2010. augusztus 14., szombat

Házicsoki

Gyermekkorom egyik meghatározó édessége. Nem csak otthon készítettük, hanem az üzletek polcain is fellelhető volt baton néven, sőt szinte csak ez volt a polcokon egy pár más édesség mellett. Ilyen pl. az eugenia, a törökméz (ami teljesen más volt, finomabb, mint amit itt Magyarországon lehet kapni), a rahát, a halva és a szalámikeksz.
Édesanyám viszonylag sűrűn készítette, sokszor még szaloncukrot is ebből készítettük, és azok voltak a legfinomabb szaloncukrok.
Nemrég beszereztem 1 kg sovány tejport (Debrecenben, a Tesco mögötti cukrászboltban, "kemény" 1030!!! Ft-ba került az egy kg) és azóta készült párszor házicsoki a konyhámban. Kipróbáltam már több receptet is, eddig édesanyámé vált be leginkább(nagyon kicsit változtattam azért rajta), bár jelenleg számomra nagyon édes, ezen jó volna még változtatni. Majd kísérletezek vele, aztán idővel felkerül a saját szájízre szabott darab is reményeim szerint.

Hozzávalók:
500 g cukor
1,5 dl víz
250 g tejpor
60 g cukrozatlan kakaópor
60 g vaj

+olajos magvak, aszalt gyümölcsök ha szeretnénk bele tenni
jelen esetben került egyik felébe 60 g dió(kissé megpörkölve, darabosra vágva), másik felébe 50 g kókuszreszelék

A tejpor a kakaóval átszitáljuk.
Egy tepsit/jénait kibélelünk alufóliával.
A cukort egy vastag aljú edénybe tesszük, ráöntjük a vizet, főzzük mindaddig, amíg egy kistányérra cseppentve egy kis cseppet, nem terül szét, hanem gömbbe marad (ha a tányért mozgatjuk akkor is). Ez az a pont ahol ellehet rontani ezt az amúgy egyszerű édességet, ha keveset főzzük csak kanállal tudjuk megenni (ebben az esetben ostyalapok közzé is tehetjük), ha sokáig, akkor nagyon kemény lesz. Ezután beletesszük a tejporos-kakaós keveréket, egy kézi habverővel csomómentesre keverjük, hozzáadjuk a vajat, elkeverjük benne, majd mehet bele az ízlésünknek megfelelő extra hozzávaló (most egyik felébe dió, másik felébe a kókusz). A kibélelt formába egyenletesen elkenjük a még folyós állagú csokit, mikor félig már megkötött felvágjuk kedvünk szerint. Sokáig elálló édesség, mivel elég tömény kevés is elég belőle.

16 megjegyzés:

  1. A halva! Nagyapám mindig hozott, amikor hazament Szatmárnémetibe. Igaz, hogy nem szezámmagból készült, hanem napraforgóból, de nagyon szerettük. :-)

    Ebből a csokiból nekem valami zsiradék hiányzik, a cukor jó része helyett.

    VálaszTörlés
  2. Macus, remélem bejön majd nektek!

    Mónika, köszi!

    Jókaja, hazamnet? Én is odavaló vagyok:)).
    Hát nem csoda, Romániába nem terem szezámmag, de napraforgó annál több, így ésszerű dolog, hogy abból készítik.
    Ez a csoki nem lesz olyan mint pl a Boci csoki, tehát nem lesz krémes, selymes állaga, ez teljesen más. Édesanyám receptje még kevesebb vajat tartalmaz (1 ek), ezt először már megemeltem 120 g-ra, folyós lett a végeredmény vele, így 60-nal jó, szeletelhető. Már azt is csináltam, hogy megemeltem a vajat is és a tejpor adagját is, akkor meg túl kemény lett (szinte csak szopogatni lehetett, így lereszelte, újból feloldottam, felfőztem stb...) Szóval dolgozok az ügyön, de még nincs meg a megfelelő állag az ízhez. Aki evet már batont, vagy ezt a fajta házicsokit ismerte meg gyermekkorában, annak ez ízleni fog, aki meg nem, annak is, ha szereti az édes dolgokat.

    VálaszTörlés
  3. Hű valami csúcs és nagyon guszták
    Mi karácsonykor szoktunk készíteni, meg belőle szaloncukrokat is

    VálaszTörlés
  4. ♥ Olá, amiga!
    Passei para uma visitinha... amei!
    Está tudo muito lindo, criativo e saboroso.
    Bom fim de semana!
    Tudo de bom!!!♥
    Beijinhos.
    Itabira♥♥
    ♥♥Brasil

    VálaszTörlés
  5. Eszméletlen jó ez a kép :-)))

    VálaszTörlés
  6. Fincsi ez a házicsoki,ez az én recetem is.Üdv az egész családnak,Erzsike.

    VálaszTörlés
  7. Jól néznek ki! :))
    Régen a mini sport szelet is olyan kemény volt, hogy szinte beletört az ember foga, de én pont úgy imádtam. Ma már puha, nem is olyan finom. :(

    VálaszTörlés
  8. Bianka, nálunk is gyakran ez készült karácsonykor szaloncukornak:))

    Ola Magia da Ines!

    Viki, köszi!:)

    Drága Erzsike/anyuka, akkor nem csoda, hogy a férjecském ennyire odavan tőle!:))

    Csipet, próbáld ki több kakaóval és egy kis rummal, lehet hasonló eredményt kapsz.:)

    VálaszTörlés
  9. Csipet, bár ebbe nem törik bele az ember foga, ez másként szilárd mint a bolti csoki, de ha jól elvan találva, akkor omlik az ember szájában, de nem a kezében. Ezért jó utazásra is vinni, mert nem is olvad, jól szállítható nasi.

    VálaszTörlés
  10. Jaj, milye finomak voltak ezek!!!

    VálaszTörlés
  11. Judith, ugye? Szép emlékek!:))

    VálaszTörlés
  12. nekem ez a tuti recept: 150 ml tej 300 gr cukorral "szirupnak" :) ez 500 gr tejporhoz es 150 gr margarinhoz.

    VálaszTörlés
  13. Annamari, köszönöm! Ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  14. Szia:)
    Úgy látszik más édessége is ez volt gyerekkorában. :)
    Nálunk anya hozta be, minden évben készítünk 1-2-3x, szerintem sokkal finomabb, mint a boci vagy a milka..:)
    Mi szoktunk bele tenni kókuszt is, nagyon finom úgyis. :)
    Nagyon hasonló a receptünk, csak mi több vajat teszünk bele.:)
    http://sutni-jo.blogspot.com/2012/01/hazi-csoki.html
    Hm...baton, halva.. nyámi nyámi...:) Nagyon szeretem amikor a rokonok hoznak nekünk...:)
    Szandi:)

    VálaszTörlés