2010. április 11., vasárnap

Mustáros-rozmaringos nyúl

Nem kell megijedni, nem a húsvéti nyuszink combja van a tányéron, nem is volt élő húsvéti nyuszink. Édesapám kedveli a nyúlhúst, gyermekkoromban sok nyulat tartott, azt már nem űzi, de azért gyakorta beszerez pár nyulat, ezt is tőle kaptuk. Mostanában rákaptunk a mustáros húsokra, akár grillen, akár sütőbe, gondoltam ezt is úgy készítem el, s mivel azt olvastam, hogy a nyúlhús és a rozmaring jó barátok így került a fűszerek közzé az is. Nem kedvenc fűszerem, de ebben kifejezetten finom volt.

Hozzávalók:

700 g nyúlhús (ebben comb, és gerincrészek voltak)
4 ek mustár
2 ek fokhagyma
szűk kiskanál só
1/4 kk bors
1/2 kk őrölt rozmaring
3 babérlevél

A mustárban elkevertem a sót borsot, rozmaringot, és a reszelt fokhagymát, majd bedörzsöltem vele a húst. Sütőtálba tettem, a hússzeletek közzé tettem a többrészre tört babérlevelet, felöntöttem kb 0,5 dl vízzel, alufóliával letakartam, majd betettem 100 fokra előmelegített sütőbe, aztán magára hagytam 3 órára, mert elmentünk otthonról. Mikor hazajöttünk kíváncsian néztem az alufólia alá, kb félkésznek volt mondható, így a hőfokot felhúztam 220 fokra, majd kb még 1 órát sütöttem alufólia alatt, az utolsó 5 percben levettem róla, hogy pirulni is tudjon. Természetesen nagyobb hőfokon is lehet az elejétől fogva sütni, ha otthon vagyunk, viszont gondolom, hogy pont ennek a lassú sütésnek volt az eredménye az, hogy a hús ( a nyúlhúshoz mérten) nem száradt ki, hanem omlós maradt.
A nyúl eleve szárazabb hús, aki igényli tehet közzé kis szalonnát, vagy némi zsiradékot alá, nekünk így tökéletesen megfelelt.

Rizzsel tálaltam, melybe egy kevés maradék zöldborsót kavartam.

9 megjegyzés:

  1. Bár nyulat 100 éve nem ettem, de nagyon guszta

    VálaszTörlés
  2. Én egyszer szántam rá magam a nyúl főzésre...amikor megláttam szegény nyuszikát lefagysztva-mert konyhakészen kaptam-annyira sziven ütött a látvány hogy nem mertem megfőzni.Ott pihent a fagyiba több hétig,mire odaadtam amnyukámnak.Neki nem volt probléma az elkészíte...Úgyhogy csak akkor eszem nyuszit ha elém rakja vki,ami nem sűrűn fordul elő:(pedig nagyon szeretem...megenni...

    VálaszTörlés
  3. Bianka, mi időnként kapunk, szeretjük, ez is fincsi volt.

    Niki, én is konyhakészen kaptam, így nincs bajom vele, feltéve, ha a fejét nem látom. De megértelek, én a galambbal vagyok úgy ahogy te, még másnál sem eszem belőle, annyira sajnálom őket.

    VálaszTörlés
  4. Kiskukta!
    A feladat teljesítve!

    VálaszTörlés
  5. Guszta nagyon!Nálunk szerencsére mindenki szereti a nyulat,szerintem jobb,mint a bolti tápos csirke.

    VálaszTörlés
  6. Tudod mekkora örömet szereztél ezzel a nyúl recepttel?!!! Mi rendszeresen fogyasztunk nyulat,(most is kettő) éppen azért, mert fehérhúsú, mert finom, mert egészséges. Igaz, hogy eleinte a gyerekeimet "be kellett csapni" nem megmondani, hogy mit esznek, ezért az elkészítésében is vigyáztam arra, hogy ne látszódjon, hogy az nyuszi. Én általában vadasan szoktam csinálni, vagy a gerincét pácolva, sütve. Legközelebb viszont a Te recepted alapján fogok hozzá. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  7. Bocsánat, így helyes: "(most is VAN kettő)

    VálaszTörlés
  8. Macus, köszi!

    Gina, szerintem is!

    Viki, örülök, hogy örülsz! Remélem ízleni fog, ha elkészíted!

    Hát Szepyke, ez van, neked nem kell belőle enni:D

    VálaszTörlés