2010. augusztus 13., péntek

Tojásos padlizsán

Ez az az étel, ami biztos nem fog szépségversenyt nyerni, de nekem egyik gyermekkori kedvencem, és szerintem többek kedvence lehet akik nyitottak az új ízekre, és szereik a padlizsánt. A családban csak én rajongok érte, férjem megeszi, de nem kér repetát, a lányok megsem kóstolják.

Nem nehéz elkészíteni, egy nagyobb padlizsánt megpucolunk, felkockázunk, megszórjuk sóval és szűrőbe tesszük csepegni (kb. 20 percre).
Egy nagyobbacska hagymát finomra vágunk, olajon megdinszteljük, majd rádobjuk a lecsöpögött padlizsánt, majd fedő alatt puhára pároljuk. Mikor kész rászórunk egy kisebb csokornyi apróra vágott petrezselymet (mindenképpen friss legyen), borsozzuk, ha kell sózzuk.
4-6 tojást felverünk kissé egy villával, sózzuk ízlés szerint, majd a padlizsánra öntjük, állandó kevergetés mellett lágyra sütjük. Lehetőleg friss kenyeret adjunk hozzá.
Szerintem nagyon finom. Teljesen más az íze mint a padlizsánkrémnek, de a muszakához sem hasonlít.
Azért élőben jobban néz ki mint a képen, és ha van szép sárga házi tojásunk, akkor az is sokat dob a kinézetén.

10 megjegyzés:

  1. Szeretem az ilyen egyszerűen összehozható zöldséges ételeket. Köszi, el fogom készíteni...

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem,hogy én is elkészítem.Nekem tetszik így képről is.

    VálaszTörlés
  3. Nekem ízlene, egyszerű és gyors vacsorának éppen megfelelő.

    VálaszTörlés
  4. Liza, örülök, hogy tetszik!

    Belly, örülök!

    Thrini, én szívesen eszem reggelire, ebédre vagy vacsorára is, lényegébe számomra mindegy.:)

    VálaszTörlés
  5. Biztosan finom lehet, de akik nem szeretik a padlizsánt, helyetesithetik gombával azt. Én sem szerettem a főt padlizsánt de mióta anyósom megtanitot egy finom padlizsános lecsóra azóta nagyon szeretem. Ezt is ki fogom próbálni. :)

    VálaszTörlés
  6. Igen, lehet gombával is készíteni, de az már teljesen más lesz. A padlizsán íze nem helyettesíthető szerintem. Főt padlizsánt mibe teszel? Én még úgy soha nem ettem.

    VálaszTörlés
  7. Anyósomtól lestem el egy lecsóféle ételt. Én nagyon szeretem. A hagymát, jó sokat, összevágva paprikával megdisztelem egy kicsit, hozzá adok apróra kockázva gombát 2-3 fejet, répat úgyszint kockára vágva, egy kis májat vagy kolbászt bele, pici vizzel felengedem, azután hozzáadom a kockára vágot padlizsánt, zeller gumót na ezt lereszelem, és talán egy kis krumplit, 2 db vagy 3 ha kissebb, és a végén sok sok paradicsomot adok hozzá ha van fris a kertben, ha nincs akkor paradicsomlével engedem fel, és főzöm mig minden jól megfő benne. A párom nem szereti azt mondja túl sok minden van benne, de én imádom, ha van a kertben kicsi tököt azt is teszek bele, még a haját sem hámozom le, a padlizsánnak sem ha kicsi zsenge. Ha mindenből egy egy kicsit is teszel akkor is nagy adag kaja lesz, de nekem megfelel eszem akár három napig is. Sok fris zöldség benne, nagyon egészséges, szerintem. Lehet másnak nem izlik, dehát izlések és pofonok.:)

    VálaszTörlés
  8. Erika, biztos fincsi, én szeretném, köszi, hogy leírtad!:))

    VálaszTörlés
  9. Szivesen, remélem nem voltam nagyon tolakodó. :)

    VálaszTörlés
  10. Á, dehogy, végül is én kérdeztem!:))

    VálaszTörlés