2010. február 26., péntek

Diós kocka

Van egy süti, az isteni szelet, még osztálytársnőmtől kaptam a recit a gimiben. Egy tojásárgás piskóta féle, rajta diókrém, a tetején meg a tojásfehérje habja, finom süti, de én leginkább a krémet szerettem belőle. Ezért a krémet megtartottam (használom tortákhoz is, csak olyankor teszek bele egy kis rumot is), lapnál vizes piskótára váltottam, és nem tojáshabot, hanem tejszínt tettem a tetejére. Ilyen összeállításban férjem egyik kedvenc süteménye lett. Most ez ovis farsangra készült. 

Hozzávalók egy nagytepsihez (én a kihúzhatós sütőkeretemet használtam, jól működött):

Piskótához: 5 tojás 5 ek víz 10 ek liszt 1 kk sütőpor 10 ek cukor csipet só, pár csepp citromlé

Krémhez: 2,5 dl tej 2,5 ek liszt 180 gr porcukor
200 gr vaj 150 gr darált dió 

Tetejére: 5 dl tejszín 2 ek porcukor 

A piskótát elkészítjük ÍGY, majd egy nagytepsiben megsütjük. A lisztet egy vastag aljú edénybe tesszük, kis tejet öntünk rá, csomómentesre kavarjuk, majd felöntjük a többi tejjel. Állandó kavargatás mellett sűrű péppé főzzük. Majd hűtőfürdőbe téve, néha belekavarva lehűtjük. Közben a lágy margarint a porcukorral habosra kavarjuk, majd hozzáadjuk a kihűlt pépet, ezzel is jól eldolgozzuk, majd hozzáadjuk a darált diót és az egészet jól kihabosítjuk. A kész krémet a kihűlt piskótára kenjük. A hideg tejszínt a porcukorral felverjük, majd rákenjük a sütire, tetejét most tortadarával szórtam meg, de van mikor fél diódarabokat teszek mindegyik szelet tetejére, aminek a felét csokiba mártom, mint ITT, ez sokkal mutatósabb, de most idő hiányában nem csináltam meg.

18 megjegyzés:

  1. Hú, de guszta!
    Örülök, hogy szuperál a keret. ;D

    VálaszTörlés
  2. Vittem a receptet, istenien néz ki! :)

    VálaszTörlés
  3. Akár csak egy cukrászdai....jól néz ki és biztos finom is!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép.
    Azt hiszem én is viszem a receptet...
    A piskóta tésztába mindig teszel citromlevet?

    VálaszTörlés
  5. A süti gyönyörű, isteni finom lehet:)

    Más: nálam egészem más az isteni szelet, meg is néztem a receptes füzetemben, kakaós piskóta között van meggyes-diós krém. Lehet, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze?:)

    VálaszTörlés
  6. úúú, azt a dióhabot onnan középről nagykanállal enném, annyira szeretem!

    VálaszTörlés
  7. Van nekem is egy hasonló krémem,nagyon szeretem.A süti nagyon guszta!

    VálaszTörlés
  8. Hú, imádok mindent amiben van egy kis dió. Nagyon jól néz ki, biztosan ki fogom próbálni. Köszönöm.:-))

    VálaszTörlés
  9. Egycsipet, szuperál, méghozzá nagyon jól!

    Duende, köszönöm a dícséretet!

    Liza, köszi!

    Kata, ezen nem fogunk összeveszni, elhiszem, hogy nálad másként szerepel, én így kaptam a recit, ezt ismertem meg ezen a néven, de azért érdekes, hogy menyire más a két recept neve meg ugyanaz:))

    Christaylor, adnék szívesen!:) (négy szelet maradt itthonra, 1 még van, a többi secperc alatt eltűnt az oviban:D)

    Edith, köszi!

    Brigi, neked is köszi, mi is szeretjük ezt a krémet!

    LiliBazsa, majd számolj be!:)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon csinos darab, én is viszem!

    VálaszTörlés
  11. Kiskukta félreértettél:) ezt nem kekeckedésből írtam, csak mint érdekességet. Ott van a smiley is a végén, meg ne haragudj rám...

    VálaszTörlés
  12. Moha, remélem nektek is ízleni fog!

    Kata, az enyém végén is ott a jel, nem értettelek félre, csak tényleg furcsa, hogy egy névre hány féle süti van. Én azért nem is merem az én változatomat annak nevezni, mert ez már jócskán átalakított saját ízlésre. :))

    VálaszTörlés
  13. Azt elhiszem, hogy kedvenccé vált. :-) Ilyen tejszínes formában nagyon finom lehet. Biztosan kipróbálom én is. :-)

    VálaszTörlés
  14. Dió minden mennyiségben jöhet nálunk. Mentettem is ezt a csodás receptet.

    VálaszTörlés
  15. Elkéstem... biztos elkéstem...:((((

    VálaszTörlés
  16. A diós bármikor jöhet nekem is! :-)

    VálaszTörlés