2009. október 31., szombat

Thai és magyaros fűszerezésű halgolyók-VKF

A recept ami ihlette ezt a halételt az a Halász Zoltán által írt "Utazás Kulináriába" című könyvben található. A neve "Korianderes garnélagolyók".
Megtetszett, de nem "akartam" garnélát venni, így a fagyóból vettem elő egy csomag afrikai harcsát, abból készítettem el.
Próbálkoztam már halfasírt készítésével, de nem lett a legjobb az állaga, azóta nem is próbálkoztam vele.
Ennek az állaga tökéletes, igaz nem is nevezhető fasírtnak, mert csak a halhús és a fűszerek vannak benne, és nem darálva van benne a hús, hanem apróra vágva.
Az adagot feleztem, mert nem voltam benne biztos, hogy a gyerekek is megeszik a thai fűszerezésűt, így csináltam egy magyaros fűszerezésűt is. Férjemnek és nekem is a thai ízlett jobban, de a másik is nagyon finom.

Hozzávalók a thai fűszerezésűhöz:

250 gr afrikai harcsa (filézve)
2 gerezd fokhagyma
fél kk fekete bors
fél kk őrölt kriander (lehetőleg firssen összetörve mozsárban)
szó ízlés szerint (nálunk ez 1/4 kk só)
olaj a sütéshez

A halhúst éles késsel nagyon apró kockára vágjuk, a fokhagymát ráreszeljük, rátesszük a fűszereket, majd jól eldolgozzuk vele. A receptbe nem említi, de én hagytam kb másfél órát hogy összeérjen az íz, utána apró gombockákat csináltam, forró olajban sütöttem.
Sütés után papírtörlőre szedtem.




Hozzávalók a magyaros fűszerezésűhöz:

250 gr afrikai harcsa (filézve)
1 gerezd fokhagyma
1/4 kk
1/3 kk paprika
1/5 kk bors
olaj a sütéshez

A halhúst nagyon apró kockákra vágjuk, a fokhagymát ráreszeljük, a fűszereket rátesszük (el is lehet ettől térni ízlésnek megfelelően). Összedolgozzuk, hűtőbe tesszük kb 1,5 órára, majd ugyanúgy sütjük mint a thai fűszerezésűt.


Frissen sülve de hidegen is nagyon ízletes mindkettő, akár hidegtálakra is tehetjük.

A könyvben szereplő recept szerint még zsemlemorzsába is bele kellett volna forgatni a golyócskákat, én nem tettem, nekünk ez soha sem hiányzik, és nagyon nem szeretek zsemlemorzsás dolgokat olajban sütni, így inkább ezt a lépést hanyagoltam.

Ui:Nehezebben áll össze mint egy hagyományos fasírt, célszerű előre meggömbölygetni, ne közvetlenül olajbatevés előtt, mert több időt igényel a formázása.

2009. október 28., szerda

Sajtos stanglik tk liszttel

Mit sok más péksütit ezt is Limara egyik receptje ihlette. Ez a sajtos bagett kicsit egészségesebbé téve, családomban így is nagy népszerűségnek örvend.

Öregtészta:
3 dl víz
1,5 kk
1 ek olaj
30 dkg kenyérliszt
10 dkg graham liszt
10 dkg tk tönköly liszt
1 kk cukor
1 0 gr élesztő

Mindezt kenyérsütő üstjébe tesszük, majd bedagasztatjuk, majd kelesztőtálba áthelyezzük, lefedjük és kb 12 órán át a kamrába hagyjuk túlkelni. Utánna hűtőben tárolandó.

Amit észrevettem már régebb, a graham liszt szárítja a pékárút, viszont ha az öregtésztába tesszük bele akkor már nem. Csak graham lisztet szoktam az öregtésztába tenni a kenyérliszt mellett, de most nem volt csak 100 gr-om, ezért pótoltam k tönkölylisztel. Így is nagyon jó lett.

Az öregtészta hűtőbe kb 10 napig eláll, ez idő alatt ajánlatos felhasználni.

Hozzávalók a stanglikhoz
140 gr joghurt
2 dl víz
0,5 dl olaj
2 tk
250 gr kenyérliszt
50 gr tk rozsliszt
100 gr tk tönkölyliszt
50 gr fehér töknkölyliszt
50 gr fehér rozsliszt
fél kk sikér
1 kk cukor
csipet aszkorbin
3 ek burgonyapehely
250 gr öregtészta
20 gr élesztő

Sajt , magok, nagyszemű só a tetejére.

A fenti sorrendben a kenyérsütő üstjébe tesszük a hozzávalókat , bedagasztatjuk, lágy tésztát kell kapjunk.
Duplájára kelesztjük.
Már a kelesztésnél tudtam, hogy nincs annyi időm rá amennyit beterveztem magamnak, ezért kicsit változtattam a formázáson is, meg a megszokott sütési módszeren is hogy időt spóroljak, bejött, a végeredmény nagyon finom lett.
Lisztezett felületre borítottam a megkelt tésztát, ügyeltem rá, hogy nem nagyon nyomjam össze a tésztát, nem akartam szándékosan a levegőt kipréselni belőle,majd 12 részre vágtam (így átlagosan szűk 100 gr-os stanglikat kaptam). Óvatosan a kezem közzé vettem a darabokat, és megpróbáltam hoszzúkásra formálni görgetve a kezeim között, de nem nyomtam a tésztát, csak alakítgattam, miután már a kezem közt nem tudtam csinálni enyhén lisztezett felületen görgettem, míg elértem a kívánt hosszt.
Sütőpapírral ellátott tepsire tettem,oldalukat lekentem olajjal hogy majd könnyebben szét tudjam szedni, majd hagytam kb 20 percet kelni.

