2010. június 19., szombat

Lapcsánka-VKF XXXV.

Bevallom most nem mentem ki, hogy kint süssem meg ezt a finomságot, de az asztali grillünket gyakran viszem ki is, és ott sütünk rajta ezt-azt. Így volt ez múlt vasárnap is, de akkor képek nem készültek, pedig akkor a husi is kint sült, és köretnek csináltam mellé lapcsánkát, és tejfölös-fokhagymás ubisalit.
Ma főt hús mellé, paradicsommártás társaságában, köretnek készítettem, így is finom volt.
Elkészíthetjük egy tejfölös-sajtos-fokhagymás mártogatós mellé is vacsorára.

Hozzávalók:
1 kg krumpli (nem új)
1 csapott kk
2 tojás
3-4 ek darált zabpehely
só, bors, petrezselyemzöld ízlés szerint
1 gerezd fokhagyma reszelve
kevés olaj a formázáshoz

A krumplit megpucoljuk, megmossuk, nagylyukú reszelőn lereszeljük, megszórjuk a sóval, hagyjuk kb. 15 percet levett engedni. kinyomkodjuk belőle a vizet, hozzákeverjük a többi hozzávalót, kezünket beolajozzuk, teszünk bele 2-3 evőkanálnyit a masszából, és tenyérnyi nagyságra nyomkodjuk, a lényeg hogy jó vékony legyen, mert úgy könnyen átsül. Megkenjük mégegyszer a felületét olajjal, majd tenyerünkről átfordítjuk az asztali grillre.


Mindkét oldalát megsütjük, majd tálalhatjuk is.
Nekem EZ a típusú grillezőm van, 4-es fokozaton sütöttem rajta.

7 megjegyzés:

  1. Még sosem készítettem, pedig nagyon szeretem. Guszta

    VálaszTörlés
  2. Nálunk röstli a neve, de az egyik kollégám tócsninak hívja. Szeretjük mi is. Ezt a grillapos variációt is ki kell próbálni, mert eddig olajban sütöttük, az meg nem éppen fogyókúrás kaja.
    (u.i. hamarosan megy az email válaszom, csak lefektetem a törpéket)

    VálaszTörlés
  3. De jó! még én sem láttam grillen sütve, jó az ötlet.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon finom lehet és jól is néz ki!:)

    VálaszTörlés
  5. Matutkaaa! :) Nagyon szeretjük, sok fokhagymával. Jó ötlet a zabpehely, ki fogom próbálni.

    VálaszTörlés
  6. Kedvencem, mindennap megenném (csak reszelné valaki). Én sok fokhagymával, a családom pedig sajtot, tejfölt tesz rá. De hallottam, aki káposztát reszel bele, isteni, úgy is!
    Panni (csetbox)

    VálaszTörlés
  7. Én nagyon gyakran sütök! Ez a gyermekkori kedvenc eledelem!!!... De én berének hívom, így ismertem meg. :-)

    VálaszTörlés