2022. december 19., hétfő

Olvadozó hóember és fényfüzér írókázása lépésről lépésre






Nagylányom kézműves ajándékot szeretetett volna készíteni pár barátjának, ötleteket keresett rá, így jött az ötlet az olvadozó hóemberre és a fényfüzérre. Természetesen felajánlottam a segítségem.




A hóemberhez fehér pillecukrot szereztünk be, írókával arcot rajzoltunk rá.



Kerek mézeseket sütöttünk, a hóemberhez amőba alakot , a füzérhez karikát írókáztunk. 


Mikor kicsit megkötött a kontúr betöltöttük terülő mázzal, a fényfüzérest rögtön folytattuk, elkészítettük a füzér részét is. Feketére színezett írókát használtunk hozzá és mini méretű smartis cukorkát.  A hóember megkapta a fejét és a gombját. Ezután vártunk, hogy megkössön a máz.


Majd színezett írókával megrajzoltuk a sálat és a kezeket.





2022. december 15., csütörtök

Fűszeres rántott sajtgolyók


Nem újkeletű dolog, sok blogon, receptet felületen megtalálhatjuk az elkészítését. Olvastam olyat, ahol nem tettek bele lisztet, volt elég sok tojásos, volt aki hempergeti zsemlemorzsába , van aki nem, de mindenki azt mondja, hogy nagyon gyors és nagy előnye a rántott sajthoz képest, hogy nem folyik ki, könnyű vele dolgozni. Mindezt megerősíthetem, a legtöbb idő a sajtreszeléssel megy el, a többi már gyerekjáték. 

Hozzávalók

280 g sajt  ( pl gouda, trappista)

1 nagyobb tojás+ 1 fehérje (vagy 2 kisebb tojás)

30 g liszt

Csipet só, bors, szerecsendió 

1 kiskanál szárított snidling

Kevés zsemlemorzsa és szezámmag a hempergetéshez

Olaj a sütéshez

A sajtot lereszeljük, elkeverjük a liszttel, fűszerekkel. A tojást lágyan felverjük, a sajtos keverékhez öntjük, összedolgozzuk. Kisebb diónyi golyókat formázzunk, ezután zsemlemorzsa és szezámmag keverékébe hempergetjük ha szeretnénk, de simán is lehet hagyni. Én, mint ahogy a képeken látszik, felét hempergettem, felét simán hagytam , mindkettő egyformán gusztusos, nem folyt ki, mindkettő roppanós. Kb 20 percre hűtőbe tesszük, majd forró olajban frissen sütjük.


 

2022. december 2., péntek

Rudolf, a rénszarvas írókázása lépésről lépésre

Gyermekek körében nagyon kedvelt forma a rénszarvas, de azért rénszarvas formát nem lehet bárhol kapni. De Mézi formát azt igen, ezért mutatok egy ötletet rénszarvasra mézi figurából.


Nincs más dolgunk , csak a megsült Mézi figurát fejtetőre állítjuk, megrajzoljuk a szarvas fejét, kakaóval barnára színezett írókával.


Megrajzoljuk a szarvát is. 


Mikor száradt kicsit a kontúr betöltjük terülő mázzal, ami ugyan az az íróka, csak plusz pár csepp vizet keverünk hozzá. 


Kitöltjük a fej részét is


Hagyjuk szinte teljesen megszáradni, ezután a kontúrozó írókából először a szemfehérjét és a piros orrot rajzoljunk meg, majd ha megszáradt a fehér utánna rátesszük a barna szembogarat is. 
A pirosat a fehér kontúrozó írókából készítjük piros festék hozzáadásával. Festékfüggö hogy ellágyítja e az írókát, ha igen, akkor porcukorral javíthatjuk, ha túlságosan kemény lenne, akkor még víz hozzáadásával orvosolják. 
Az íróka készítéséről az előző posztban írtam részletesebben. 



 

2022. november 29., kedd

Írókázott mézesek


Az írókázás nagyon jó kis elfoglaltság a hosszú téli estékre, föleg ha pár gyerkőcöt is be tudunk vonni. Engem például kikapcsol, örömöt sikerélményt ad, és nem mellesleg remek kis ajándékok készülhet így a családnak, barátoknak.

