2012. december 2., vasárnap

Csokis-meggyes piskótatekercs


Ritkán sütök mostanság saját részre, látszik is a blogomon, ha meg sütök, akkor meg semmi újat, csak a régiekből mazsolázgatok. Ilyen időszakot élek, de nem baj, kell ez az időszak nekem, átértékelem a dolgokat, mi a fontos, mi nem, mire kell több idő, mire nem, mivel foglalkozzak, mivel nem...
Advent van. Az advent számomra amúgy is egy ilyen időszak, várok, készülök, testiekben is, de lelkiekben is a karácsony ünnepére. Jó kicsit elcsendesedni a pörgésben, jó kicsit megállni, gondolkodni.

Na de ebben a blogban nem ez a lényeg, hanem a recept.

Piskóta hozzávalói:
6 tojás
6 púpos evőkanál liszt
6 evőkanál cukor
2 evőkanál olaj
A tojást szétválasztjuk, a fehérjét a cukorral felverjük, majd hozzáadjuk a tojássárgákat, legvégül hozzászitáljuk a lisztet, elkeverjük. Kikenjük gáztepsi méretű 2 sütőpapírral, majd 175 fokon megsütjük. Miután megsült papírról leválasztjuk, majd feltekerjük, és így feltekerve hagyjuk kihűlni.

A krém hozzávalói:
4 tojás
200 g cukor
100 g darabolt étcsoki
2 ek. kakaó
kis diólikör (vagy rum)
200 g vaj
A cukort az egész tojásokkal "fehéredésig" habosítjuk, majd gőz fölött állandó keverés közben hőkezeljük a krémet (5-10 perc, míg fel nem forrósodik a krém, ujjammal szoktam ellenőrizni, nem kell felfőzni). Ezután beletesszük a csokit és a kakaót, addig kavarjuk, míg felolvad benne a csoki.
Ezután jól kihűtjük (ne sajnáljuk a hűtésre az időt, ugyanis akkor lesz jó habos a krém, ha jól behűtjük az alapot)
Miután kihűlt az alap szobahőmérsékletű vajjal kikavarjuk. A krém készítése részletesen képekkel ITT megtekinthető.

A piskótákat kitekerjük, megkenjük a krémmel, egyik végébe meggyet sorakoztatunk, majd erről az oldalról feltekerjük a tekercset. Kihűtjük, majd tetszés szerint szeleteljük.

2012. október 6., szombat

Cukros-fahéjas rúd


Limara nyomán.  Receptet tőle vettem, amit így írt le:

60 dkg finomliszt (én fele rétest használtam)
1 tk. só
3 ek. cukor
1 tojás
2 tojás sárgája
3 dl langyos tej
6 dkg puha vaj
3 dkg friss élesztő

Mindebből nagyon lágy fánktésztaszerű tésztát dagasztottam, miután megkelt 12 részre osztottam. Hosszúkás csíkokat nyújtottam belőle, majd egyik végét ujjnyi vastagságban bemetszettem, másik végétől pedig feltekertem (Limaranál láthatók fázisfotók a készítéséről, és egyéb variációk is). 
Sütőpapírral ellátott tepsire helyeztem, hagytam kelni kicsit, lekentem egy tojásfehérjével, majd megszórtam fahéjas cukorral. 175 fokon aranybarnára sütöttem, sikert arattam vele leánykáim körébe :)

2012. június 26., kedd

Gombás-zsályás pirítós


Mai vacsim, csak az enyém, ugyanis egyedül voltam ma itthon. Ilyenkor megpróbálok olyat csinálni, amit a lányok nem szeretnek, és élvezhetem az ízeket :)
Nagyon fincsi a gomba pirítóssal! Főleg, ha így van fűszerezve, elkészítve:
Kevés forró olivaolajon zúzott  fokhagymát és egy kis zsályát átforgatunk, majd hozzáadjuk a szeletelt gombát, sózzuk, majd míg levet enged fedő alatt pároljuk, majd levesszük a fedőt, és és "zsírjára" sütjük, fűszerezzük még egy kis borssal.
Egyszerű, de nagyszerű vacsi felvágott helyett kiváló!

