2013. március 8., péntek

Málnás-túrós piskótatekercs


Suliba már megvolt a farsang, de ma az oviba van. Elő kell rukkolni valamivel, állandósul úgy néz ki az  időhiányom, de azért sem hagyom magam. Mára készült konyhámban egy torta, aminek málnás-túrós tölteléke volt, hát innen jött az ötlet, hogy az egy adag (mi úgyis sok a torta méretéhez) krém maradékát piskótatekercsnek hasznosítsam, időben ez volt a legkivitelezhetőbb számomra.
4 tojásból sütöttem egy teljesen normál piskótát (mint pl EZ), majd megtöltöttem EZZEL a krémmel (vagyis a megmaradt részével).
Szerintem ez a krémmennyiség, ha direkt piskótatekercsnek készítjük, 2 bőségesen megöltött tekercsre elegendő (vagy 3 normál).
Miután rákentem a krémet a piskótára kicsit betettem a hűtőbe kötni, utána tekertem fel, ezzel megakadályozva az esetleges kicsorgást, majd ezután jól kihűtöttem.
A tekercset belehetett volna vonni csokival, de én a gyorsabb módszert választottam, megszórtam egy kis porcukorral.

3 megjegyzés:

  1. Tőled mindig tanulok valamit. Most azt, hogy ha kicsit hűtőbe tesszük nem buggyan ki a töltelék. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Ó de finom lehet ! Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
  3. A számban érzem az ízét hmmmm :)

    VálaszTörlés