Pár szó az írókához. Pontos recept nincs, mivel tojás függő hogy mennyi porcukor kell 1tojás fehérjéhez. Egy nagyobbacska tojáshoz kb 200-250 g porcukrot számolhatunk. A tojást kissé felverjük, hozzáadjuk a porcukrot kis részletekbe, mikor úgy gondoljuk hogy jó, egy kanálnyit zacskóba töltjük, és kipróbáljuk. Ha terül, akkor még kell bele porcukor, ha pontozáskor csúcsos marad, akkor pár csepp vizet igényel. Az állag megfelelő eltalálása kicsit türelemjáték az elején, de hamar rá lehet érezni. 

Hoztam pár ötletet a díszítéshez . Pl a fenti fenyőfa nagyon látványos, ugyanakkor nagyon egyszerű az elkészítése is, egy kézbevétellel elkészül.



Talán a szív alakú mézest lehet a legsokoldalúbban díszíteni, legalábbis nekem arra van a legtöbb ötletem . Arra kell odafigyelni, hogy ha csíkra tennénk pontokat vagy írókáznánk csipke szerűen, akkor hagyjunk kis időt az csík, vagy bármelyik más elem száradására, utánna folytassuk a további díszítést. Gyakorlatilag ez úgy a legkönnyebb, ha még rajzoljunk a szív alakot kb 15-20 darabnál, aztán írjuk rá tovább a pontot, hullámvonalat stb. Ha még erre is jön valami akkor ugyanúgy hagyjuk szikkadni, majd folytatjuk az írást. Mindez azért fontos az hogy ne folyjon egybe az írókánk, szép kontúros legyen a végeredmény.  Így van hogy 3-4x is kézbeveszünk egy egy darabot míg elkészül.


Megmondom őszintén, hogy a haranggal, hullócsillaggal mindig bajba vagyok, sok ötletem nincs rá túl sok ötletem, a fenti díszítés amolyan Jolly Joker, szinte minden formán jól mutat. 

 
Csillag esetében is többnyire az egyszerűsêgre törekszem.



És akkor itt vannak a látványos kis hópelyhek.  Ha nincs hópehely formánk kör alakú mézest is szaggathatunk, azon is jól mutat a hópehely minta.

 

2022. november 28., hétfő

Angyalka mézesből


 




Lassan jönnek az ünnepek, ezért úgy döntöttem hozok pár ötletet mézes díszítéshez. Első legyen a sorban ez a cuki angyalka, amiben a legjobb, hogy semmi különös kiszúró nem kell hozzá, két különböző méretű szív és egy karika kiszúró elegendő hozzá. Az ilesztéseknél egy kis ecsettel ajánlatos megvizezni a tészta szélét. A díszítésnek meg csak a fantáziánk szabhat határt. Jó hangolódást mindenkinek az ünnepekre

2022. november 22., kedd

Egyszerű fehér kenyér



Több év kihagyás után újból elkezdtem kenyeret sütni.  Receptért ki máshoz mentem volna mint Limarához, s örömmel nyugtáztam, hogy nem is megy olyan rosszul. 
Érdemes körbenézni nála a bejegyzést, rengeteg jó tanács és praktika olvasható a bejegyzésében. 

Hozzávalók: 
500 g kenyér liszt ( vagy 250 g finom liszt+250 g rétes liszt, vagy 500 g finomliszt+ egy púpos kiskanál sikér)
3 dl víz
20g élesztő
2 kiskanál só
kiskanál ecet
2 kanál olaj

Az olajat kivéve mindent összegyúrunk, kb 10 perc dagasztás után hozzáadjuk az olajat, még 5 percig dagasztjuk, majd meleg helyen kb 40 percig kelesztjük, majd finoman átgyurjuk, még 15 percet kelesztjük. Utánna formázzuk.  
Meleg helyen kb 50 percet kelesztjük, de ez hőmérséklet függő. Kelesztés után vágjuk be a kenyeret, majd forró 230 fokos sütőben sütjük letakarva 40 percet,  fedő nélkül 10-15petcet míg szép színe lesz. 

Mivel a finomliszt az olcsó én azt használok, tökéletesen működik sikérrel is, rétesliszttel keverve is. 
Sütéshez vaslábast használok, a kenyeret és a fedőt is megspriccelem vízzel. A vaslábast előre a sütővel egyszerre felforrósítom.





Az 500 g liszthez elég egy kb 3.5-4 literes edény, ebből bő 750 g kenyér lesz, másfél kilós kenyérhez szükség van legalább egy 6-6.5 literes edényre.

Tahinis kalács

Limaránál találtam rá a receptre, finom , pontos recept, érdemes elkészíteni. 
https://www.limarapeksege.com/2022/08/tahinis-kalacs.html?m=1