2009. november 28., szombat

Diós koszorú (darálóskeksz)

Ilyen kekszeket tavaly unokatesóméknál ettünk karácsonykor, ezért nekem ez karácsonyi hangulatú keksz marad, szerintem örökre. Ettől függetlenül máskor is készíthető természetesen.
Mondta, hogy netről nézte le a receptet, ezért én is rákerestem most, meg is találtam a Mindmegette oldalán.
Ez is ajándékba készült, holnap visszük a nyagymamának a puszedli és porlós kifli társaságában.
Gyors, olcsó kekszféle (na jó, ez attól függ ki milyen áron jut a dióhoz)

Hozzávalók:
60 dkg liszt
1 cs sütőpor
20 dkg zsír
20 dkg porcukor
20 dkg darált dió
1 cirtom leve (nekem kicsi volt a citromom)
kicsi víz (10 ek ment bele, de ez függ a citromlé mennyiségétől)

A lisztet a zsírral és a sütőporral elmorzsoljuk, majd hozzáadjuk a a dióban elkevert cukort, egy lyukat csinálunk a keverék közepébe, ebbe öntjük a citromlevet és a vizet (vízből keveset tegyünk, majd pótolgassuk, míg nem lesz jó a massza, begyúrjuk.
Ezután én hűtőbe tettem, de ezt nem kell mindenképp, nálam úgy jött ki a lépés, majd darálón ledaráljuk(előtte illesszük fel a kekszformázó részt ha van:))), kb 10 cm csíkokat darálunk, levágjuk, majd kör alakba tesszük le a sütőpapírral ellátott tepsikre, a végeket illesszük egymáshoz.
180 fokon sütjük, míg szép szint nem kap.
Kihűlés után forgassuk bele vaníliás porcukorral, de ez nem kötelező, én úgy éreztem, hogy elég édes így is, ezért csak a felét porcukorztam meg.

Jól záródó fémdobozban sokáig ropogós, omlós marad reményeim szerint.

Mindez nehezen jött volna létre, ha nincs Egycsipet, akitől ingyen és bérmentve kaptam darálós kekszhez való formát, köszönöm szépen Egycsipet!!!!!

Akinek nincs darálós keksz formázója (és Egycsipet sem küld neki :D), és mindenképp meg akarja csinálni, az vegyen kb egy nagyobb diónyit a tésztából, majd sodorja ki, így illesz össze, szerintem így is szép, csináltam pár darabot abból a tésztából ami benne maradt a darálóba.


14 megjegyzés:

  1. Szerintem is szép, így is-úgy is!:-))Miért nem VKF?-es? Szerintem szuper ajándék lenne!:-))

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is..miért nem??? Olyan helyesek!!!

    VálaszTörlés
  3. Andi, köszi! Hogy miért nem VKF-es, Nem tudom, talán sajnálom Vikit, hogy mennyit kell olvasson és írjon. Nem kívánok magamnak ilyen feladatot, és másnak meg megkönnyítném, amennyire lehet. Rengeteg pályázat érkezett hozzá, lesz mit pötyögjön szegény. Lehet, hogy más ezt másként gondolja, de én azt a sok időt látom, ami rámegy egy ilyennek a megszerkesztésén, megírásán, és az rengeteg lehet....

    Trinity, látom te is hiányolod, akkor lehet csinálok a VKF-eshez egy listát a végére, és ezt is beleteszem. Sajnos pont amit VKF-re készítettem arról nem sikerült jól a kép, pedig nagyon fincsi! De másat már nem tudtam készíteni, mert este lettem kész vele, reggel korán meg már elkerült a megajándékozottnak.

    VálaszTörlés
  4. Csodálatos lett mindkét változat!!! A gyerekkorom jutott róla eszembe, az anyukám sokszor sütötte.

    VálaszTörlés
  5. Gizi, örülök, hogy szép emlékek jutottak róla az eszedbe!

    VálaszTörlés
  6. Szépek és szabályosak és diósak - na most agyalhatok, hogy a múltkori pálcikákat vagy ezt süssem meg a lánynak. :D
    Örülök, hogy jó helyre került a kütyü, használd egészséggel a család örömére. ;)

    VálaszTörlés
  7. Szia Andi! Képzeld én gyerekkoromban majdnem "meghaltam" ha darálós tészta került a kistányérra :-) de ez most komoly. S ezért egész életem során nem is törekedtem arra, hogy valami szerkentyüm is legyen hozzá. Most vettem egy kinyomós akármit, na az meg egyszerhasználatosnak adta ki magát, de az összeállitott tésztám viszont nagyon fincsi lett, s igy látván a Te Alkotásod, most már -mint darálósat- is el tudnám képzelni.
    Egyszerüen egy ilyen nyálcsurgatós dolgokat tudsz késziteni, na és a fotók ? - hát azok önmagukért beszélnek. Lehet, hogy a 60. születésnapomra kidarálom magam :-) gratulálok Neked. Nagyon ügyi vagy.

    VálaszTörlés
  8. Imádom az ilyen kekszeket! Csak úgy olvad az ember szájában!:)

    VálaszTörlés
  9. Egycsipet, nem tudom, a pálcácskák nagyon diósak, ez kevésbé, de összehasonlítani nem érdemes őket, mer nagyon másak.

    Viki, nem Andi vagyok, de gondolom ezt csak eltévesztetted:D Annyira nem szeretted a darálós kekszet? Hát szerintem a tészta a lényeges, hogy az milyen, ez fincsi, omlós, de biztos a kinyomós kekszhez való tésztát is tudod darálni, próbáld meg. Mostanában lesz ezek szerint a szülinapod?

    Szepyke, ez így van!

    VálaszTörlés
  10. Bizony nekem is a gondtalan gyerekkorom jut róla eszembe, nagymamám mindig ilyet készített, aztán a keksz feledésbe merült.
    Köszi a receptet, el is készítem és azt hiszem, nosztalgiázok egyet. :-)

    VálaszTörlés
  11. Nalunk is sokszor kerult az asztalra ez a finomsag. Gyerekkoromban egyfele receptet hasznalt Anyukam, az inkabb megpuhult egy ido utan, amit nehany eve csinalt, az inkabb porhanyosabb, olvad az ember szajaban. Rendkivul finom. Sajnos nincs ilyen formam amivel elkeszithetnem... :( Itt nem lehet kapni, legalabbis eddig nem lattam.

    VálaszTörlés
  12. Szamóca, örülök, hogy tetszett! Remélem sikerült átvariálnod saját ízlésedre.

    Judith, nekem sem volt szeptemberig ilyen formám, akkor kaptam Egycsipettől, de az addig sem akadályozott meg abban, hogy darálós kekszet készítsek, csak formát adtam neki mást, itt sima karikát, anyum receptjénél pedig kis gömböket csináltam, húsklopfolót rányomtam, így még díszes is volt a keksz.

    VálaszTörlés
  13. Ez nagyon jo otlet! Jut eszembe, vettem keksznyomo format. Ahhoz szerinted tul kemeny a teszta?

    VálaszTörlés
  14. Nekem nincs keksznyomó formám, úgy hogy nem tudom..., de próbáld ki.

    VálaszTörlés