2009. szeptember 7., hétfő

Vörösboros szilvakrémleves

Tegnap este szemlét tartottam a hűtőbe, utána eldöntöttem, hogy szilvakrémlevest készítek mára. Még soha nem próbálkoztam vele, így elkezdtem a neten kutakodni. Több receptet megnéztem, végül Trinityé győzött meg leginkább, így ez készült el mára.

Hozzávalók:
3 dkg vaj
10 dkg cukor (barna nádcukrot használtam)
65 dkg szilva
1 dl vörösbor(félédeset használtam)
5 dl víz
csipet só,
fahéj,szegfűszeg,
2 dl natúr joghurt (én 1 dl tejszínt tettem helyette, szerintem tejszínből ennyi elég)

A vajat felmelegítjük, rátesszük a cukrot, felolvasztjuk benne, majd rádobjuk kimagozott szilvát, összeforgatjuk, hogy a cukor befedje a szilvákat, addig pároljuk, míg levet enged, majd felöntjük a borral és kb 5 dl vízzel,sózzuk, fűszerezzük ízlés szerint, puhára főzzük. Közben én még kb 6 szilvát felkockáztam(jó nagyok voltak).
Leturmixoljuk, majd bele öntjük a tejszínt, ezzel is összeturmixoljuk. Visszatesszük a tűzre, beledobjuk a kockázott szilvát, majd ezzel is felforraljuk. Kóstoljuk, nekem túl édes volt, ezért tettem bele még jócskán citromlevet, ha joghurttal készítjük gondolom ez elkerülhető.
Mi langyosan ettük, ebben az időben nem kívántam a hűtő hideget.
Egy biztos, finom leves lett belőle, de következő alkalommal fele adag cukorral készítem, és ha szükséges még cukrozom (a szilva is nagyon édes volt).

2 megjegyzés:

  1. Hát igen, a szilva édessége..
    Valószínű, az enyém még a savanyúbb fajta volt.
    Meg az is néztem, nálam több a folyadék, mármint a joghurt és legközelebb a vizet is mérem - nem írtam anno..Lehet, hogy ez is gond volt...Azért remélem, ízlett alapvetően!

    VálaszTörlés
  2. Trinity, nagyon finom volt, tulajdonnképpen az én hibám, hogy édes lett, mert nem számoltam azzal, hogy édes a szilva, és az az 1 dl is hiányzott, na meg a tejszín nem savanykás mint a joghurt. Köszi a receptet, még fog készülni, csak ezekre odafigyelek.

    VálaszTörlés