Természetesen lehet 2 tepsire is tenni, akkor nem nőnek össze, de én idősporlás miatt tettem 1 tepsire.
20 perc után betettem a hideg sütőbe, majd 200 fokra állítottam a hőfokot, és megsütöttem.

Ennyire levegős, lyukacsos pékárút talán még soha nem sütöttem. A férjem 3-at evett meg belőle egymás után semmi nélkül, a gyerekeknek is nagyon ízlett.

2009. október 26., hétfő

Ólomüveg süti

Nem én találtam ki ezt a sütit, és nem is én bukkantam rá. Margit2 oldalán az egyik fórumozó társam hívta fel rá a figyelmünket, nagyon aranyosan nem karácsony beköszöntekor mutatta meg nekünk, hanem már most, hogy mindannyian eltudjuk készíteni.
Nagylányomnak ma nem kellett oviba mennie, ezért eldöntöttük, hogy kreatívkodunk egy kicsit, engedtem hogy ő válasszon pár süti közül, erre esett a választása, aminek bevallom nagyon örültem, mert azóta ki akartam volna próbálni ezt a sütit amióta megláttam.
Általában az angol recepteket ahogy néztük rendre linzer alapú tésztát készítettek hozzá, én inkább Limara mézesét vettem elő, tavaly már megcsináltam, nagyon jó recept, finom, puha, könnyen kezelhető mézes lesz belőle, és nem kell várni a puhulásra.
De ehhez a variációhoz szerintem ez a legmegfelelőbb tészta, mert fórumtársam is elkészítette, linzerből, és az volt a gondja, hogy a cukor hamarabb megolvad mint ahogy átsülne a tészta. Ennek a mézesnek kb 4 perc a sütési ideje, ekkorra a cukor is pont megolvad. És még egy dolog, ha karácsonyfára szánjuk dísznek(mert fel is fűzhetjük), akkor véleményem szerint ez sokkal masszívabb tészta mint a linzer, nem fog lepotyogni a fáról.

Szóval a recept hozzávalói (ez fél adag, egyszerre csak ennyit vállalok be) :
200 gr méz
150 gr margarin (most vajat tettem)
250 gr porcukor
3 tojás
1 kk szódabikarbóna
1 kk őrölt gyömbér
1 kk őrölt szegfüszeg
1 kk fahéj
750 gr liszt

És még töltetlen kemény cukorka, ha lehet több színben. Ezt valamilyen formában törjük meg minél finomabbra, én mozsárba csináltam.

A vajat a mézzel együtt felolvasztjuk.
A porcukrot, fűszereket , szódabikarbónát és a tojásokat egy mixerrel jól elkeverjük, majd hozzá adjuk a mézes vajas masszát is, majd egy fakanál segítségével hozzáadagoljuk a lisztet és eldolgozzuk vele.
Nem lesz kemény a massza. Hagyjuk állni szobahőn legalább 1 órán át, de lehet 1 napot is. Majd 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk lisztezett felületen(én egyszerre a felét szoktam kinyújtani, egyszerűbb így), majd tetszés szerinti formákra szaggatjuk.
Ha üvegsütit szeretnénk készíteni akkor már a tepsin (amire mindenképp tegyünk sütőpapírt, mert arra nem ragad a cukor) vágunk bele még kisebb formát, majd ha másként nem megy, akkor egy fogpiszkáló segítségével vesszük ki a felesleges tésztadarabot. Az így lkeletkezett kis formába tesszük a megtört kemény cukrot, együtt sütjük készre. Ne sajnáljuk belőle cukort, mert sütés közben nagyon összeolvad, ha nem rakjuk púposan a kis formákba, akkor fenáll a veszélye, hogy itt ott lyukas marad az "üveg" rész.
Kb 4-5 perc 180 fokon. Ha ettől többet sütjük akkor a mézes túlsül, a cukor pedig egyen színűvé válik mivel karamelizálódik.
Miután kivettük hagyjuk egy kicsit hogy kössön, hűljön a cukor utána gond nélkül levehető a sütőpapírról.
Előnyös több tepsit is elővenni, és minél többet előkészíteni, mert hamar sül hamarabb mint ahogy a szaggatással, másodszaggatásal, majd a cukor betöltéséval végeznénk.


Zöldséges rizs


Én önmagában ettem, szerintem úgy is finom, de lehet köretként is enni hús mellé.
Nagyon gyors és könnyen elkészíthető étel, egy edényben elkészül az egész.
Megpucolunk és megmosunk egy kicsi vöröshagymát (vagy egy fél nagyot), egy gerezd fokhagymát, kb 4 szép rózsa karfiolt, ugyanennyi brokkolit, egy jó közepes répát. A vöröshagymát apróra vágjuk, a fokhagymát reszeljük, a répát apróra vágjuk, a brokkolit és a karfiolt apró darabokra szedjük. Kb négy szűk marék (talán 6-8 evőkanálnyi) rizst átmosunk.
A hagymát kicsi olajon lepirítjuk (de lehet pecsenye zsír is) rádobjuk a fokhagymát, majd a répát és a karfiolt is, kicsit pirítjuk, majd hozzá adjuk a brokkolit és a rizst is, majd felöntjük annyi húsleveslével, hogy kb félig lepje el a zöldségeket. Majd fedő alatt készre pároljuk. Ha szükséges öntsünk még alá alaplevet vagy vizet. Kb 20-25 perc alatt megvan egy edényben, és sokkal finomabb mintha külön főznénk meg az alapanyagokat hozzá.
Ha nincs húsleveslevünk akkor jó a víz is, én ilyenkor szójaszószt szoktam hozzá keverni.
Tetszés szerint fűszerezhető, én most csak petrezselyezöldet tettem hozzá és egy nagyon kicsi sót.
A zöldségek fajtája és aránya is ízlés szerint változtatható.
Megfelel keményítő napra.

