2010. február 21., vasárnap

3 éves a kislányom

Igen igen már ő is 3 éves, ovi érett, szinte nem is hiszem, nagyon szalad az idő.
Ő a tortát csak dicséri, hogy milyen szép, legfőbb dicsérőm és elismerőm, még egy egyszerű piskótát is mindig megdicsér, lehet már látja benne a kész tortát:D, de enni nem eszik egyikből sem. Ezért nem tortát sütöttem, hanem parfét készítettem, gondoltam ebből majd milyen jóízűen fog majd enni, hát nem , meg sem kóstolja. Na mindegy, majd a jövő szülinapjáig remélem kiderül, hogy mit is szeretne enni is, és nem csak gyönyörködni.
Azért terveim szerint a torta sem fog elmaradni ebben az évben sem, csak azt majd jövő héten, a nagy családdal együtt, remélem...

Szóval a parfé is most debütált nálunk, még nem csináltam, bár nagyon szeretem, gyermekkorom egyik kedvenc csemegéje, édesanyám gyakran készítette, általában vaníliás, kakaós és málnás változatban. Nem tudom miért nem fogtam eddig hozzá, mert egyszerű, és finom édesség, bár kalóriaszegénynek nem mondható, és azért gyorsnak sem, ha a fagyasztási időt is hozzászámoljuk, de néha belefér az ember életébe.

Hozzávalók:
4 dl tejszín
3 ek porcukor

5 tojás sárgája
3 ek cukor
1 vaníliás cukor, vagy 1 rúd vanília magjai vagy vanília kivonat

ha szeretnénk, akkor a tojásfehérje is felhasználható hozzá, ez esetben e mellé is 3 ek cukor


A tojássárgákat a cukorral és vaníliával elkeverjük, majd forró gőz felé tesszük és besűrítjük, majd lehűtjük.

A nagyon hideg tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük.

Ha a tojsáfehérjét is felszeretnénk használni, akkor azt is kemény habbá verjük a cukorral.

A kihűlt tojásos pépet elkeverjük kevés felvert tejszínnel, majd hozzátesszük a többi tejszínhez, jól elkavarjuk, ha szeretnénk, akkor a tojásfehérjehabot is hozzákeverjük. Én ezt most nem tettem, de édesanyám, hogy szaporítsa a a parfé mennyiségét mindig hozzá tette, emlékeim szerint semmivel sem volt rosszabb, s talán nem is annyira zsíros az egész.

Mikor jól elkevertem a tojásos pépet a tejszínben, akkor 3 részre osztottam, egyikbe kakaót kevertem, másikba meggyszószt (megfelel lekvár is amit leturmixoltunk, vagy mirelit gyümölcs szintén leturmixolva), majd rétegeztem egy tupperes tortagyűrűbe. Az egész (dupla adagot készítettem, tehát 8 dl tejszínből) nem fért bele, kicsi maradt ki is, azt másik edénykébe tettem.


Sokkal keményebb mint a fagyi, várni kell vele legalább 5 percet, hogy könnyen kanalazható legyen. A kész megfagyott parfé viszonylag könnyen kijött a formából, miután hajszárítóval megmelegítettem a forma oldalát.

32 megjegyzés:

  1. Boldog Szülinapot a Picurnak!! Nőjön nagyra békességben, boldogságban! :))

    VálaszTörlés
  2. Isten éltesse a kis - nagylányt! :o)

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot a lánykádnak! :)

    A parfé remekül néz ki, mindig mondom én, hogy ezek a gyerekek nem (mindig) tudják, hogy mi a jó. :D

    VálaszTörlés
  4. Jajjj de gusztaaaaa :)))
    Kérhetek egy szeletet?

    VálaszTörlés
  5. Még sok boldog szülinapot kívánok a kis gyönyörködőnek! :)
    Ez a parfé nagyon tetszik nekem, mert imádom a fagyit is. :)
    Viszek egy-két szeletet, jó lesz most estére.

    VálaszTörlés
  6. Istenke éltesse sokáig a kicsi lánykát! :)
    Nagyon mutatós finomság!

    VálaszTörlés
  7. Boldog szülinapot a kicsinek! Akkor most is a család többi tagja járt jól:)

    VálaszTörlés
  8. Boldog szülinapot kívánok a kislányodnak! én szívesen elfogadom az ő részét a parféból:)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon sok sok Boldog Szülinapot Kívánok!!!Szuperül nézz ki a torta :-)

    VálaszTörlés
  10. Isten eltesse a lanykadat!Nagyon erdekes ez a 3 eves kor,ezutan cska meg erdekesebb lesz!:)Sok puszi neki!

    VálaszTörlés
  11. Sok Boldog Szülinapot Lánykádnak!
    Parfé nagyon szép lett! Megkóstolnám!

    VálaszTörlés
  12. Sok Boldog szülinapot a lánykádnak:-)

    VálaszTörlés
  13. Köszönjük mindenkinek a jókivánságokat! És virtuálisan mindenki vehet a parféból!:))

    VálaszTörlés
  14. Boldog szülinapot a kislányodnak, és Isten éltesse sokáig!

    VálaszTörlés
  15. Kiskukta!
    Nagyon boldog születésnapot kívánok a kislányodnak!Isten éltesse sokáig!

    VálaszTörlés
  16. Nagyon sok boldog szülinapot kívánok a kislányodnak jó egészségben! :-)
    A parfétorta nagyon gusztusos!

    VálaszTörlés
  17. Nagyon sok boldogságot kívánok kicsi lányodnak, s no persze a Parfékészitő anyukájának is sok-sok ilyen finomságot. Ne izgulj, egyszer majdcsak eljön az az idő, amikor be fogja pótolni. Sok örömet Nektek, Szülőknek a gyönyörü lányaitokhoz. Éljetek szeretetben, boldogságban, s főleg jó egészségben.

    VálaszTörlés
  18. Boldog Szülinapot a KIcsidnek!:-)))
    Gyönyörű lett a tortád...mint mindig!:-)

    VálaszTörlés
  19. Hát ez is gyönyörű, mint nálad minden!

    VálaszTörlés
  20. Valoban nagyon szep lett! Boldog szulinapot a lanykadnak! Es kivancsi vagyok az igazi tortara, biztosan csodaszep lesz...

    VálaszTörlés
  21. Boldog szülinapot a kislánynak!!:))
    Nálunk is hamarosan elér az a nap. Már voltunk egyszer ovinézőben, nagyon tetszett Vikinek.
    Gyönyörű a parfé.

    VálaszTörlés
  22. Az Úr áldja meg a kislányodat!

    VálaszTörlés
  23. Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, igazán megható, hogy ennyien gondoltok ránk!

    VálaszTörlés
  24. A parfé gyönyörű lett!
    Isten éltesse a kislányodat!

    VálaszTörlés
  25. Szívből kívánok én is nagyon boldog születésnapot a Leányzónak! Ez a parfétorta ismét nagyon jó lett!!! Én is elvinnék most 1-2 szeletet :)

    VálaszTörlés
  26. Isten éltesse sokáig a kicsi lányod!:-))
    Nagyon szép a parféd!:-))

    VálaszTörlés
  27. Sok boldog születésnapot kívánok a lánykádnak!!!:)

    VálaszTörlés
  28. Köszönöm nektek is, parféra még lehet jelentkezni:))

    VálaszTörlés
  29. A jó Isten életesse erőben, egészségben, békességben, boldogságban!:)

    VálaszTörlés
  30. Boldog születésnapot kívánunk! :-)

    VálaszTörlés