2011. január 14., péntek

Hogyan verjük fel a tejszínt

Gyermekkoromban már megtanultam hogyan is kell tejszínt felverni és meglepődve láttam mikor elkezdtem netezni, hogy ez sok embernek mekkora problémát jelent. Pedig nem bonyolult, két dolog szükséges hozzá, magas zsírtartalmú, jól behűtött tejszín, és türelem.

Édesanyám a házi tejet hűtőbe tette, megvárta, hogy jól lehűljön és feljöjjön a tetejére a tejszín, majd ezt óvatosan egy öblösebb kanál segítségével leszedte. Amit sikerült tejmentesen leszedni abból készült a tejszín vagy a vaj, amihez már keveredett egy kis tej is abból már csak tejföl készülhetett.

Hogy a tejszínből vaj vagy tejszínhab lesz azt a hőmérséklet határozza meg. Ha egy tejszínt alaposan behűtünk nem fog kicsapódni!!! Ha ezt nem teszünk meg, akkor kicsapódik belőle a zsír, elválik a savótól, és ott lesz a kezünk alatt a vaj. Ez csak egyszerű háziasszonyi megfigyelés, de így van, ki lehet próbálni. Olvastam valahol pontosan azt is, hogy hány fok fölött lesz a tejszínből vaj, de már nem tudom hogy merre, de nem is az a célom ezzel a bejegyzéssel, hogy tudományosan alátámasszam a mondanivalómat.

Én ha díszíteni akarok tejszínnel, vagy biztosra akarok menni, akkor előtte még be is teszem a tejszínt a fagyasztóba úgy 20-30 percet, nem baj ha már kicsit jégkristályos lesz a szerkezete. Ez főleg nyáron lényeges, mert egy jól behűtött tejszín nem fog olyan gyorsan átmelegedni a felverés alatt, sikerünk lesz vele. Ha krémbe kerül a tejszín, és a krémbe zselatint is teszek, akkor nem mindig hűtőm le fagyóba is a tejszínt, hanem eltekintek ettől a lépéstől, de a tejszínt akkor is közvetlenül felverés előtt veszem ki a hűtőből (lényeges, hogy ne 5 percet legyen a tejszín a hűtőbe, hanem pár órát, tehát legyen ideje megfelelően lehűlni).
Nyáron nem hátrány, ha az edényt is behűtjük amiben a tejszín felfogjuk verni, sőt a habverőt vagy a mixer villáit is, ezzel is biztosítva a megfelelő hőmérsékletet.

Az igazi tejszín nem fog olyan könnyen és hamar felverődni (ha jól be van hűtve akkor sem ) mint a nővényi utánzatok, türelem kell hozzá, és lehet nem is lesz pont olyan kemény, de!!! sokkal-sokkal finomabb mint a növényi társa. Szerintem össze sem lehet hasonlítani, de úgy gondolom, hogy főleg egy ünnepi tortánál érdemes rá áldozni.
Én az Aldiba kapható kis dobozos tejszínt használom, jó árban van, és eddig még negatív tapasztalatom nem volt vele.

Édesíteni ízlés szerint lehet, ha édesen szeretjük, akkor is bőven elég 1 dl tejszínhez kb 1 evőkanál porcukor. Én akkor szoktam hozzá tenni mikor már nagyjából felvertem a tejszínt.

11 megjegyzés:

  1. Köszi az infót, én mostanában már csak növényit vettem, mert mindig vajként végezte a tortára szánt díszítés. Tennél fel képet az aldis dobozról? Már csak azért, mert ki szeretném próbálni. Ja és olyan kérdés, hogy nem enged le a hab? Vagy díszítéshez kell habfixáló?

    VálaszTörlés
  2. Noémi nagyon jó a leírás én is így csinálom de én a Lidl-be veszem a tejszínt. :) Nyáron a fagyiba is nagyon bevált!

    VálaszTörlés
  3. Ez jóóó írás, nagyon! :)

    Sok helyen olvasom, hogy azért használnak növényi habot, mert a tejszínt nem lehet felverni. Bosszantó, mert nem egy kezdő háziasszony készpénznek veszi ezt az infot. :(
    Minden habtejszínen rajta van, hogy legalább 12-18 órára tegyék hűtőbe - én literest használok, arra rá is fér ennyi hűtés, de soha nem volt semmi gondom vele. Beteszem használat előtt egy nappal és tökéletes. Ha jól fel van verve, kemény lesz és fixálás nélkül sem esik össze. Minimális odafigyelés kell hozzá, nem több.

