2011. június 17., péntek

Mustáros tejfölben sült csuka

Tegnap készült ez a finomság vacsorára, kép az nem készült, mert késő is volt, nem egy nagy látvány, éhesek is voltunk,  és bevallom, nem számítottam rá, hogy ennyire finom lesz. Férjem szerint eddig ez volt a legízletesebb fogás csukából, szerintem is. 

Az ötletet úgy emlékszem, hogy egy pecás újságban láttam, de már nem tudom melyikben. Ott egy gyakorló pecás írta le tapasztalatát, hogy hosszú évek kísérletezései után rájött, hogy a csuka így a legfinomabb, és igaza volt, tényleg nagyon ízletes így a csuka. 

Kb. 500 g csuka volt, ezt sóval (szűk kiskanál), borssal (2-3 csipet) megszórtam, ha lett volna idő hagytam volna rajta állni 1-2 órát, de ez most elmaradt. Kb. 5-6 ek tejfölt kb. 1 ek mustárral elkevertem, hozzá reszeltem1 gerezd fokhagymát (ez nem volt a receptbe emlékei szerint, de nem rontott rajta). A halszeleteket egy jénaiba tettem, rákentem jó vastagon a mustáros tejfölt, majd forró sütőbe toltam, kb. 25 perc alatt meg is sült. Mi rizzsel ettük, de szerintem finom lehet krumplival  vagy csak úgy friss kenyérrel is. 

6 megjegyzés:

  1. Hát az én férjem még sosem hozott haza csukát, majd jelzem is neki az igényemet, mert ez finom lehet, szívesen megkóstolnám! :)

    VálaszTörlés
  2. Feltétlenül kipróbálom! Olykor-olykor akad a horogra csuka is, de eddig egyben megsütöttem, úgy elég gumiszerű volt, nem nyerte el a tetszésünket. A maradék halászlébe került:o) De a következőnek itt lesz ez az egyszerű, de nagyon jól hangzó recept, garantáltan kipróbált és letesztelt, akkor csakis jó lehet:o)

    VálaszTörlés
  3. Mary, az volt:)

    Egycsipet csak nem halat kívántál meg? Mi történt :D

    Nöné, remélem nektek is bejön :)

    VálaszTörlés
  4. Így haza érve a Hargitáról nekünk is nagyon bejönne.

    VálaszTörlés
  5. Kiskukta, nézz be hozzám, vár egy díj! Fogadd szeretettel!

    VálaszTörlés