2012. május 1., kedd

Répás-csokis keksz



Mielőtt mindenki szörnyülködne a párosításom elárulom, hogy már harmadjára készítem, és a gyermekeim körében osztatlan a sikere.
Valójában azért kezdtük el sütni, mert elég sok répát hord haza nagylányom, kapják az iskolába olykor olykor gyümölcs helyett. Ő nem szereti nyers formában, és mindig velem akarta megetetni saláta formájában. hát egy idő után untam a dolgot. Megemlítettem neki, hogy lehet ezt sütibe is belesütni, keresgéltünk, és rátaláltunk a Rita konyhájában a répatorta kekszre, és azt követtük nagyvonalakban, s közben saját ízlésünkre formáltuk az alapanyagokat. Elmondhatom, hogy messze felülmúlta ez a keksz várakozásaimat.

Hozzávalók:

1 csésze 225 ml

1 csésze liszt
1 csésze őrölt zabpehely
1/2 csésze barna nádcukor
1/2 kiskanál fahéj
csipet szegfűszeg
1/4 kiskanál őrölt gyömbér
1/2-1/2 kiskanál sütőpor ill. szódabikarbóna
100 g vaj/margarin
1 nagyobb tojás
kb. 70 g darált dió
100 g apróra vágott csoki
3/4 csésze reszelt répa
opcionálisan kerülhet bele 2-3 ek. szezámmag is, nem rontja el

Mindezt összekeverjük, majd diónyi gombócokat formálunk, ellapítjuk, sűtőpapíros tepsire helyezzük őket, majd 175 fokon aranybarnára sütjük.
Nagyon finom könnyed, ropogós, omlós keksz lesz belőle, tele minden jóval!!!

2012. február 18., szombat

Hájas tészta



Életem első hájas tésztája, és nagyon jól sikerült :) Köszönhetem ezt nagynéném receptjének, és telefonos segítségének.
Amúgy soha nem gondoltam, hogy én valaha is hájast fogok sütni, mert még lánykoromban segédkeztem valakinek hájas sütésénél, és megutáltam a szagát. Azt, amikor forró késsel vágtuk el a tésztát, hát számomra az gyomorforgató volt...
Most nem forrósítottam kést, hanem egy jó éles késsel vágtam a tésztát, így nem volt semmi bajom, és a képeken látszik, hogy nem tett kárt ez a kis változtatás a tészta szerkezetében, gyönyörű leveles lett, még mindig csak nézem, hogy ezt tényleg én csináltam ? És igen, én. Nem mondom, hogy nem munkás, de néha belefér :)
Amúgy most sem magam találtam ki, hogy ezt sütöm, főnöknőm kért meg rá, hogy ad hozzávalókat, csak süssem meg neki. Szabadkoztam, hogy én még soha, meg hát lehet nem is lesz jó, de végül is csak bátorságot merítettem, és nem bántam meg, megy ez :)

És akkor a számomra kincset érő recept :

Összeállítjuk a tésztát.
500 g liszt
2 tojássárga
2 evőkanál cukor
2 evőkanál tejföl
fél kiskanál só
1 evőkanál ecet
ásványvíz , amennyit felvesz (hogy kalácstészta lágyságú tésztát kapjunk)
Mindezt jól kidolgozzuk, majd pihentetjük fél órát.

Közben elkészítjük a hájas kencét.
500 g tiszta (hártyamentes) hájat ledarálunk, és összegyúrjuk 200-250 g lisztel (én most 200-al gyúrtam) és 2 evőkanál ecettel.  Ezt 4 részre osztjuk, szobahőn hagyjuk.

A pihentetett tésztát enyhén lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk,  majd 1 rész hájjal türelmesen megkenjük (én ujjam segítségével maszatoltam). Hajtogatjuk. Ezt a műveletet 4x ismételjük, közben 20-25 percig hideg helyen pihentetjük a tésztát.  Nagynéném szerint arra kell ügyelni, hogy mindig ugyanúgy hajtogassuk, és mikor hűl/pihen a tészta, akkor se forgassunk rajta, tehát ügyeljünk rá, hogy mindig ugyanúgy tegyük be és vegyük ki a hűtőből (a deszkával együtt), hogy közben ne fordítsunk rajta. Elméletileg így lesz szép leveles. Én a következőkép hajtogattam: balról jobbra, jobbról balra, lentről fel, fentről le.
Amire még vigyázzunk, a háj ne olvadjon meg, mert árt a tésztának.
A négyszeres hajtogatás után 1 éjszakát pihentessük hideg helyen a tésztát, ezután nyújtsuk 5-6 mm vastagra, és tetszés szerint készíthetünk belőle lekváros, diós hájast, vagy lapokat krémesnek, ez esetben vékonyabbra nyújtsuk kicsivel.
Kb. 6x6-os kockákat vágtam a kinyújtott tésztából, majd rá egy kis lekvár pl. szilva, majd félbe hajtottam, nem kell lenyomkodni.




