2010. június 22., kedd

Őzfasírt tésztával és mustárszósszal


Ez így együtt egy nagyon fincsi kaja lett, férjem szerint eddigi legjobb variáció őzfasírtra (pedig elég sűrűn készül, ha van miből).


Hozzávalók a fasírthoz:

500 g darált füstöltszalonnás őzhús
1 tojás
1 szelet vízben áztatott kenyérbél
zsemlemorzsa
2 gerezd fokhagyma
só, bors, paprika

Az őzhúst fasírt részére eleve úgy tettem el a fagyóba, hogy már összedaráltuk szalonnával. Mivel az őz nagyon száraz ezt nem tudjuk kikerülni, különben nagyon száraz lenne a fasírtunk.
Még rég egy könyvből írtam ki az arányt, 1 kg őzhúshoz 300 g füstölt szalonnát írt, ezt én soknak tartom, ezért csökkentek mindig egy kicsit, most 2,2 kg-hoz tettem kb 300 g szalonnát, szerintem így is jó lett a végeredmény, de aki zsírosabban szereti az többet tegyen.
A fenti hozzávalókból fasírtmasszát gyúrunk, majd forró olajban apró fasírtokat sütünk. A sózással vigyázzunk, mert a szalonna is sóz a masszán.

A mustárszószhoz:

4 dl húsleveslé
1 kicsi fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
kb 10 szem borókabogyó
2 db babérlevél
1 ek olaj
kb 20 g vaj
1 ek mustármag
0,5 dl tejszín
0,5 dl tej
1 dl tejföl
1 ek mustár
1 kk méz
1 szűk kanálnyi +1 kiskanál liszt
só, bors
pár csepp citromlé

Eredetileg mártás sűrűségűre akartam, de ez attól jóval folyékonyabb lett, ezért nevezem inkább szósznak.
A hagymát apróra vágjuk, az olajon üvegesre pirítjuk, rávágjuk a kockázott fokhagymát, hozzátesszük a borókabogyót és a babérlevelet, felöntjük a levessel, főzzük mindaddig, míg kb. 2 dl lé marad. Félretesszük kicsit hűlni.
A vajon a mustármagot megpirítjuk, majd hozzátesszük a szűk kanálnyi lisztet, ráöntjük az átszűrt fűszeres húslevest. Felforraljuk, majd hozzátesszük a tejet és a tejszínt.
A tejfölt a kiskanálnyi lisztel, mustárral és mézzel elkeverjük, majd ezt is hozzáadjuk az alaphoz. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, meglocsoljuk pár csepp citromlével, felforraljuk.
Kicsit lehetett volna sűrűbb, majd következő alkalommal több lisztet teszek, de más gond nem volt vele, sőőőt.

9 megjegyzés:

  1. Nagyokat nyelek, nagyon guszta

    VálaszTörlés
  2. De jóóó! A mustármártás is szuper lehet!
    Nekem is van egy nagy csomag szarvas a fagyómban, de mivel még sohasem főztem vadhúst, egyelőre csak szemezek vele.. :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól néz ki! Én se főztem még vad húst!

    VálaszTörlés
  4. Ez valami álomfinom lehet...Annyira éhes vagyok, légyszi küldj belőle, csak egy falatkát ! :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm lányok!
    Ami mindenkinek adnék én nektek, de sajna vasárnap volt terítéken, azóta már se híre se hamva...Majd legközelebb szólok előre, jó?:))

    VálaszTörlés
  6. Hú de jó lehet! Én még fasírtot nem ettem őzből... Csak pörköltet. De az is fini volt! :)

    VálaszTörlés
  7. Biztos finom ,én még soha nem főztem
    vadat.De nagyon szeretem!!

    VálaszTörlés
  8. Finom, finom, finom! Érzem az ízét! Megcsinálom, megcsinálom, megcsinálom!!!
    nagyzsuzsa

    VálaszTörlés
  9. Nagyzsuzsa, köszi, szerintem is nagyon fincsi volt!

    VálaszTörlés