2010. május 1., szombat

Túrós-meggyes kocka

Délután megyünk grillpartira barátainkhoz, bevállaltam a desszert készítést:), s mivel a túrós sütit szereti mindenki, ezért azt készítettem.

A szokásos lapot sütöttem négy tojásból, 26x34 cm állított sütőkeretbe.

A krém hozzávalói:

500 g túró
6 dl tejszín
kb 1,5 dl tejföl
porcukor ízlés szerint
kb 400 g mirelit meggy (nekem cukros, csöpögtetett volt, így már felengedés után nem sok lé jön ki belőle, ha simát használunk akkor lehet több ), de lehet befőtt, friss gyümölcs, és lehet más gyümölcs is, amit szeretünk, és amit találunk a fagyóba, kertbe, stb.
1 dl tej
1 ek zselatin
1 kk vanília kivonat

A készítés menetét ITT ellehet olvasni, ez volt a kiinduló recept is, csak az arányokon változtattam, mert többre volt szükségem. A zselatint mennyiségét elfelejtetem de így is szép szeleteket tudtam vágni egy éjszakai hűtőzés után.

A lapot ketté vágtam, az alját visszatettem a formába, rá tettem az összes krémet, rá a másik lap, porcukorral megszórtam, s mivel maradt még a csokigyurmás tortától olvasztott csokim, így azzal még díszítettem kicsit rajta.

A képen a széléből vannak a szeletek, ami kicsit csálé, de a "maradékot" visszük magunkkal, s hogy nem legyen gond vele az úton inkább nem vágtam fel a többit.

8 megjegyzés:

  1. Hát ez csodálatos! Bizonyára finom is!

    VálaszTörlés
  2. Ez csodálatos és a kép annyira megkapó. Nagyon tetszik

    VálaszTörlés
  3. Juci, köszönöm, a tesztcsapatnak ízlett!

    Bianka, köszönöm!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép és mutatós!

    VálaszTörlés
  5. Túró és meggy, nem is kell több:), ki kell próbálnom! :)

    VálaszTörlés
  6. Hasonlót szoktam, nagyon finom lehet ez is ,nagyon szép!:-))

    VálaszTörlés
  7. Mary, köszi!

    Ami, szerintem fincsi, bár zselatinból mehet bele több is.

    Andi, köszi! A tied is biztos nagyon nyerő!

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű!!! Az a legnagyobb bajom a fogyókúrával, hogy ilyen csodás túrós sütiket nem ehetem. Különben teljesen jól elvagyok...

    VálaszTörlés