Édes tészta esetén használhatunk mazsolát szemnek.
Mi nem tettük elég távol a fókácskákat így összenőttek, ajánlatos ennél a mennyiségnél 2 tepsit használni, mert különben hiába kínlódunk a formázással, nem lesznek túl szépek a fókák.
Sütés előtt lekentem tojássárga és tej keverékével.
Gyerekeket nagyon jól bele lehet vonni a munkába, nálunk minden fókának a nagylányom tette a szemét és a bajuszát. Jó alaposan bele kell nyomni, különben kinövi magát kelés közben.
Az ötelete a fókákhoz egy kis Dr.Oetker-es füzetecskében láttam, de bevallom, ott nem értettem meg a formázás menetét, így kitaláltam magunknak egy sajátot. Lehet még javítani, de kezdetnek jó, a gyerekeknek meg nagyon tetszett a végeredmény.

14 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyesek vagytok! Ötlet úgy látom, van bőven. Aprócska kezek meg segítenek benne. Szuper! :-))

    VálaszTörlés
  2. Én nem (annyira.. :D) vagyok gyerek, de nekem is nagyon tetszik az eredmény! :))) Ötletes!

    VálaszTörlés
  3. Yasmine, igen van ötlet bőven, csak bírjuk megenni amit elkészitünk!:)

    Gabojsza, üdv nálam! Örülök!

    Egycsipet, biztos a te nagylánykádnak is tetszene!

    Gasztroboszi, köszi!

    VálaszTörlés
  4. Nem hiszed el,pont ma este mutatta az anyukám ezt valami füzetben,talán Oetkeres-ben,hogy ötletet adjon:-)))
    Hát erről lekéstem,nagyon ügyesek voltatok!:-))))
    Nagyon sok mindent készítettél,nagyon ügyes voltál, pedig talán két nap nem néztem csak be.Gyorsan pótolom:-))

    VálaszTörlés
  5. Andi, én is Oetkeresben láttam, írtam is, de ott nem volt leírva részeltesen hogyan készült, nem aszerint formáztam, mert nem értettem pontosan mit ír, de végerednmény kb ugyanolyan.

    VálaszTörlés
  6. Roppant aranyos és ötletes!!

    VálaszTörlés
  7. Jaj, de otletes! Es milyen aranyos a vegeredmeny! Kepzelem, hogy odavoltak a lanyaid az eredmenytol, na meg a kozremukodestol!

    VálaszTörlés
  8. Igen Judith, tetszik a nagylánynak az alkotás, már holnapra is berendelt valamit. De én gyakran bevonom őt az alkotásba, a kicsit is majd befogom, csak még nőjön egy kicsit, mosogatni már segít:))

    VálaszTörlés
  9. A fiaim már egy ideje kérlelnek, hogy csináljuk mi is meg.
    Íme az eredmény:
    http://zabtej.blogspot.com/2010/11/foka-borbe-bujt-lekvaros-bukta.html

    VálaszTörlés
  10. Kedves Mónika! Nagyon örülök, hogy tetszett gyermekeidnek a fókám, biztos bevállalnék egyet a a ti buktásotokból is!

    VálaszTörlés