2009. november 27., péntek

Mézes puszedli, már megint


Ez az adag férjem nagymamájának készült. A recept ugyanaz mint az előző, csak most habbal vontam be.
Amiért mégis felteszem az az, hogy a múltkoriban nem írtam le pár pár dolgot a habossal, most megteszem. A habot miközben sül az első tepsi puszedli verjük jó keményre, ha teszünk bele 1 csipet sót, kicsi citromlevet akkor keményebbre tudjuk verni. Mivel sok a porcukor hozzá, több részletben adjuk a habhoz.
Eddig a 3 tojásból a hab soha nem volt elég a bevonásra, most meg nem is fogyott el mind, gondolom azért, mert szép nagyok voltak a tojások, és most törekedtem arra, hogy tényleg jó kemény legyen, így a térfogata is több lett, kiadósabb volt a hab így. Mikor bevonom akkor melegen forgatom bele a puszedliket, közvetlenül a sütőből kivéve, rengeteg ragad rá, egy késsel a felesleget lehúzom róla, visszateszem a helyére, majd ott hagyom száradni. Most a felét simán a fehérbe forgattam bele, mikor a felén túl voltam a habhoz még kevertem kakaóport is, majd a másik részét ebbe forgattam. A maradék habot zacskóba kanalaztam, a zacskóra kis lyukat vágtam majd elkezdtem először a fehérekre rajzolni, még mindig maradt habom, ehhez még több kakaót kevertem, majd írtam a kakaósra is.
Amire ezután jobban figyelnék, az az, hogy nagyon finomra darálnám a porcukrot a habhoz, mert most elnagyoltam, mert nem számítottam arra, hogy marad és díszíthetek vele, ez gondot okozott a rajzolás közben, mert a nagyobb szemcséjű cukor darabok folyton eltömítették a kis lyukat, így nagyobbat kellett vágjak, nem lehetett olyan szép alakot adni a formáknak, de első próbálkozásnak nem rossz szerintem.

A szárítás: Én be szoktam tenni a sütőbe miután az már langyos, mert úgy könnyebben szikkad. Néha be is melegítek neki egy keveset, hogy siettessem a folyamatot, így is kell neki legalább fél nap. Mikor már száraz a teteje,és már viszonylag könnyen elválik a sütőpípírtól akkor megfordítom, hogy az alja is hamarabb száradjon.

Ennél még fontosabb hogy ne süssük túl, mert a szárítás alatt még szárad.
Ha így járunk el akkor finom puha puszedliket kapunk cserébe.

22 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszenek,olyan szepre sikerultek!Puszedlit meg nem sutottem,de nagyon csabit.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek lettek! Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépen dekoráltad őket!
    Jó dolog egy mindig teli sütisdoboz!

    VálaszTörlés
  4. Ezek megint gyönyörűek!! Olyan ügyes vagy, mint mindig! :))

    VálaszTörlés
  5. Szépségesek.
    "Már megint" vagy "újra", nekem mindegy, rakosgathatod fel őket minden nap. Szeretem a puszedlit. ;)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépek!! Szívesen megkóstolnám!

    VálaszTörlés
  7. Edó, hajrá, szerintem ízleni fog, tk lisztes is:D, úgy hogy neked való!

    Szepyke, köszi!

    Lúdanyó, köszönöm szépen!

    Renáta, igen jó, ezért rendesen meg is akarom tölteni!:)

    Yasmine, köszi, most pirulok!:D

    Trini, köszi szépen! Adnék kóstolót szívesen! Üdv nálam!

    Egycsipet, hát minden nap nem fogok hozni, de én is elnézegetném nálad!

    VálaszTörlés
  8. Ím közel már a karácsony, érzem. Gyönyörűek!:))

    VálaszTörlés
  9. Jaj de szééépek!

    Szabad egy darabot csenni?

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm Wise Lady!

    Mónika, igen, már a karácsony illata leng a levegőben!

    Andi, jó sütögetést!

    Chef Viki, kapsz a kakaósból is meg a simából is, jó?

    VálaszTörlés
  11. Kiskukta,
    tegnap már jártam itt a monitorra tapadva:)) Gyönyörűek lettek!!
    A vkf-re már nem sütök mézest, de jövő héten beindulok és viszek tőled ötleteket, ha nem bánod..Előre is köszi!!!

    VálaszTörlés
  12. Szia,
    Háát, megint guszta a remekműved! Elkészült a tortám is á-segítségeddel, képet majd email-ben küldök, köszike!!! A mostani kérdésem: ezt a puszedlit el lehet készíteni csak sima liszttel is?
    Panni (csetbox)

    VálaszTörlés
  13. Trinity, örülök hogy tetszik, miért bánnám? Gyere nyúgodtan!


    Panni, örülök hogy összejött, a képet várom!
    Én mindig tettem bele grahamot is, szerintem nem lehet észrevenni benne, az eredeti receptben is van. csak finomlisztel gondolom kevesebb tejföl kell bele, mondjuk csak normál kanállal, én halmosan teszem.

    VálaszTörlés
  14. Trinity, ha a puszedlit sütnéd és étcsokival vonod, akkor mehet bele 200 gr cukor, elbír annyit a csoki.A recibe utólag írtam bele, mert így, ahogy eszegetjük jöttem rá, hogy az lehetne édesebb is, amúgy is annyi a rendes adagja, csak én vettem le 150-re, de a habosnál mindenképp elég a 150 gr.

    VálaszTörlés
  15. Olyan ügyes vagy... mindig elképedek! :)

    VálaszTörlés
  16. Köszi! De te sem panaszkodhatsz egyáltalán, én is elképedek nálad!

    VálaszTörlés
  17. Hola, me llamo Rosa, tienes un blog maravilloso, un beso desde España.

    VálaszTörlés