2009. október 22., csütörtök

Petrezselymes sült karfiol



Egy egyszerű, könnyű kis köretnek indult a dolog csuka mellé, ami egy petrezselymes, fokhagymás, citromos pácot kapott, mint itt a harcsa esetében. Gondoltam, hogy nem csak krumplit teszek a sütőbe a hal mellé, hanem karfiolt is. Hogy a karfiolt kicsit feldobjam ő is kapott egy kis öntetet, amit a hal fűszerezése adott, így kb 2 ek olajat összekevertem 2 gerezd fokhagymával, kb 1,5 kk szárított petrezselyemzöldel, ízlés szerint sóval és borssal, ezt öntöttem rá a kis darabokra szedett karfiolrózsákra és elkevertem. A karfiol kb 5 nagyobb rózsa volt.

220 fokon sütöttem a hallal és a krumplival együtt egy jó nagy tepsiben, úgy hogy egy rétegbe legyen a tepsin a karfiol, mellette a krumpli vékony karikákra vágva, rajtuk alufóliában a hal. Félidőben egyszer átforgattam az egészet.

Finom lett. Könnyű körete lett a halnak, de más húsok mellé is el tudom képzelni, ezen kívül fogyózóknak megfelel keményítőnapra is.

2009. október 21., szerda

Pizza- vékony tészta kedvelőknek

Mióta kipróbáltam ezt a pizza tésztát mindig ezt használom, nem csak pizzánk, hanem pizzás csigának, calzonenak, és már mini pizzát is csináltam belőle. Nekünk nagyon bejön, nem is keresek mást. Ha jól emlékszem, akkor a Mindmegette oldalon bukkantam rá. Viszonylag lágy tészta, könnyű kézzel is megdagasztani, de amióta kenyérsütőm van ő dolgozik helyettem ennek a dagasztásánál is.

Hozzávalók:
1 dl tej
115 ml víz (ez lehet több is ha kenyérlisztel készítjük)
4 ek olaj
1 kk
400 gr finom liszt, de lehet kenyér is
1 kk cukor
20 gr élesztő

A fentiekből bedagasztatjuk a tésztát, duplájára kelesztjük, majd lisztezett felületen ketté vágjuk, én nem szoktam összenyomkodni ekkor, hanem óvatosan csinálom, és rögtön utána nyújtom is. Meg is lehet kicsit gyúrni, de akkor pihentessük még egy 15 percet mielőtt nyújtanánk.
Gáztepsi méretűre nyújtjuk, a tepsikbe sütőpapírt teszünk, majd ráhelyezzük a lapokat. Mindkettőt megkenjük kb 1 dl pizzaszósszal, és ízlésünk szerint rakunk rá feltétet. Nálunk most füstölt felvágott került egyikre, a másikra tonhalkonzerv, mindkettőre került borsó, kukorica és sajt.

Pizzaszósz:
Kb 180 ml passzírozott paradicsomlé (Aldiba veszem, 500 gr-os kiszerelésben árulják, meglehet otthon készített paradicsomlével is csinálni, de ezzel szebb, homogénebb lesz a szószunk)
kb egy jó nagy diónyi hagyma
3 gerezd fokhagyma
szűk kk bazsalikom
1,5 kk oregáno
só, bors, cukor ízlés szerint

A szószt ajánlatos hamarabb elkészíteni, hogy legyen ideje legalább szobahőre hűlni. Kicsi olajon a kockázott hagymát és fokhagymát megfonnyasztjuk, majd rátesszük a borsot, bazsalikomot és az oregámót, majd felengedjük a paradicsomlével. Összefőzzük, majd sózzuk cukrozzuk ízlés szerint. Én botmixerrel turmixolom, hogy minél egyneműbb legyen, de reszelhető is a hagyma és a fokhagyma, ebben az esetben a turmixolás elhagyható.

Miután a pizzára került minden, még pihentetem kb 15-20 percet, utánna sütöm 220 fokon. Mind a két tepsit egyszerre teszem be, félidőbe megcserélem a tepsiket, a fenti kerül le, a lenti fel, így egyszerre megsül a két tepsi pizza, sima villanysütőbe.


2009. október 20., kedd

Mázas kifli

Sok-sok édes keltészta nem válik a kedvencemmé, mert érzem rajta az élesztő ízét. Ez erre a tésztára nem érvényes, élesztő íz sehol, finom, puha (még másnap is, főleg ilyen sok töltelékkel), szóval számomra tökéletes.
A receptjét Margit2 oldalán tanultam, egyik fórumtársam, Rozika ismertetett meg vele.

Hozzávalók:
250 ml tej
125 ml olaj
1 tojás
kevés só(nálam ez kb 1/3 kk)
0,5 kg finomliszt
1,5 ek cukor
12,5 gr élesztő

Máz:
100 gr cukor
kb 37 ml víz

Mindebből lágy tésztát dagasztunk, vagy dagasztatunk kenyérsütő géppel. Az élesztő nem tévedés, tényleg csak ennyi kell bele.
Duplájára kelesztjük (kb 70 perc)majd elosztjuk. Én most 8 darabba osztottam, de lehet 6 darabba is vágni, mert könnyebb nagyobb darabokkal dolgozni.

