2010. december 31., péntek

(Forrás: innen)

Minden kedves olvasómnak, blogtársamnak, ide tévedőnek szeretetben, örömökben, egészségben, sikerekben gazdag új évet kívánok!

2010. december 29., szerda

Kókuszos holdacskák

Lehetne "kiskiflik" is, de a gyerekek szerint ezek holdacskák. A tésztájában kókuszos, egyszerű kis aprósüti, kiadós, mutatós, olcsó, jól tárolható.

Hozzávalók:

600 g liszt
200 g porcukor
220 g (házi) sertészsír
200 g kókuszreszelék
1 csomag sütőpor
csipet só
5 evőkanál rum
kb. 12 evőkanál víz

étcsoki a díszítéshez

A lisztet a kókusszal, sütőporral, sóval elkeverjük,elmorzsoljuk benne a zsiradékot, hozzáadjuk a porcukort, és a rumot, valamennyi vizet, és összegyúrjuk, a vizet addig adagoljuk hozzá, míg egy képlékeny tésztát kapunk. Nekem pont 12 evőkanálra volt szükségem, de ez függ a kanál méretétől. Kisebb diónyi darabokat veszünk a kezünkbe, meggömbölygetjük, majd kisodorjuk, kifli alakba kicsit meghajtjuk. 180 fokon sütjük, míg szép szint nem kap. Mikor kihűlt végeit belemártjuk egy kis olvasztott csokiba.

Mákos szemek

Remélem Lenka nem haragszik meg, hogy átkereszteltem az aprósütiét, de nálam ez a süti e név alatt fog futni. Készült már nálam angyalszem(kókuszos), ökörszem (diós) , és most itt van a a mákos szem, de akár lehetne fekete szem is.

Hozzávalók:

250 g finomliszt
80 g porcukor
1 csomag vaníliáscukor vagy egy kanál házi vaníliáscukor
50 g darált mák
1/2 citrom reszelt héja (én ezt kihagytam)
180 g margarin

sütésálló lekvár, nálam sűrű szilvalekvár

A fenti hozzávalókból tésztát gyúrunk, Lenka szerint 1-2 órát pihentetjük hűtőben, én ezt elfelejtettem, nem volt vele így sem semmi gond. Diónyi golyókat formálunk, sütőpapíros tepsire tesszük, mélyedést nyomunk a közepébe megtöltjük alaposan lekvárral. 180 fokon megsütjük.

2010. december 22., szerda

Ólomüvegsüti lépésről-lépésre

Tavaly nagy sikere volt ennek a sütinek, ezért az idén is elkészítettem.
Lefotóztam a lépéseket is, akit érdekel a Parentian megnézheti. A recept ITT található.

2010. december 19., vasárnap

Házikó


Gyermekkori kedvenc, azaz tinikori, ugyanis akkor szereztem meg a reciét, látatlanba, a neve tetszett meg, meg a készítési módja. Aztán elkészítettem, és sokáig kedvenc sütim lett. Jó is, mert finom, mutatós, nem drága, hátránya, hogy kicsit macerás az elkészítése, de néha belefér az időbe, főleg így ünneptájt.

Hozzávalók:

a rudakhoz

220 g liszt
2 evőkanál kakaó
2 szűk kiskanál sütőpor
80 g margarin
1 tojás
120 g porcukor
1 evőkanál tejföl


a krémhez

6 evőkanál liszt
6 dl tej
2 tojássárga
250 g cukor (én most csökkentettem 220-ra még lehet ezen felül is csökkenteni, így is elég édes)
1 vaníliás cukor/egy vaníliarúd kikapart belseje
250 g margarin/ vaj


ezen kívül

1 csomag ostyalap
kb. 200 g étcsoki

A lisztet, kakaót, sütőport elkeverjük, átszitáljuk, majd elmorzsoljuk benne a lágy margarint.
Hozzáadjuk a többi hozzávalót, és összegyúrjuk. Elosztjuk 4 részre, majd miden részt tovább osztunk 6 darabra. Minden darabot 25 cm csíkká sodorunk, sütőpapírral ellátott tepsire tesszük, megsütjük.