Sütőpapírral ellátott tepsire sorakoztattam, majd kb. 2000fokon  kb. 25 percig sütöttem.
Kihűlés után vaníliás porcukorba forgattam.



2012. január 8., vasárnap

Zserbó



Volt már pár próbálkozásom zserbóra, de egyik sem tetszett igazán, de ezzel teljes mértékbe meg vagyok elégedve. Receptjét Limaranál találtam, nagyon jó arányok vannak benne, ezután nem hiszem, hogy keresgélnék tovább.

Hozzávalók:

a tésztához
50 dkg liszt
25 dkg margarin
4 ek. porcukor
1 vaníliáscukor
1 mk. szódabikarbóna
csipet só
1 tojássárgája
1 dl tejföl
0,5 dl tej
1 dkg élesztő

a töltelékhez
30 dkg daráltdió
25 dkg porcukor
2 cs. vaníliáscukor
1 nagy üveg (720 ml) lekvár (én meggyet vagy sárgabarackot ajánlok)

a tetejére
150 g csoki
3-4 ek olaj

Egy nagyobb tepsit kikentem zsírral majd meghintettem lisztel. 
Összeállítottam a tésztát. A tejfölt és a tejet kimértem, majd elkevertem benne az élesztőt.  
A lisztet elmorzsoltam a  margarinnal és a sóval. Közepébe lyukat formáltam, ide tettem az összes többi hozzávalót, majd az egészet összedolgoztam. 3 részre osztottam,  félretettem kicsit , míg a tölteléket összeállítottam. (Ehhez a diót elkeverjük a cukorral és a vaníliáscukorral.) 
Kinyújtottam egy lapot, megkentem a lekvár felével , megszórtam a diós keverék felével. Kinyújtottam a következő lapot, rátettem a töltelékre, majd ismét lekvár, dió, majd végül az utolsó lap jött. 
180 fokon kb. 30-35 percig sült. Hagytam, hogy teljesen kihűljön.  Az csokit az olajjal együtt felmelegítettem, majd ráöntöttem a süti tetejére,szépen eloszlattam. Itt már vége is lehetett volna a munkának, de még megszórtam hópehely alakú szórócukorral, mert volt még belőle, és ugye ezt jobb télen elhasználni :) Amúgy a szórócukort Gabitól, a tortatanonctól (vagyis már-már mester) kaptam, köszönöm nagyon szépen!

2012. január 7., szombat

Paradicsomos húsgombóc


Bolognai spagettit akartam készíteni, mindent vettem hozzá, csak spagettit nem...Ezért az  itthon fellelhető alapanyagokra hagyatkoztam:)
Mivel eredeti tervemet nem tudtam követni, s mivel amúgy is ma kísérletezős kedvembe voltam, így kerestem egy jónak tűnő receptet és azt készítettem el.  Egyből tisztatésztához fordultam, és lám legfrissebb bejegyzése ilyen paradicsomos húsgombóc,  csak ő saját készítésű spagettivel tálalta... hát biztos nagyon finom lehet.

Pár dolgot azért változtattam, mert nekem jelenleg nincs itthon friss zöldfűszerem, sem parmezán sajtom.

Hozzávalók a szószhoz:

2 evőkanál olívaolaj
1 nagy hagyma, durvára aprítva
4 gerezd fokhagyma, reszelve
2x400g hámozott paradicsomkonzerv
1 sárgarépa, meghámozva, félbevágva
1 cik zeller
kis kakukkfű, zsálya
1 kiskanál bazsalikom
só, frissen őrölt bors

A hagymát az olajon üvegesre  pároltam, hozzáadtam 2 gerezd fokhagymát, majd a paradicsomkonzervet, a paradicsomokat szétnyomkodtam. hozzáadtam a zöldfűszereket, répát és a zellert és lassú tűzön főztem kb. 1 órán át. Közben megsütöttem a húsgombócokat, és megfőztem a tésztát. 
A szószból kivettem a répát és a zellert, a többit kicsit összeturmixoltam. Hozzáadtam a húsgombócokat és a maradék fokhagymát, összeforraltam.

Hozzávalók a húsgombócokhoz:

500 gr darált disznóhús
e vízbe áztatott kinyomkodott kenyérszelet
egy kis tojásfehérje (el is maradhat, de nekem pont volt kimaradva)
1 kis gerezd fokhagyma
só, bors, petrezselyemzöld 

Az alapanyagokat összedolgoztam, forró olajban világosra sütöttem.