Mindegyik tésztadarabot zsemleszerűen megformáljuk, majd hagyjuk pihenni egy 15 percet, utána könnyebben tudjuk kinyújtani.
Kerekekre nyújtjuk (kb 22-24 cm átméröjűre, ha 6-ba osztjuk, akkor 28-30 cm-re), majd deremeccővel 8 felé vágjuk.
Ezután rátesszük a tölteléket, akármivel tölthetjük amivel szeretnénk. Én szoktam dióval, mákkal, raháttal, kókusszal és mogyorókrémmel.
Most kókusz és mogyorókrém került bele.

A dióshoz és a mákoshoz a darált magvakhoz cukrot keverek ízlés szerint, majd összekavarom annyi tejjel, hogy egybeálló masszát kapjak.

A kókuszost is régebb a fent írt módszerrel készítettem, de száraz lett. Aztán készítettem egyszer egy fincsi kókusztöltelékes muffint, a töltelék egyáltalán nem volt száraz, most ezt a tölteléket tettem bele, és ebbe sem száradt ki, ezután mindig így csinálom..

Kókuszos töltelék:
390 ml sűrített tej (Aldiba vettem, a soványabb változatot, de meg lehet otthon is csinálni, a muffinnál leírtam)
2 ek cukor
170 ml kókuszreszelék

Célszerű akár előző nap elkészíteni, de pár órát mindenképp várjunk vele. Egyszerű elkészíteni, a tejet felforraljuk, majd beletesszük a cukrot és a kókuszreszeléket, majd hagyjuk hogy álljon, lehűljön és a kókusz felszívja a sűrített tejet. Ha előző nap elkészítjük, akkor kihülés után tegyük hűtőbe.

Ebből a töltelékből tettem jó sokat mindegyik tészta darabra, majd feltekertem kifli formára.


A mogyorókrémeset így szoktam kenni, mert szeretem hogy csíkos lesz így a végeredmény, de most túl sokat kentem, sem feltekerni nem tudtam szépen, és ki is sült egy része, ami még eddig soha nem történt meg. Ezt először lekenem, utána vágom el deremeccővel, úgy egyszerűbb. Természetesen lehet a végébe is tenni a mogyorókrémet, mint a kókuszosnál, majd utána tekerni, kinek hogy tetszik.
Most bő két kanálnyit tettem, ez sokank bizonyult.
A kókuszosat szépen tudtam tekerni és formát adni neki.


A mogyorókrémesnél ez nem sikerült.

És itt látszik a mogyorkrémes kisülve, azért mutatom meg, hogy lássátok, nekem sem mindig jönnek úgy össze a dolgok ahogy tervezem, hiába most bővebben kentem a mogyotrókrémet, ez lett az eredménye. Látványra randa, de ízre finom.

De a kókuszosak nagyon szépek lettek, és kevés tej folyt ki, kevesebb mint amire számítottam.


A mázhoz valókat összefőzzük, csak addig kell főzni míg az oldat letisztul, és már nem fehér habos, hanem áttetsző.
A kifliket ahogy kivesszük a sütőből, rögtön kenjük is le egy sütőecset segítségével, így rászárad a kiflikre, kicsit kifehéredik, de nem lesz ragacsos a végeredmény. Ha megvárjuk hogy mind kisüljön és utána kenjük le az összeset egyszerre, akkor azok amik már kihűltek ragacsosak maradnak. Ha időközben a máz besűrűsödik, akkor melegítsünk rajta, és újból kenhetővé válik.
Ui: Azt elfelejtettem írni, hogy hogyan sütöm. Nekem ez az adag 3 tepsire fér rá. Mire ezt mind megcsinálom addig már kezdhetem is a sütését az első tepsinek. Persze gyakorlottabak többet is keleszthetik, mert hamarabb megvannak a formázással. 200 fokon szoktam sütni.
A nyolc körből 5-öt töltöttem kókusszal, 3-at mogyorókrémmel. De a kókusz töltelék ha kevesebbet teszünk és 6-ba osztjuk a tésztát, akár az egészre elég lett volna.

2009. október 14., szerda

Magvas párnácskák

Ez egy rögtönzött recept, na jó szerepe volt azért 300 ml házilag elkészített kefirnek, amit el akartam használni sürgősen. Az eredmény a vártnál sokkal jobbra sikerült, fog még szerepelni az étlapunkon.

Hozzávalók:
300 ml kefir (házilag készített volt)
50 ml víz
2 kk
4 ek olaj
200 gr Bl80-as liszt
50 gr fehér tönkölyliszt
50 gr tk tönkölyliszt
100 gr fehér rozsliszt
100 gr tk rozs liszt
2 ek burgonyapehely
csipet aszkorbin
1 kk cukor
magvak ízlés szerint (most belekerült 1-1 ek szezámmag, len, mák , 2 ek napraforgó)
30 gr élesztő

Plusz magvak a tetejére és az aljára( nálam mák és napraforgó)

A hozzávalókat kenyérsütő üstjébe tesszük, alulra a folyékonyat és a sót, rá a száraz anyagokat (én ezeket össze szoktam keverni, a magokat is) tetejére az élesztő. Bedagasztatjuk (dought programot használom rá, ez 20 percet folyamatosan dagaszt), vagy bedagasztjuk. Duplájára kelesztjük. Elvágjuk 8 darabba, lehet többe is, így átlagosan 115 gr-os párnácskák lettek.
Szögletesre formáljuk külön-külön.

