2011. június 17., péntek

Mustáros tejfölben sült csuka

Tegnap készült ez a finomság vacsorára, kép az nem készült, mert késő is volt, nem egy nagy látvány, éhesek is voltunk,  és bevallom, nem számítottam rá, hogy ennyire finom lesz. Férjem szerint eddig ez volt a legízletesebb fogás csukából, szerintem is. 

Az ötletet úgy emlékszem, hogy egy pecás újságban láttam, de már nem tudom melyikben. Ott egy gyakorló pecás írta le tapasztalatát, hogy hosszú évek kísérletezései után rájött, hogy a csuka így a legfinomabb, és igaza volt, tényleg nagyon ízletes így a csuka. 

Kb. 500 g csuka volt, ezt sóval (szűk kiskanál), borssal (2-3 csipet) megszórtam, ha lett volna idő hagytam volna rajta állni 1-2 órát, de ez most elmaradt. Kb. 5-6 ek tejfölt kb. 1 ek mustárral elkevertem, hozzá reszeltem1 gerezd fokhagymát (ez nem volt a receptbe emlékei szerint, de nem rontott rajta). A halszeleteket egy jénaiba tettem, rákentem jó vastagon a mustáros tejfölt, majd forró sütőbe toltam, kb. 25 perc alatt meg is sült. Mi rizzsel ettük, de szerintem finom lehet krumplival  vagy csak úgy friss kenyérrel is. 

2011. június 13., hétfő

Mágnás diós pite


Tündérnél látott keltette fel az érdeklődésemet, az ő receptje alapján készítettem el (már többször), viszont én a mennyiségeket már duplázom, mert nekem a szimpla adag túl lapos lett. 

Hozzávalók (25x35-ös tepsihez):
600 g liszt, 
240 g zsír, 
160 g kristálycukor, 
2 teáskanál sütőpor, 
4 nagyobb vagy 6 kisebb tojás sárgája, 
kb. 2 evőkanál tejföl. 

A diós réteghez: 
4 nagyobb vagy 6 kisebb tojásfehérje, 
1 csomag vaníliás cukor, 
280 g cukor, 
300 g darált dió, 

a tészta kenéséhez baracklekvár (a málna is nagyon jó hozzá, sőt). 

A lap hozzávalóit összegyúrjuk, majd a 2/3-át kinyújtjuk, a sütőpapírral bélelt tepsi aljára tesszük, megkenjük bőven baracklekvárral. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, hozzáadjuk a darált diót, majd a lekváros rétegre helyezzük. A maradék tésztát kinyújtjuk, majd csíkokra vágjuk, berácsozzuk a hab tetejét, majd 180 fokon sütjük. 

2011. június 12., vasárnap

Sokmagvas kisperec

Receptet Eszternél találtam, nagyon finom kis perec lett belőle! Kicsit változtattam pár dolgon az itthoni alapanyagok függvényében, én így készítettem:

450 g liszt (én ebből 75 g-ot zabpehelylisztre cseréltem, ennyi volt itthon, ettől többet szerettem volna)
50 g mák
50 g szezámmag
50 g napraforgó mag (sótlan)
25 dkg margarin
2 dl joghurt
1csomag sütőpor
1 csapott evőkanál só (lehet szerintem kevesebb is)

A lisztet a magokkal, sütőporral, sóval elkevertem, majd a puha margarint elmorzsoltam benne, majd a joghurttal viszonylag lágy tésztát gyúrtam belőle. Hűtőbe kb. 5 órát pihentettem, majd nyújtottam, és szaggattam, majd forró sütőbe sütöttem jó ropogósra.