2009. szeptember 21., hétfő

Padlizsánkrém- vinetta

Nagyon szeretjük a padlizsánkrémet (vinettát) mind a négyen, így rengeteget készítek. Az idén kb 46 kg-ot sütöttem le belőle télire, és lehet ez sem fog kitartani a következő szezonig. Minden héten készíthetném akár, de sajnos a 46 kg a sülés alatt, a pucolással, a levének kicsorgásával annyit veszít a súlyából, hogy csak kb 14 kg maradt a végére, ez nekünk 28 csomagot jelent, mert félkilós csomagokat készítek, ami egy teljes étkezésre elég, utána marad még egy kicsi, de azzal már mindenki nem lakik jól.
Szabad tűzön szoktam sütni, egy nagy lemezen, hogy sok elférjen rajta, így is bő 3 óra alatt sült meg a 46 kg, és még ezt le is kell pucolni, szóval nem kis meló, de nekünk mindenképp megéri. Sülés közben időnként kell forgatni, hogy minden oladala megsüljön.

Ennyire sütöm meg, míg jól összetöpped, és mindenhol jó puhának érzem, majd tepsire rakom, a végét késsel kicsit bemetszem, a tepsit kicsit megdöntöm, hogy csorogjon a lé belőle.

Ezután a héját leszedem róla, átmosom, majd szűrőbe téve jól lecsepegtetem, majd teszem a zsacsiba és mehet is a fagyóba. Mikor előveszem kiolvasztom, ezután botmixerrel pépesítem.
Majonézzel szoktam kikavarni, mi így szeretjük. Amíg nem volt meg nagylányunk tettem bele sült pritamin paprikát (gogos) is, de ő száműzte belőle. Régebb vöröshagymát is tettem bele, amit felvágtam jó apróra, forró olajon kicsit átforgattam, hogy veszítsen az erejéből, de ez a férjem gyomrát bántja, így az is elmaradt.
A majonézt én krumplival készítem, amiről már itt írtam, de most le is mértem az olaj mennyiségét, ezért mégegyszer leírom. Azért készítem így mert így sokkal kevesebb olaj kell hozzá, és ezáltal sokkal könnyebb energia szegényebb majonézt tudok készíteni. Nem lesz olyan selymes a krumpliszemcsék miatt, de salátába vagy ilyen kencékhez nekem teljesen megfelel.
Hozzávalók:
1 tojás
60 ml olaj
120 gr krumpli
1 púpos kiskanál mustár
A krumplit megfőzzük (lehet több is, nem gond) majd villával áttörjük, hagyjuk hűlni. Keverőtálba tesszük, rátesszük a mustárt, tojást (egészet), kikavarjuk, majd az olajat 3-4 részeltbe hozzáöntjük, jól elkavarjuk (mixerrel szoktam csinálni) Nem fog kicsapódni, nem kell cseppenként hozzá tenni, csinálhatjuk bátran. Ilyen kemény majonézünk lesz:
Lemértem a végén is mennyi lett belőle, ebből a mennyiségből 270 ml majonézt kapunk, amiből csak 60 ml az olaj. Ezután már nincs más dolgunk, csak a pépesített padlizsánnal jól kikavarni, sózni, borsozni ízlés szerint, és már kenhetjük is a friss vagy pirított kenyérre. Paradicsom nagyon jól megy hozzá.

6 megjegyzés:

  1. Jól belehúztál, 46 kg...nem semmi!
    Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  2. En is krumplival keszitem a hagyomanyos, tojasos majonezt, ettol kemenyebb lesz.
    En ritkan keszitem, mert a Dragam nem szereti. Neha lesutok 1 db-ot, felet a fagyoba teszem, aztan mikor ujra raehezek, eloveszem a masik felet.

    VálaszTörlés
  3. Trinity, az az igazság, hogy kb 1 hónapja sütöttem le, akkor mikor a sok tortát készítettem esküvőre is, akkor nem volt se időm se erőm felrakni, most kerítettem rá sort. De mi tényleg többet is eltudnánk pusztitani.

    Judith, szerintem is jó módszer ez a krumplis, csak általában senki nem ismeri.
    Én legalább 3-at sütök, ha csak egy alkalomra készítem, nálunk egy meg sem kottyanna.

    VálaszTörlés
  4. Képzeld,az a kis fecni,amire lediktáltad nekem anno ezt a recit,még mindig megvan.Szeretem/tjük,mi hagymával és majonézzel

    VálaszTörlés
  5. Oh és Belly voltam csak nem váltottam fiókot.

    VálaszTörlés
  6. Belly de jó, én erre nem is emlékeztem, hogy lediktáltam neked. Örülök, hogy ízlik nektek!

    VálaszTörlés