Letakarjuk. Majd hagyjuk pihenni 15 percet. Utána kinyújtjuk kb 24x24 cm nagyságúra, de lehet nagyobbra is, mert elég duci párnácskák lettek így.
Behajtjuk egyik oldalát


Majd a másikat is.

Aztán ezt a hajtogatást megismételjük ellenkező oldalról is.

Természetesen mindkét oldalról, csak arról nem sikerült a kép. Egy edénybe teszünk napraforgómagot.
A párnácska alját megspricceljük vízzel, majd napraforgóra ültetjük, kicsit meg is nyomjuk, hogy minél több hozzá ragadjon.
Tisztes távolságra helyezzük el egy sütőpapírral ellátott tepsiben.
Duplájára kelesztjük ismét, lespricceljük, tetejét megszórjuk magvakkal, majd 200 fokon megsütjük.
Nagyon kellemes illatú, vékony, puha héjú, ízletes péksütemény lesz belőle.

2009. október 11., vasárnap

Mustáros-fűszeres sült krumpli


Pákosztos macska konyhájában láttam meg még régebb ennek a receptnek a az eredeti verzióját, megcsináltam, nagyon ízlett, aztán tovább fejlesztettem, hogy még inkább elkápráztassam főleg magam vele, most már annyira finomra sikeredett, hogy egyebet abszolút nem ettem mellé. A férjem azért tejfölös ubisalit is evett hozzá, meg tepsiben sült csirkecombot is.


Hozzávalók:


1 kg megpucolt krumpli (ha új krumpli akkor nem kell megpucolni, csak jól megsikálni)



60 ml magos mustár (én még soha nem tudtam beszerezni, de úgy oldom meg, hogy kb 50 ml mustárba belekeverek 2 csapott ek mustármagot)


1,5 ek olvasztott vaj


2 ek mogyoróolaj (vagy bármi más amit szeretünk)


1 szűk ek citromlé


1 kicsi citrom reszelt héja


1 púpos ek zöldfűszer (én vegyesen teszek bele oregánót bazsalikomot és petrezselymet)


1,5 kk só (szűkön mérve)


0,5 kk bors


1 kk melasz


0,5 kk méz (melasz hiányában 1 kk)


1 duci gerezd fokhagyma reszelve



A krumplit megpucoljuk,megmossuk, felvágjuk, majd nagyon enyhe sós vízben előfőzzük kb 4 percig. A mustáros kencéhez a hozzávalókat összekeverjük. Mikor előfőtt (ne főzzük meg, mert akkor nagyon összetörik míg elkavarjuk a mustáros kencével) a krumpli leszűrjük, majd rátesszük a mustáros kencét, összekavarjuk. Sütőpapírral ellátott tepsire tesszük (én ezt két tepsire szoktam tenni, így könnyebben át tud pirulni, de ráférne kényelmesen a két tepsire 1,5 krumpli is, egyszerre sütöm, néha a tepsik helyét megcserélem, a fenti kerül alulra, a lenti felülre, így megoldható légkeverés nélkül is az egyszerre sütés) majd 220 fokon átpirítjuk az egészet, néha meg-meg keverjük.

2009. október 8., csütörtök

Mákos-birsalmás és diós-birsalmás rétes



Tegnap mikor megláttam Mohánál a feketeszőlős-mákos rétesét tudtam, hogy valami hasonlót fogok ma készíteni, csak birsalmával, mert sok van most nekem belőle.

Kipróbáltam diós és mákos változatban is. Mindkettő finom, számomra talán egy kicsit a diós finomabb, de a mákos sokkal látványosabb, és kevésbé édes.

Megmostam hozzá egy jó adag birsalmát, kivágtam a magházát, majd lereszeltem. Az egész volt 1,5 kg, de ennek csak a felét használtam el a 4 rúd rétesbe, szóval elég 750 gr tiszta birsalma.

200 gr(750 gr-ra elég 100 gr) barna nádcukrot megolvasztottam, rádobtam a lereszelt birsalmát, majd pároltam együtt kb 15-20 percet. Lehűtöttem.

Hozzávalók a réteshez:

1 csomag 8 lapos rétes lap (Aldisat használtam)

750 gr birsalma és 100 gr barna nádcukor a pároláshoz

7 tojásfehérje

21 dkg cukor

14 dkg mák darálva

14 dkg dió darálva

olaj a kenéshez (dióolajat használtam)

A tojásfehérjét csipet sóval és pár csepp citromlével felvertem, majd hozzá adtam a cukort, kemény habbá vertem. Ketté osztottam, egyikbe kézi habverővel hozzákevertem a diót, másik részébe a mákot.

Egy réteslapot kiterítettem a munkalapra, megkentem vékonyan olajjal, rátettem egy másik lapot, majd rátettem a dió töltelék felét, ráhalmoztam a1/4 rész birsalmát, majd feltekerte.

Így tettem a másodikkal is, majd a mákost a is ketté osztottam, a többi ugyan úgy ment annál is.

Két tepsire tettem rá, de egyszerre sütöttem a kettő tepsit. 180 fokra tettem be, majd félidőbe megcseréltem a tepsiket, mert a légkeverésem nem jó, így a fenti fentről sütötte, a lentit lentről, de ezzel a kis taktikával egyszerre elkészült az összes.

Ez a habos töltelék nagyon jó, olyan könnyed lesz tőle a rétes, ezután így fogom készíteni a mákos, diós töltelékeket a rétesbe, csak aztán győzzem fehérjével. Köszönet érte Mohának!

