2009. szeptember 7., hétfő

Fasírt, zöldségesen és hagyományosan

Szeretjük a fasírtot, ennek ellenére ritkán készítem. Tegnap úgy keltem fel, hogy fasírtot ennék, így azt készítettem ebédre, jó nagy adagot, amiből bőven jutot mára is, és még fagyasztani is tudnék, de most nem fogok, majd elkopik reggelre illetve vacsorára.
2 éve a kisebbik lányommal egyedül maradtunk egy hétre, mert férjem és nagylányunk táborozni ment. A kisebb még csak szopott abban az időben, így magamra nem sokat főztem. Akkor vettem készen egy zöldséges fasírtot, ami nagyon ízlett, el is döntöttem, hogy elkészítem majd én is, de eddig elmaradt. Mostanáig, mert ezután szerintem minden alkalommal készül ilyen is, mert annyira ízlett.

Hozzávalók a zöldségeshez:
500 gr darált disznó hús
70-70 gr répa, mirelit zöldborsó és mirelit kukorica
1 szelet kenyér
kicsi víz
1 tojás
1 gerezd fokhagyma
só(nekem egy fél kiskanálnyi bőven mérve)
bors (3 bő csipet)
zsemlemorzsa, annyi, hogy formálható masszát kapjunk

A zöldségeket durvára daráljuk, hozzátesszük a darált húshoz, a kenyeret kicsi vízbe beáztatjuk, majd kinyomkodjuk, hozzátesszük a húshoz, beletesszük az összes többi hozzávalót, jól összekavarjuk, formázzuk, bő forró a olajba kisütjük.
Én ezt úgy formáztam mintha miciet formáznák, hogy nem keverjük össze a hagyományossal.
Gondolkodtam, hogy tegyek-e bele petrezselyemzöldet, most nem tettem, máskor lehet úgy is kipróbálnám.
Férjem szerint is finom, én csak ebből ettem, a másikat épp csak megkóstoltam.
A zöldségek közzül leginkább a zöldborsót lehet érezni, akit ez zavarna az tegyen bele több répát és kukoricát, kevesebb borsót.

Hozzávalók a hagyományoshoz:
500 gr darált disznó hús
1 szelet kenyér
kicsi víz
1 tojás
2 gerezd fokhagyma
só (nekem egy fél kiskanálnyi szűken mérve)
bors (3 bő csipet)
paprika (fél kiskanálnyi)
zsemlemorzsa, hogy formálható masszát kapjunk

Mindent összekeverünk (a kenyeret beáztatjuk vízbe, majd kinyomkodjuk), majd kis golyókat formálunk, forró olajban kisütjük. Papírtörlőre szedjük, hogy lecsöpögjön az olaj.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik ez a zöldéges! Én eddig csak tört burgonyával keverten próbáltam, az is finom szerintem! De abba is mehetne tulajdonképpen zöldség is...

    VálaszTörlés
  2. Trinity, finom volt tényleg, én még gombával is szoktam keverni, főleg a vadhúsokat, fele annyi gombát teszek bele mint amennyi a hús mennyisége, azt is érdemes kipróbálni. Férjem nem nagy gombás,meg nem nagy zöldséges, de ilyen formában még ő is szívesen megeszi.

    VálaszTörlés
  3. Sajnos a vadhúst nem bírom megenni,pedig az uram kapna, s enné..
    De ez nagyon fincsinek néz ki!

    VálaszTörlés
  4. Andi, meg lehet csinálni a gombásat is disznóval, vagy amivel szeretitek, én csak ötletnek írtam.
    Köszi, az volt!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jok a kepek!!! Uj geped van?

    VálaszTörlés
  6. Judith, sajna nincs, csak egy kicsi, nevenincs, olcsó hobbi gépem van.

    VálaszTörlés