2010. május 10., hétfő

Szeszámmagos afrikai harcsa

Itt a nyár eleje. Ezt jelzi az is, hogy hétvégén elkezdődött az afrikai harcsa horgásszezon a közeli halastónál, s természetesen férjem is ment és fogott. Ennek én nagyon örülök, mert a közelben fogható halak közül ez az egyik legízletesebb, s nem egy hátrány, hogy szálka sincs benne.
Az első halnak új receptet szántam. ITT bukkantam rá erre a receptre, megtetszett, ezt készítettem el kisebb változtatásokkal. Finom lett, de nekem továbbra is a citromos-fokhagymás-petrezselymes a kedvencem. A hal felét készítettem el így, a másik fele ment a fagyóba.

Hozzávalók:
400 g afrikai harcsafilé
só (én fél kk tettem, mehetett volna kicsit több)
fél citrom leve
liszt, tojás, szezámmag a panírozáshoz
vaj a forma kikenéséhez

A harcsafilét szeletekre vágtam, majd sóztam, ráöntöttem a citromlevet,éjszakára a hűtőbe tettem.
Egy sütőtál alját kivajaztam.
Kb tálalás előtt bő órával paníroztam, lisztbe, tojásba, majd szezámmagba, zsemlemorzsa helyett, a sütőtálba tettem, majd fél órát ismét pihentettem. 225 fokos sütőbe toltam, majd kb 30-25 perc alatt készre sütöttem.

Petrezselymes krumplival és sült reteksalátával tálaltam.

9 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta és a kép olyan cuki az a pöttyös háttér

    VálaszTörlés
  2. Imádom a halat, ma is azt ebédeltünk. Igaz nálunk afrikai fekete harcsát "csak" a HAKI-ban kapok, de nagyon szeretjük. Jó ötletet adtál.

    VálaszTörlés
  3. Bocsánat! a dícséret lemaradt: Nagyon szép az "új ruhád" szép világos! Illik Hozzád:))

    VálaszTörlés
  4. Ez nagyon, nagyon jól néz ki! Gratulálok, biztos kipróbálom! Más halból is jó lehet szerinted?

    VálaszTörlés
  5. Bianka, köszi!

    Viki, örülök, ha jó ötletnek találod!

    Petrezselyem, hát mi azokat a halakat esszük amit férjem fog, és ez kimerül a ponty, kárász és csuka és az afrikaival. A másik 3 szerintem nem lenne az igazi így, mást meg félve ajánlok, mert nem nagyon ismerem. Gondolom azért folyami harcsával sem lehet rossz.

    VálaszTörlés
  6. Kifejezetten tetszik! :) Így citromosan még nem ettem. Viszem a recepted, ha szabad :)

    VálaszTörlés
  7. Ezt én is szívesen befalatoznám....

    VálaszTörlés
  8. Garffyka, persze hogy szabad!:D

    Margitka, adnék én szívesen, de már nincs, majd legközelebb szólok. :)

    VálaszTörlés
  9. MÉg sosem sütöttem rántott dolgokat sütőben, mindig olajban a tűzhelyen. Egyszer már kipróbálom. :-)

    VálaszTörlés