    VálaszTörlés
  4. Kata, holnap megpróbálok képet is feltenni. Amúgy dobozosból csak ez az egyfajta van.
    Nézd meg ezt a tortát:
    http://kiskukta.blogspot.com/2009/11/diplomata-torta.html
    Itt is tejszín van, nem szoktam fixálót használni, ha jól fel van verve a díszítéshez fölösleges, töltő krémbe zselatint használok. Volt pár szelet ami még a 3 napot is megélte, és nem esett össze a hab.

    Mary, hozzám az Aldi van közel azért innen veszem, de jó infó, úgy tudom, hogy még a Penny-t is dicsérik.

    Egycsipet, bővítem az alapreceptjeim reprtoárját:))

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm! Ki fogom próbálni, és ha tényleg jó a Penny-s kis dobozos, arról írjon már valaki, mert az lenne a legközelebb. (Aldi, meg Lidl csak másik városban van)
    Illetve a Penny-s olcsóbb is, mint a hulala, ami nem egy utolsó szempont.
    Minden esetre nagyon hasznos volt ez a bejegyzés, mert így nem adom fel, az igazi tejszínnel való díszítést.
    Majd tedd ki ennek a bejegyzésnek és a piskótásnak a linkjét úgy mint a fondantosokat! :)

    VálaszTörlés
  6. Kata , a barátnőm azt mondja, hogy jó, ő a Pennyhez lakik közelebb, és azt használja. Egy próbát mindenkép megér.
    A piskótát és ezt is külön gyűjtöm , a címkék közt a tortakészítést kell keresni egyenlőre (de váltzotatni akarok), de a blogom címe felett van pár link, ott az alapreceptek közt megtalálható. És reményeim szerint oda kerülnek a már bevált krémek is.

    VálaszTörlés
  7. Szuper összefoglaló! Sok hasznos tippel.

    Én a Lidl-es tejszínre "esküszök" az kedvező árú és könnyen is lehet vele dolgozni. De kipróbálom az Aldisat is.
    Életemben egyszer használtam növényi alapú habot, hááááát nem igazán voltam vele megelégedve.

    Örülnék, ha írnál még ehhez hasonló posztot :). Soka tanulunk Tőled!
    puszi

    VálaszTörlés
  8. Ami, örülök, hogy ha hasznos. Igyekszem ilyen alap dolgokat is beírni lassanként, ahogy időm engedi.
    Nálunk nincs Lidl, így én azt nem próbáltam, de jó, hogy írjátok ezeket is, mert máshol meg lehet Aldi nincs, így van más alternatíva is. (A növényi tejszínhab, szerintem nem érdemli meg a tejszínhab nevet. )

    VálaszTörlés
  9. Jövök a határon túlról, hátha segítségére leszek valakinek...

    Itt régebb nem lehetett igazi habtejszínt kapni, most már van többféle: a Millis, ami 30%.os, a Meggle-s, ami szintén 30-as és van a La Dorna, ami a legeslegjobb, és 35%-os. Olyan nincs, hogy összeessen. Igaz, hogy 15 lej körül van litere, de egy-egy különleges alkalomkor megéri a befektetést.

    "Hétköznapokon" mást szoktam használni: a Kauflandban kapható kis, 250 g-os dobozos tejszínt, Vian a márkája. És szintén nagyon jó. Már csináltam tortát azzal is. Picivel hosszabb ideig kell verni, mint a Dornásat. Ez 30%-os. És ételekbe is ezt használom.:P Mindig tartok belőle itthon, mert így ha csak kevés is kell valamibe, elfogy.

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szépen köszönöm a határontuli bejegyzést igy én is tudom milyen lehetöségem van,üdv. minden sütni-fözni szeretöknek.Erzsike

    VálaszTörlés
  11. Az én első tejszínhabom valami borzalmas lett... épp egy olyan sütit szerettem volna készíteni, aminek a legjellegzetesebb momentuma a tejszínhab és a főzőtt vanília krém. Persze a krém is csomós lett:D:D na jó, az volt az első próbálkozásom:D
    A tejszín egyszerűen nem akart felverődni! Folyós maradt én pedig már rosszul voltam az izgalomtól, mert meglepinek szántam a sütit!
    Végül is lisztet tettem bele, amitől az íze teljesen más lett:D
    Aztán kaptam a tippet, hogy a tescóban is kapható Hulalát kell használni... azóta azzal sütök és csak pozitív tapasztalatom van vele!:)

    VálaszTörlés