2009. augusztus 7., péntek

KFC káposztasaláta

Ezt a receptet itt találtam még régebb, nagyon szeretem, sokszor megcsináltam már, de mióta csinálom a 90 napost nem készítettem, mert majonézes, úgy tudtam, hogy nem lehet enni a diéta alatt, de egy fogyis fórumon azt mondták, hogy fehérje nap belefér, ezért ma boldogan készítettem el. Annyira szeretem, hogy képes vagyok csak ezzel jóllakni, de ma még készítettem azért mellé kukoricabundás husit, amit ide már beírtam, és a család többi tagjának meg sültkrumplit is.

Hozzávalók:
1 kis fej káposzta
1 répa
1/2 fej vöröshagyma
1 dl majonéz
1/2 dl tej, ugyanennyi tejföl
2-3 ek citromlé
só, bors, cukor ízlés szerint

A káposztát és a répát lereszeljük durva reszelőn, a vöröshagymát nagyon apróra vágjuk.
A tejfölt a majonézt, tejet összekavarjuk, ízesítjük a citromlével, cukrozzuk, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd ráöntjük a zöldségekre, összekavarjuk, majd betesszük a hűtőbe érni egy éjszakára, de többre is lehet. Nálam ma csak 1 órát érlelődött, így is jó volt.
Nagyon finom hamburger mellé is, de bármilyen sült húshoz jól passzol.

6 megjegyzés:

  1. Még saose kóstoltam káposztát és répát együtt,de jól néz ki Nálad!Ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  2. Andi, szerintem nyerő páros, próbáld ki nyugodtan!

    VálaszTörlés
  3. Szia Noémi!
    Tegnap elkészítettem a KFC salátát,isteni finom lett.A férjemnek is nagyon ízlett.Többször megfogom csinálni.Köszi a receptet.Puszi:Lia

    VálaszTörlés
  4. Lia, nagyon örülök hogy ízlett nektek is! Én meg köszönöm, hogy visszajeleztél!

    VálaszTörlés
  5. A héten kipróbáltam ezt a receptet, isssteni! :D Dupla adagot készítettem, tripla adag öntettel. :)

    VálaszTörlés
  6. Simintoo, nagyon örülök hogy ízlett, és sikered volt vele! Köszönöm szépen a visszajelzést!

    VálaszTörlés