2009. október 6., kedd

Shoarma (svárma)

Még régebb kaptunk két csomag kecskehúst édesapáméktól, eddig mindig pörköltszerűen készítettem el, ha kaptunk, de most másra vágytam. Eszembe jutott a shoarma, amit férjem is, én is szeretünk, és eszembe jutott, hogy láttam valahol egy jónak tűnő receptet hozzá. Megkerestem, meg is találtam Gabriella kreatív konyhájában, ez alapján kevertem fűszert a husihoz, és készítettem el az öntete, Limarától meg kölcsönöztem a nagyszerű pita receptjét.

Shoarma fűszerkeverék:
1 ek curry
1 ek paprika
1 ek fahéj
1 kk feketebors
késhegynyi szegfüszeg
késhegynyi szerecsendió

Mindezt összekeverjük, majd ezzel fűszerezzük a húst.
Gabriella írt még sót is, én azt nem tettem bele, inkább külön adagolom.

Hús elkészítése:
Kb 500 gr kecske combhúst (Gabriella szerint az igazi török shoarma bárányból készül, de jó szerinte a disznó vagy csirke is, én kecskét használtam most hozzá) hártyáitól megfosztjuk, majd vékony csíkokra vágjuk, megszórjuk 1 fél kk sóval, és 1 tk shoarma fűszerkeverékkel (ez lehet a duplája is, én még sütés közben tettem utána 1 kiskanálnyit) majd egy éjszakára betesszük hűtőbe érlelődni. Fogyasztás előtt vajon megsütjük, ha kell még fűszerezzük. Azt érdemes figyelembe venni, hogy milyen húsból készítjük, és hogy mennyire fiatal, nálam a kecske majdnem 1 órát sült míg elkészült.

Pitához:
3 dl langyos víz
2 tk
2 ek olivaolaj (én sima napraforgót tettem)
50 dkg liszt (ebből 150 gr graham liszt, 350 gr Bl80-as volt)
1 tk cukor
3 dkg élesztő

Mindebből kenyérsütőben lágy tésztát dagasztunk, hagyjuk duplájára kelni, majd elosztjuk 8 felé. Zsemle alakúra formázzuk, majd letakarva hagyjuk piheni kb 10 percet. Ezután kör alakúra nyújtjuk kb 3mm vastagságra, majd újból pihentetjük fél órát. Ezután kettesével sütőrácsra tesszük, majd 220 fokon sütjük 5-6 percet.
Nekem az elsők közül az egyiknek a vége becsúszott a rács közzé, mert az egyik végen ritkábban van a rács, így annak csak a fele tudott normálisan megnőni, ezért a következőt már úgy sütöttem, hogy a rácsra tettem egy sütőpapírt, arra rá a pitát, így már az összes többi gyönyörűen sült.


Az öntethez:
2 ek joghurt
2 ek majonéz
1 gerezd fokhagyma
s, bors, petrezselyemzöld

Ez szerintem max 1 személyes adag, én kb 4x-ét készítettem, kellet is ennyi, a fokhagymát viszont nem emeltem benne, de ez ízlés kérdése.
A szósz hozzávalóit összekavarjuk, kicsit állni hagyjuk. Én tejfölt tettem most joghurt helyet, az volt épp itthon.

Zöldségek:
Amit szeretünk, és ami otthon épp van. Nálunk paradicsom, hagyma, pritaminpaprika, káposzta volt most. Ezt tetszőleges alakúra vágjuk.

Mikor minden készen van, akkor megtöltjük a zsebes pitánkat (érdemes rétegesen tölteni, és közzé is tenni az öntetből), majd jó étvággyal megesszük.

Sokkal kevesebb vele a gond és munka, mint ahogy így leírás alapján látszik, érdemes kipróbálni.
Szerintem érdemes emelni a tk liszt arányán, akár felesbe is mehet.

2009. október 5., hétfő

Finom túrós

Édesanyám receptes füzetéből való ez a süti recept. Nagyon nagy sikere van a családban, nem csak túrósan. Édesanyám gyakran készítette a tésztáját meggyel megszórva, dióval meghintve, de úgy is készítette, hogy kakaót szórt rá, és csak villával márványosan beleforgatta. Egyszerű süti úgy, de több napig frissen marad, persze ha jól becsomagoljuk. Túróval ünnepibb a megjelenése és íze is. Előnye még, hogy ha gyümölccsel hintjük meg a gyümölcs megmarad a tetején, nem süllyed a tészta aljára sülés közben.

Én is variálom folyton, egyik kedvenc változatunk a szilvás-fahéjas, de csináltam már mákos-barackosra is, diós morzsával, meg még sokféle képen. Nem csak a feltéteket variálom rajta, sokszor a liszteket is keverem benne, de csak akkor szoktam, ha gyümölccsel készítem. Van mikor tej mellett még kefirt vagy joghurtot is teszek bele.

Tettem már fel a blogomra egy cseresznyés-mákosat, itt meg lehet nézni. Ez kevert lisztes, és kefir is van benne. A joghurttól vagy kefírtől lágyabb lesz a tésztája.

Azt hiszem azzal sem mondok már újat, hogy ez a tészta a tortáim lapja is kb. 85%-ban.



Szóval leírom ide az eredeti arányokat, és azt is amit mostanában használok, mert már azon is változtattam, a cukrot lefaragtam egy kicsit benne.



Hozzávalók:

4 tojás
35 dkg liszt
25 dkg cukor
10 dkg cukor a habba
1,5 dl olaj
1,5 dl tej
1 cs sütőpor
1 cs vaníliás cukor

És amit mostanában használok:
4 tojás
35 dkg liszt
20 dkg cukor
8 dkg cukor a habba (ebbe mehet 1 cs vaníliás cukor is, persze leszámítva a cukor mennyiségéből)
1,5 dl tej
1,5 dl olaj
1 cs sütőpor

Így összesen 70 gr cukorral megy kevesebb bele, szerintem ez nem rossz arány, az állaga így is nagyon jó lesz.

