2010. március 27., szombat

Majonézes savanyúkáposzta saláta


Lúdanyónál láttam meg ezt a salátát még régebb, felkeltette az érdeklődésemet. Ma elkészítettem , én csak simán a levesbe főt hús mellé tálaltam, amit kipirítottam, fűszereztem, finom volt hozzá is, de eltudom képzelni, hogy kolbásszal mennyire finom lehet.
Két dolgot változtattam, a lilahagyma helyet vöröshagymát tettem, a rozspehely helyett pedig zabpelyhet, egyszerűen csak azért, mert ez volt itthon.
Igazán pikáns, finom saláta lett a végeredmény, téli (vagy tavaszi) vitaminbomba.

Hozzávalók:
40 dkg savanyúkáposzta
1 fej lilahagyma (vöröshagymát tettem)
2 alma
2 dl majonéz (házit tettem)
1-2 dl rostos almalé vagy narancslé
4 evőkanál rozspehely (zabpelyhet tettem, és csak 1 kanállal, mert rosszul írtam a papírra, jó lett így is)
3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál méz
1 evőkanál mustár
só, bors

A mustárt, majonézt, reszelt fokhagymát, almalevet , mézet elkeverjük, majd fűszerezzük sóval borssal.
A savanyúkáposztát apróra vágjuk, ha kell átmossuk, hogy ne legyen nagyon savanyú. Az almát kis kockákra, a hagymát finomra vágjuk, majd hozzákeverjük a káposztához, végül elkeverjük az öntettel és a zabpehellyel.
Én hagytam kb 2 órát összeérni, de megkóstoltam frissen is, úgyis nagyon finom volt.

6 megjegyzés:

  1. Imádom, imádom.....

    Egy jó kis husi mellé maga a menny

    VálaszTörlés
  2. Milyen gusztán elkészítetted! Jó a recept is, van is itthon káposztám....

    VálaszTörlés
  3. Bianka, főleg a savanyúkáposzta kedvelőknek:D

    Liza, szerintem 1 próbát megér...

    VálaszTörlés
  4. Elképesztő!
    Imádom ezeket! :)
    Én is simán hús mellé képzelem, ó az a finom savanyúkáposzta. Nyamm...

    VálaszTörlés
  5. Ilyen formákkal én is szemeztem, ez eredetileg ugye szufflé forma?

    VálaszTörlés
  6. Ramindrop, én hús nélkül is simán megettem, szerintem fincsi!:))

    Renáta, igen az, a Corában vettük még régebb, sokszor használom, de szufflét még nem sütöttem benne:D

    VálaszTörlés