2010. március 22., hétfő

Kérdez felelek

Már egy ideje körbe jár ez a kérdéssor, nekem Gizi és Ami tette fel ezeket a kérdéseket, köszönöm érdeklődéseteket!

1. Mi lenne ha nyernék a lottón!
Nem lottózom, így ennek még kevesebb a valószínűsége mintha lottóznék, pedig lehet nem ártana. Lenne hová tenni a pénzt. Rendezném anyagi ügyeink, meg a gyerekeim anyagi jövőjét, még bevállalnék legalább 1 gyereket (hátha az fiú lenne), és az ő jövőjét is rendezném. A bővebb családomon is segítenék, és a jó barátokon.
Utazgatnék messzebb tájakra, mert az jó volna, de sajna erre eddig nem igazán volt lehetőségünk (rokonlátogatást nem számítom ide:D).
Segíteném egy-egy nagyobb összeggel az óvodát, amibe járnak a gyermekeim, meg az iskolát is, ahová járni fognak.
Egy részét valami jótékonysági szervezet részére utalnám.
Elvégeznék egy cukrászsulit, és nyitnák egy cukrászdát:))

2. Rossz szokásom?
Van van, bizonyára nem is 1, de erről inkább férjemet kellene megkérdezni.
Érdekes, hogy ahány ilyen riportot elolvastam ott szinte mindenhol a válasz az, hogy szeretem a csokit, vagy az édességet, ezt én is elmondhatom, de akkor hogy kicsit másként fogalmazzak, akkor úgy írom, hogy szeretem a hasamat, de nem a méretét:((

3. Koffein?
Nem kávézom, viszont az ízét szeretem, pl sütibe.

4. Színeim?
Kedvencem a barna, bordó, fekete, ezt szeretem a ruhátáramban is, de szeretem a narancsot is, viszont azt ruhaként nem választanám.

5. Mi van most rajtam?
Barna szabadidőnadrág, és egy bordó felső.

6. Háziállat?
Egy kutya, aki Kitti névre hallgat, és egy cica, amit lányként hozott a férjem haza, így a Cirmi nevet kapta, aztán kiderült, hogy fiú.

7. Tíz év múlva hol látom magam?
Remélem saját cukrászdában, nem a pultnál, hanem a műhelyben.

8. A legutóbbi nagyon jó élményed?
Délelőtt volt, kisebbik lányomat szoktatom be az oviba, olyan aranyosan bekapcsolódott a nagyobbak játékába, hogy majdnem odamentem, hogy átöleljem, de nem tettem, inkább háttérbe maradtam.

A kérdéseket feltenném Krickynek, Vicának, Daisynek és Briginek, ha van kedvetek válaszoljatok.

3 megjegyzés:

  1. Én is remélem, hogy a saját cukrászdádban!:) És drukkolok!:)

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    köszi a kérdéseket! Ha van időm, válaszolok.

    Kívánom, hogy ne kelljen 10 év, hogy saját cukid legyen!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, hogy meghívtál. Igyekszem válaszolni.

    VálaszTörlés