Elkészítését már leírtam egy párszor, de azért ide másolom:

A tojásokat megmossuk, a fehérjét szétválasztjuk a sárgáktól.
A fehérjébe teszünk pár csepp citromlevet és egy csipet sót, így könnyebben fel tudjuk verni, a tojás legyen szobahőmérsékletű.
A 20 dkg cukrot keverőtálba tesszük, rámérjük a tejet és az olajat, rátesszük a tojássárgákat.
A lisztet kimérjük, a sütőporral elkeverjük, majd együtt átszitáljuk, így szépen elvegyül a sütőpor a lisztben, egyenletesebb lesz a sütink teteje.
A tojásfehérjét felverjük, mikor már kemény hozzá adjuk a 8 dkg cukrot, ezzel jó kemény habbá verjük.
A cukrot a tejjel, olajjal és tojással kissé elkeverjük, majd hozzáadjuk a sütőporos lisztet, ezzel jól kidolgozzuk(mixerrel kb 3-4 perc), mindaddig, míg látható világosodást nem látunk a masszán. Ekkor hozzákeverjük a kemény habot, már csak kézzel vagy a mixer villáival, vagy egy kézi habverővel összedolgozzuk a két masszát. Nem kell annyira óvatosan mint a sima piskótát, de azért agyon ne gyötörjük.

Kb 42x32-es tepsibe szépen eloszlatjuk, én 180 fokon sütöm kb 35-40 percet.

Most készült kakaós is, de csak azért, mert kakaós lapom is volt megmaradva(végül is volt egy fél adag sima lapom, meg egy fél adag kakaósom, így lett egy egész), a kakaós is pont így készül, csak akkor a liszthez keverjünk hozzá kb 4-5 ek kakaót, a kakaó mennyiségét számoljuk le a lisztből.
Szerintem hagyományosan(kakaó nélküli) finomabb. A kakaóst meggydzsemmel kentem meg, a simát baracklekvárral.

Túrókrém:
500 gr túró
200 gr vaj
200 gr porcukor (ez szerintem sok, kb 150 elég, kóstolgassuk)
(lehet bele tenni citromhéjat is, én inkább kihagyom, nem igazán szeretem a citromos ízt a túrós sütikbe)

Most kicsit gazdagabban készítettem, 650 gr túrót használtam fel, 250 gr vajat, és 180 gr porcukrot.
A túrót fém szűrőn passzírozzuk át. A puha vajat a porcukorral (ne tegyük rá az összeset, mert nem biztos, hogy kel mind) kavarjuk, habosítsuk ki, majd jól dolgozzuk össze az áttört túróval is. Kóstoljuk meg, ha kell még tegyünk hozzá porcukort.

A kihűlt lapot vágjuk ketté, kenjük meg valamilyen lekvárral, tegyük rá a túrókrémet, majd fedjük be a másik lappal. Igazából úgy lenne a jó, ha ezt is meg tudnánk kenni lekvárral, mert így jobban ragadna a krémre, és a lekváros felével borítani a túrókrémre, de ez nehezen kivitelezhető. Általában nem is csinálom meg, de az jutott eszembe (csak már későn), hogy ha a lekvárunk hígabb, akkor egy sütőecsettel le lehetne kenni a krémet, és így jobban rá tudna ragadni a tészta. Ha keményebb a lekvárunk akkor ezt is átpasszírozhatjuk, utána ezt is szépen tudjuk kenni sütőecsettel. Minden esetre következő alkalommal kipróbálom.

Ui: legszebben vizes késsel lehet vágni.

2009. október 2., péntek

Hagymás máj nyers cukkini salátával

Számomra a saláta jelenti az újdonságot ebben a menüben, úgy hogy ebben a bejegyzésben az övé lesz a főszerep.
Tegnap előtt kaptam pár kicsi cukkinit, egy halom zöldparadicsom kíséretében, azt már üvegbe zártam, a cukkinik meg salátában végezték. Margit2 oldalán találtam ezt a receptet, már rég tervbe van az elkészítése, most eljött a megfelelő idő rá. Nagyon finom, cukkinit nem kedvelő férjem is szívesen megette, a máj és friss kenyér kíséretében.

Hozzávalók a salátához:
50 dkg zsenge cukkini (nekem 360 gr volt)
1 db paradicsom (nálam kettő volt)
3 szál újhagyma (nekem csak vörös volt, így egy fél vöröshagymát tettem)
5 dkg kockázott sajt (jól menne hozzá a telemea, most nem volt, trappistát tettem)
1 citrom leve (felet tettem, mert hatalmas volt a citrom, a cukkini meg kevesebb)
1 gerezd fokhagyma
1 ek fehér bor (vörös volt felbontva, abból tettem)
5 ek olivaolaj (2-2 ek napraforgót és földimogyoróolajat tettem)
1 ek balzsamecet
só, bors, kevés porcukor(fél kk mézet tettem)
zöldfűszerek ízlés szerint (mivel a máj mellé készítettem így egy kicsi majorannát és petrezselymet szórtam rá)

A cukkinit legyaluljuk (nem túl vékonyra) , a hagymát apróra vágjuk, a paradicsomot, sajtot felkockázzunk, majd az egészet összekeverjük, kicsit lesózzuk.
Megcsináljuk az öntetet, összekavarjuk hozzá kézi habverővel a citromlevet, bort, olajat, balzsamecetet, mézet, borsot, kicsi sót, a reszelt fokhagymát, zöldfűszereket (nekem nem volt itthon friss, ha az van azt elég tálalás előtt rátenni) majd a zöldségekre öntjük, elkeverjük, kóstoljuk, ha szükséges még fűszerezzük, hűtőbe tesszük 1 órára. Mielőtt tálalnánk még kóstoljuk meg, ha kell fűszerezzük, savanyítsuk.