A krémhez a cukrot a lisztel szárazon elkeverjük, hozzáadjuk a tejet és a tojássárgákat, vaníliát jól elkavarjuk, majd sűrű péppé főzzük, vízfürdőbe lehűtjük.
A lágy margarint/vajat kikavarjuk, majd jól eldolgozzuk a tejes péppel.

Az ostyát közben felvágjuk 12 db 25x6 cm csíkokra, nagyobbra ne vágjuk, mert nem lesz mi kitöltse a rudakat, és átpuhulás után csúnyán szétnyílik a teteje. 8 darabot bevonunk vékonyan olvasztott csokival, majd hideg helyre tesszük hűlni. Maradni fog még csoki, azt a végén feltudjuk használni. Nem muszáj az ostyát előre bevonni, lehet a kész süteményen is, de szerintem így egyszerűbb.

Mikor miden kihűlt, megkötött, elkezdjük az összeállítását. Veszünk egy csokimentes ostyát megkenjük krémmel, rá három rúd, megint krém, rá 2 rúd, megint krém, 1 rúd, krém, majd fedjük kétoldalról 1-1 csokis ostyalappal. 4 rudunk lesz ebből a mennyiségből, a krémnél is figyeljünk oda, hogy kb. minden rúdra ugyanannyi krém jusson. A maradék csokit rácsorgathatjuk a süti gerincére, így fedjük az esetlegesen kibuggyanó krémet, megszórhatjuk míg meg nem köt egy kis kókusszal is, így havas hatást érhetünk el.
Hideg helyre tesszük, várunk kb. fél napot míg jól átpuhulnak a rudak, ezután szépen lehet szeletelni és vágni. Ha a csoki törne, akkor a kést kissé melegítsük fel.

2010. december 15., szerda

Csokis-mákos keksz

Elkezdtem a karácsonyi kekszes dobozok feltöltését, elsőként erre a Maricánál talált kekszre esett a választásom. Egyúttal felhasználtam a kakaómasszából felhalmozott mikuláscsokik jórészét, amit amúgy "nyersen" nem eszünk meg, de így megsütve már ehetővé válik számunkra. Így is nagyon finom lett, igazi csokival pedig biztos még finomabb.

Hozzávalók:
150 g lágy vaj / margarin
1 csipetnyi só
70 g kristálycukor (eredetiben 100 g, de nekem nem étcsokim volt, így jónak láttam csökkenteni kicsit a cukron)
100 g barna nádcukor
1 tojás
250 g liszt
1 teáskanál szódabikarbóna
100 g zabpehely
3 púpozott evőkanál egész mák
150 g aprított étcsokoládé
3 mandarin leve (eredetiben egy citrom leve és héja, és fél narancs leve)

A margarint a sóval kikavarjuk, majd hozzáadjuk a cukort és a tojást, jól eldolgozzuk.
A lisztet, szódabikarbónát, zabpelyhet, mákot, csokit elkavarjuk, majd hozzáadjuk a vajas keverékhez. Végül hozzáadjuk a mandarinlevet, nekem épp formázható masszám lett, ha narancsot és citromot használunk valószínű szükséges a hűtés, hogy keményedjen a massza. Nedves kézzel diónyi gömböket gömbölygetünk, majd kicsit ellapítjuk. Sütőpapírral ellátott tepsire tesszük, majd 180 fokon kb. 20 percet sütjük, vagy addig, míg a pereme kezd színt kapni. Elején lágy a keksz, de hűléssel ropogóssá válik. Elég sokat nő oldalra, hagyjunk helyet neki. Nekem 36 db elég méretes kekszem lett ebből az adagból.