Nagyon finom saláta lett belőle, máskor is készül majd nálunk.

A májhoz 3 vöröshagymát megpucoltam, megmostam apróra vágtam, 5 gerezd fokhagymát is megpucoltam, megmostam. Kb 700 gr májat megtisztítottam, megmostam, a hártyákat, ereket levágtam róla, nagyobb darabokba vágtam (1 csirke májat kb 4 darabba)
Kb 2 ek olajon lepirítottam a hagymát, ráreszeltem a fokhagymát, majd rátettem a májat is. Kicsi vizet (kb 0,7 dl) öntöttem alá, rászórtam egy szűk kk majorannát, nagyon kevés kakukkfüvet, majd fedő alatt pároltam kb 5 percet, majd fedő nélkül sütöttem készre. Túlsütni nem szabad. Mikor elvágom és már nem rózsaszín a közepe akkor elméletileg elkészült, de én azért mindig letesztelem. Ezután sózom borsozom, paprikázom ízlés szerint, összerottyantom, és már kész is.
Mi krumplipürével szeretjük leginkább, most a fogyókúrám miatt tálaltam így, de senki nem panaszkodott.
(Eddig azt hittem, hogy kicsi lányom nem szereti a májat, most nem tudott betelni vele, nagyon örültem neki.)

2009. október 1., csütörtök

Sajtos csigakifli és sajtos-kolbászos buci

Tegnapról még maradt sajtos-kolbászos töltelék, azt akartam elsütni ma, így kezdődött az egész.
A töltelék a fele adag tésztára volt elegendő, azokból készítettem a bejegyzés alján látható bucikat. A tészta másik felét meg sima kifliknek szántam, de a bucik formázása közben beugrott Judith spanyol briósa, amit már annyiszor elterveztem, hogy elkészítem, de nem sikerült eddig összehozni, szóval a spanyol briós formázása adta az ötletet ehhez a péksütihez. Én neveztem el így mert briósnak nem briós, kiflinek nem kifli, alakra csiga,tésztára kifli, így lett csigakifli. Nekem tetszik így, de ha van valakinek jobb ötlete ossza meg velem, kíváncsi vagyok rá.

A tésztához Limara tejfölös kifliét vettem alapul, öregtészta nélkül, felturbózva egyéb lisztekkel is. Az volt a tervem, hogy 2/3 kenyér lisztet használok, 1/3 egyéb lisztet, de aztán elszámoltam magam, mert összesen 50 dkg kellet volna, viszont én 40 dkg kenyér lisztet számoltam, 20 dkg egyebet, és az nagyon nem 50 dkg. De jó lett, csak emelnem kellett a folyadékon, amúgy is, a tk lisztek miatt meg a öregtészta hiánya miatt,eleve emelten szoktam használni, 2 dl helyett 2,5 dl teszek normál esetben, de most ez nagyon nem volt elég, ami nem csoda, így még tetem kb 40 ml tejet 3 részletben hozzá. A cél egy viszonylag lágyabb tészta elérése.

Hozzávalók:
40 dkg kenyérliszt (nekem ez most nem volt itthon, így kevertem a finom lisztet rétes liszttel 1 az 1 arányban)
20 dkg egyéb liszt (nekem fehér rozs, tk rozs, fehér tönköly, tk tönköly volt, a tk lisztek voltak túlsúlyban)
kb 290 l tej
2 kk
2 ek burgonyapehely
csipet aszkorbin
2 ek tejföl (jó halmosan)
4 ek olaj
1 kk cukor
3 dkg élesztő

A szokásos módon kenyérsütővel megdagasztattam, duplájára kelesztettem, lisztezett felületre borítottam, ketté osztottam, felét megtöltöttem a tegnapi sajtos-kolbászos töltelékkel, úgy mit egy buktát, szellősen ráraktam egy sütőpapírral ellátott tepsire,bevágtam pár helyen, duplájára kelesztettem, lespricceltem vízzel, megszórtam magokkal, 200 fokon sütöttem.

A másik adagot 4 felé osztottam (többe is lehet, hatalmasak lettek)
majd egy szélesebb hosszúkás csíkot nyújtottam:

Reszeltem rá sajtot, jó sokat, úgy hogy a fenti részen egy kb 1,5-2 cm-is csík szabadom maradjon, hogy össze tudjon ragadni majd a tészta. Erről elfelejtettem képet készíteni.
Majd lentről elkezdtem feltekerni mint egy bejglit, mikor megvolt, akkor csiga (briós) alakban feltekertem.

Duplájára kelesztettem, majd vízzel lespriccelte, magokkal megszórtam, meg lehetne szórni sajttal is, csak akkor nem látszana a szép csiga alakja, majd 200 fokon megsütöttem.
Kicsit kifolyt a sajt, de én pont ezekre a kifolyt sajtdarabokra szoktam vadászni, szóval akit zavar az szóljon, én leszedem a csigakifli oldaláról a sajtot, és anélkül adom oda:).
És ilyen lett belülről:


És íme a sajtos-kolbászos bucik: